A Mátrai család eredeti levele itt olvasható
T. Gyermekétkeztetési Alapítvány!
Nagyon szépen köszönöm az Önök szíves segítségét, melyekben enyhíteni tudják egy nehéz helyzetben lévő családot.
Nevem: Mátrai Éva szül.: 1967.09.09-én Budapesten.
3 gyereket nevelek egyedül, egy düledező, romos házban. Családi állapotom: elvált. Jelenleg ************* dolgozom az ********** Kft.-nél 2 műszakban, 430Ft-os órabérért. 2001-ben költöztem le a családommal vidékre, egy ismeretlen városba, hol sem ismerőseim, sem rokonaim nem voltak. A volt férjem állandó italozása ill. játékgép szenvedélye miatt elváltam.
A házasságomból 2 gyermek született: Lajos fiam 1991.06.08-án. Jelenleg az itteni gimnázium utolsó éves tanulója. Budapestre készül az ELTE jogi karára. Nagyon korán fel kellett nőnie. Gyárban dolgozott nyáron, az iskolai szünetben, hogy be tudja magát ill. húgát iskolázni.
Kati lányom 1996.09.16-án született, 7. osztályos, nagyon jó képességű kislány.
Két évvel ezelőtt jelentkezett nála, hogy súlyos beteg lett: asztmás.
Utolsó pillanatban értem vele a kórházba. Azóta is tartós betegségben szenved. Neki is, mint minden szegény embernek álma a továbbtanulás, Rendőrtiszti iskolába szeretne menni, és mindegyik meg szeretné mutatni, hogy a szegénységből eredendően fel tud emelkedni! Ehhez mind a három szorgalma, tehetsége megvan. A válásunk óta gyerektartást nem kapok. Büszke vagyok arra, hogy ilyen becsületes, rendes gyermekeim vannak. Tekintettel a halmozottan hátrányos ill. a csonka család ellenére is.
Bori 2004.03.15.-én született. Az Ő édesapja sem úgy fizette a gyerektartást, mint ahogy kéne. Mélyen vallásosak vagyunk, így próbáljuk legyőzni a mindennapok súlyos problémáit. A létminimum alatt élünk, így el kellett dönteni a fontossági sorrendet. Mire minden kifizetek, csak annyi pénzünk maradt, hogy kenyérre is alig telt. Számtalanszor megfőztem, de mindig éhesen mentem dolgozni, hogy a gyermekeimnek maradjon ennivalója, mígnem olyan emberekkel hozott össze a sors, mint a kolléganőim. Észrevették, hogy nem eszem, felálltam és kimentem. Sokáig nem tudtam folytatni, hiszen rájöttek mindenre. Ők segítettek étellel, kenyérrel. Köszönettel tartozom mindazért, amit velünk tettek. Lelket öntöttek belém. Az élet ilyen, de nekem nem szabad feladni, küzdenem kell, fel kell őket nevelni. Bíztam az Istenben és az Önök szíves segítségében!
Mikor először sikerült húst vásárolni, a pici megkérdezte: „Anyuka most karácsony van?”. Nem tudtam csak zokogni.
Hálás köszönetem Önöknek!
Tisztelettel:
Mátrai Éva
