Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Itt a tél, a rossz idő, esik-fúj. Tudom, most van itt az ideje, csak kicsit rosszul esik.
Megyünk ki a temetőbe, András nap lesz, Édesapám névnapja, a gyerekekkel készítettünk virágcsokrot, kivisszük, és emlékezünk a sírjánál is. Megtesszük nagyon sokszor itthon is, hisz annyi mindenről eszünkbe jut, nagyon sok mindent hagyott ránk, tőle tanultunk, Ő volt a minta, a példa. Őrizzük emlékét, míg élünk!
Tegnap is voltam templomban, advent első vasárnapja volt, égett az első gyertya az adventi-koszorún, sajnos sok ember csak a külsőségekben készül a karácsonyra, ajándék-ajándék hátán, és megnyugtatjuk háborgó lelkiismeretünket, azt hisszük, a dolgok, a tárgyak pótolják a kihagyott beszélgetéseket, odafigyeléseket, pedig dehogy.
A hétvégén névnapi és szülinapi „buli” volt nálunk, a lánykám barátnői voltak a vendégek, heten voltak összesen. Sütöttünk süteményt a lányommal, kókuszgolyót, rakott mézest, és sajtos perecet, és persze üdítő és gofri volt, amit akkor sütöttem nekik, vagyis sütöttünk szinte együtt, mert meg kellett várni, míg megérkeznek a lányok, és együtt készítettük el a tésztát, és akkor kezdtem el a sütést! Szerencsére elég nagy a konyhánk, elfértünk, és szinte mindenki csinált valamit, tojást tört az egyik, kimérte a tejet, a cukrot, a lisztet a másik, stb., beosztottuk. Közös volt minden, és együtt ettünk is. Pláne amelyik nem jól sikerült, és "lyukas" maradt. Szeretnek itt lenni, és ide jönni, már alig várták, hogy szombat legyen, este 7-kor még nem akartak hazamenni, pedig voltak telefon csörgések, amik kérték, hogy induljon már haza. Aztán a szomszédok személyesen jöttek a gyerekekért, így feloszlott a társaság 8 körül. Jókat játszottak, szaladgáltak, „discoztak” és persze csipegettek egész délután. Az egyik kislány még mézeskalács fűszereket is hozott, akciós volt valahol, és eszébe jutott, hogy tavaly is itt sütötte nálunk a mézes kalácsot, és hozott nekünk is. De közölte, hogy cserébe jön sütni mézeskalácsot karácsony előtt. Egyébként is itt van sokszor.
A lánykám már szinte meg is szokta a fogszabályozóját, harapni nem lehet vele, csak apró darabokra eltörögetni, vagy összevágni az ételt, és lassabban, megrágva mindent tud enni. Büszke vagyok rá nagyon, ügyes gyerek!
Kézbesítem az újságokat, hisz más választási lehetőségem úgy sincs, próbálok útközben, biciklizés közben a pozitív dolgokra gondolni, hogy mennyi örömet okozok embereknek, hogy el tudják olvasni a híreket, és a sorsomra nem gondolva végezni a munkát. Bizony sokszor elkeseredem, főleg szombat vagy vasárnap hajnalban, mikor szinte mindenki, alszik, pihen még, én meg az utat járom. Nagyon rosszul tud esni, de néha elfog ez az érzés is.
Próbálom magam túltenni rajta, nagyon muszáj, mert a gyerekek még többet emésztik magukat, hogy milyen nehéz dolgom van, ők még alszanak,nekem meg korán kell kelnem, és menni kell, ha esik, ha fúj.
A fiam tanulgat, úgy-ahogy, a hétvégén fát volt vágni, egy barátjának segített, nagyon elcsodálkozott a dolgokon, mert aki eladta a fát, kapott negyvenezer forintot a fáért, aki pedig a fűrészt hozta és napszámba a fűrészelésért dolgozott, hazavitt ötvenezret, fonákság, de ez van...Valahogy félrecsúsztak a dolgok, sokszor úgy érzem...
Szóval karácsony lesz, Advent a várakozás ideje, a szeretet ünnepére készülünk, vallási szempontból pedig az egyik legfontosabb és legszebb ünnepünk, készüljön mindenki hovatartozása és lelki érzései szerint, de kicsit álljunk is meg, és gondolkozzunk is el. Főleg a vásárlás előtt, kell-e ez nekünk, erre van-e szüksége annak, akinek szántam, vagy csak azért veszem, hogy adjak valamit, mert ez így illik.
Sok idős emberrel szoktam beszélgetni, akik előfizetnek az újságra csak azért, hogy legyen mivel eltölteni a reggelt, vagy csak megszokásból évtizedek óta hűséges előfizetők, és míg élnek nem mondják már le. Sokan elmesélik, hogy jönnek a gyermekek, az unokák karácsony előtt, után, ki hogy tud, és várják ezek a mamák a szeretteiket, lehet a saját gyermekeik nem is tudják mekkora örömet okoznak azzal, hogy egyáltalán eljönnek hozzájuk. Összerakják a kis pénzecskéjüket és odaadják, az unokáknak mert már nem tudnak venni nekik ajándékot, hiszen nem tudják, hogy mit szeretnek, és mire vágynak a gyerekek, majd ők megveszik maguknak. Van egy nénike, akit elvisz a lánya magához az ünnepekre, pedig vagy 300 km-re élnek egymástól, ezt valahogy mindenki irigyli ezt a nénikét, és vigasztalják magukat, mert ez a gyermek megteheti, megengedheti magának, hiszen anyagilag úgy áll.
Csupán eszembe jutott ez a dolog, így advent idején.
Ma kelkáposzta főzelék lesz az ebéd, virslit és tükörtojást sütök feltétnek, és máglyarakást kért a lánykám azt még elkészítem délután, mert ő csak négykor jön haza, kézilabda edzése van.
A múlt héten felszántotta egy ismerős a kertünket, előtte leszártépőzte a kukoricaszárat, úgyhogy várja a havat a kertünk is.
Kiraktuk a madár-etetőket, és jönnek is szorgalmasan a madárkák. Nagyon szeretik a gyerekek nézegetni és Édesanyám is.
Búcsúzom, legyen mindenkinek csodaszép a napja, és hete, vegye észre mindenki minden napnak a gyönyörűségét, a varázsát és teljen a lehető legjobban mindenkinek, aki értékes idejéből áldozott az olvasásra!
Üdvözlettel:
Juhászné Mária
