Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Gyönyörű idő van, meleg, napsütés és vakáció. Bár a fiam nincs itthon, elvitte a barátnőm nyaralni. Egy hetet beszéltünk meg, de valószínű kettő lesz belőle. Szeret ott lenni, és nagyon szereti a barátnőm férjét, azt hiszem, érzem ilyenkor, hogy teleszívja magát az "apa-filinggel", nagyon jól megértik egymást a "Tibi-bácsival", valahogy mind a kettő feltöltődik. A Tibi-bácsi azt mondja, olyan jó érzések szállják meg, ha a fiammal van. Ilyen fiút szeretett volna mindig magának (van neki is kettő, de "mindegyik másmilyen", nem mondom, hogy nem jó fiuk, aranyosak, kedvesek, csak másak, másabbak, mint az enyém). Persze a fiamnak az újdonság varázsa mindig átvarázsolja az egészet. Neki ettől szép mindig, szóval azt hiszem a legszebb időszak ez a fiamnak, és ez a lényeg.
A lányommal ma megyünk kicsit vásárolgatni, kirakatot nézegetni, és csak úgy együtt lenni. Kicsit kárpótolom, hogy Ő itthon maradt. Van a barátnőmnek lánya is, hívta is az én lánykámat is, de ők ketten nem értik meg annyira egymást, így inkább maradt itthon.
Tegnap voltam templomban is. És a héten temetésen is, meghalt Apukámnak egy unokatestvére, és egy férfi is, aki itt élt a faluban, és úgy találták meg, infarktust kapott. Évtizedekig Németországban dolgozott, a temetésen tudtam meg, hogy vannak gyermekei is, felnőtt lánya és fia. A fia 30 éves, aki el is jött a temetésére, most látta az apját a ravatalon, és akkor mikor egy éves volt, nem tartották a kapcsolatot. Megrázó élmény volt. Figyeltem a férfit, ahogy könnyek szöktek a szemébe, ahogy hallgatta amint a Tiszteletes nő méltatta az apját, elmondta, hogy barátságos, jó ember volt, és sokan szerették, kedvelték a faluban. Közvetlen, megértő, segítőkész ember volt és neki sajnos ebből semmi nem jutott. De furcsa is az élet, produkál dolgokat!
Kicsit pihenünk ma. Esett egy kis eső ma reggel. A kertem nagyon szép! Szerencsére minket elkerült a jég, a nagy vihar és egyéb káros dolgok. Most már tényleg úgy főzhetek, és úgy telnek el a napok, hogy nem kell a boltban zöldségfélét és a főzéshez való dolgokat venni, van a kertben is. Nagy segítség ez most nekünk, a jó érzésről nem is beszélve.
Szépen telik a spájz is, raktam már el cseresznyét és meggyet is. A héten még meggy-dzsemet fogok eltenni, csak még várom, hogy jól megérjen a meggy.
Most aránylag gazmentes is a kertem. Rászoktattam a csirkéket a "zöldre", és így a kellemes és a hasznos dolog találkozik, bár néha elegem van belőle. A szúnyogok nagyon elszaporodtak, és fittyet hánynak a riasztókra, vagy még vonzódnak is hozzá, sokszor ezt érzem.
Leírom az életemet, a napjaimat a naplómban. Szerintem erre való a napló, de nem vagyok sem jó ember, sem jobb, mint bárki, hisz akkor nem élnék évek óta egyedül, és nem lennék itt. Csak próbálok élni, és a gyerekeim életét szebbé tenni, megadni mindent nekik, ami tőlem telik. Megmutatni, átadni azt a szemléletet, azt a stílust, amit én is örökbe kaptam. Ezt érzem a dolgomnak. És nem akarok másokat szándékosan megbántani sem! Ha mégis ezt tettem, bocsánat érte! Én/mi így élünk, nekünk ez jutott és, hogy mi, és miért van, azt sajnos nem tudom.
Egy ideje nem írom le a kudarcaimat, próbálom feledni és átlépni rajtuk. Próbálok pozitív dolgokra koncentrálni, és így látni az életet. Tudom nehéz mindenkinek az élete, de a jó Isten gyerekkel áldott meg minket, és ezért is újra és újra fel kell állnunk, és menni kell tovább az úton. Értük, miattuk és azért, hogy szebb és jobb legyen az életük. Gondoljuk el, hogy milyen felnőttek lesznek, ha folyton csak azt látják, hogy szomorkodunk, sírunk és tehetetlenül ülünk magunkba roskadva? Tudom nehéz átlépni azon, hogy "nincs", de vannak dolgok, amik nálunk több van, mint egy "más" családban. Legyen több szeretetből és megértésből, odafigyelésből és a jó dolgok jót vonzanak magukhoz!
Talán azért vagyok "szerencsésebb", mert van hitem, és hiszem, hogy a jó Isten gondot visel ránk, és minden gond-baj-szenvedés azért van, mert ettől csak jobb és erősebb leszek! Hisz csak annyi terhet kapok, amit el is tudok viselni, ha rak rám gondot, bajt, ad erőt is ahhoz, hogy elviseljem, megoldjam. A legjobb gondolatok, tervek egy-egy ima elmondása után jutnak eszembe. És imádkozni bárhol és bármikor lehet. Nem a jó Istentől várom a gondjaim megoldását, de segítséget kérek mindig. Biztos, hogy sok-sok lehetőséget nem vettem mindig észre, de valahogy mindig változott, oldódott a helyzetem, a szorítás. Az biztos, hogy ebben az életben mindenkinek szüksége van kapaszkodóra, hogy ezt ki-ki miben találja meg az csak tőle függ, a neveltetésétől, az élethelyzetétől, a mentalitásától. Sokfélék vagyunk.
Életünk egyik nagy segítsége ez, hogy az Alapítvány és ezen keresztül emberek jobbá teszik életünkben ezt az időszakot. Hála és köszönet érte, nem múlik el nap, hogy ne köszönjem meg ismeretlenül is ezt nekik. Imámba foglalom őket, és kérem a jó Isten áldását életükre, munkájukra és arra, hogy a segíteni akarás ne múljon ki a szívükből soha!
Sok sorstársam levele is megindít sokszor, mikor leírják életüket, történéseiket, sok-sok nehéz helyzetben lévő család van, de talán ez a segítség, amit kapunk hónapról hónapra kicsit könnyít a terheken, és kiutat mutat!
De búcsúzom! Bocsánat, hogy hosszú lett, csak eszembe jutottak dolgok. Köszönöm annak, aki időt szánt rám és mégis elolvasott! Legyen olyan a napotok, amilyet szeretnétek, történjenek a legjobb dolgok veletek! Baráti ölelésem és üdvözletemet küldöm felétek!
Juhászné Mária
