A Juhász család eredeti levele itt olvasható
Én és a családom (bemutatkozás)
Juhász Istvánné Fülöp Mária vagyok 1963.09.02-án születtem ******-n.
*******, ******** **** szám alatt élek.
Gyermekeim: Juhász Zoltán és Juhász Mária.
Zoltán 1995.03.09-én született *****-n.
Mária 1998.11.27-én *****-n született.
Velünk él még Édesanyám özv. Fülöp Lászlóné is.
Zoltán **********-ben tanul a ***** ******** Szakközépiskolában, elektronika-elektrotechnika szakon, jelenleg 9.-es.
Mária a helyi általános iskolában jelenleg 5.-es tanuló.
****** egy kb. 900 fős kis település *****-tól 10 km-re és ******-tól 15 km-re.
Tíz éve váltam el, a gyermekek édesapja nem tartja a gyermekekkel a kapcsolatot.
Családi házban élünk, lakásunk 3 szobás, kb.
Háziállataink: tyúkok, nyuszik, kutya, cicák, papagályok.
Magamról: 1982-ben érettségiztem *******-n a ***** ****** Közgadasági Szakközépiskolában. Érettségi után dolgoztam a Tungsramnál a termelési osztályon irodában, majd a Felső-Szabolcsi Kórháznál az Alapellátási Osztályon voltam gazdaságis.
A gyermekeim születése után a (GYES lejárta után) munkanélküli voltam. Innen iskoláztak be egy egyéves képzésre, ahol szakács képesítést szereztem.
Nagyon érdekes és jó volt ez a képzés, meg is szereztem ezt a szakmát.
Majd szoftverüzemeltetői tanfolyamot is elvégeztem, hisz a számítógép kezelését egyedül egyébként nagyon nehéz elsajátítani.
Majd munkát nem találva kértem Édesapámra az ápolási díj megállapítását, aki már akkor is beteg volt.
Többször volt agyi infarktusa, és le is bénult a jobb oldala, de csodás akarata volt és megtanult enni és járni is, bár evésre csak a bal keze volt használható, ekkor még viszonylag kevés segítségre volt szüksége.
2005-ben újabb agyi folyamatai voltak, ezek után már teljesen ellátásra szorult, ágyban fekvő lett, haláláig, ami 2007. december 10-én volt.
A mai napig is hiányzik és nehéz belenyugodni, hogy ennyi volt földi élete, 76 évet élt.
2008 márciusától vagyok Édesanyámmal ápolásin, aki súlyos mozgáskorlátozott, 38 éve amputálták a lábát, combtőben, azóta művégtaggal tud járni, de elég nehezen.
75 éves lesz szeptemberben, nagyon sok betegsége van, ami sajnos az ő korában már szinte természetes, magas vérnyomás és cukorbetegsége, ami gyógyszerekkel és diétával rendben tartható.
Családi házunkat tavaly szigeteltettük le és a nyílászárókat is kicseréltettük.
1981-ben épült ez a ház és eléggé romlásnak indult az állaga.
Évek alatt nem volt rá anyagi lehetőség, hogy megcsináltassuk, igaz most is jelzálog-hitelt vettem fel, és így sikerült.
Az akkori építési technikák és az állagromlása miatt ezek a munkák halaszthatatlanok voltak.
Igen nehéz a megélhetésünk és a gyerekek iskoláztatása, mire mindent befizetünk alig marad pénz a mindennapi kiadások fedezésére.
Nagyon sok mindent megtermelünk a kertben, de még így is sok mindent kell vásárolnunk.
Akiknek vannak gyermekei és pláne kamasz gyermekek, azok tudják, hogy miről beszélek.
A fiam 15 éves és 186cm magas, a lányom 11 éves és 168cm magas.
Fejlődő szervezetük van, igyekszem változatosan és választékosan főzni és minden nap főtt ételt rakni az asztalra.
Azt gondolom, hogy ezek a dolgok azok, amik szebbé varázsolhatják a gyerekek életét. És az a tény, hogy igyekszem időt szánni rájuk és sok mindent együtt csinálunk, közben nagyon sokat beszélgetve és meghallgatva az Ő véleményüket is.
2009-ben elvégeztem egy nevelő-szülői képzést, de sajnos nem kapok működési engedélyt, mert a lakásunk kicsi erre a célra is, pedig ez egy olyan hivatás, amit nagyon szerettem volna művelni, mert szeretem a gyerekeket és megértem őket.
Hiába vagyunk csonka-család, azt hiszem, érzem, hogy azért teljes életet élünk és boldogok, kiegyensúlyozottak a gyermekeim.
Vallásosak vagyunk és úgy érzem a hit sok mindenben segít.
Valahogy mindig olyan emberekkel hoz össze a sors, akik valamilyen módon a segítségünkre tudnak lenni, vagy mi az övékre.
Hiszem, hogy jók az emberek.
Nyaranta a helyi általános iskolával megyünk táborozni, segédkezem a főzésben (önellátós a tábor) és a felügyeletben is. Ha „kicsit” dolgozunk is, de akkor pihenünk a gyerekekkel.
Addig Édesanyámnak egy nagyon kedves szomszédasszonyom segít a mindennapokban, míg távol vagyunk.
Általános iskolánk tagintézményként működik a faluban. Jótékonysági bált szervezünk minden évben ezzel is éreztetve és segítve az iskola működését, hogy nagyon fontos, hogy helyben legyen az iskola.
Azt hiszem talán röviden és tömören ennyi a családom és magam bemutatása. Nem vagyok egy gyakorlott író és azt sem tudtam hogy mit és hogyan kellene szelektálnom, hisz még támogatást soha, semmilyen formában nem kaptam sehonnan.
A faluban kicsi a költségvetés, és a megyében is kevés a munkalehetőség, nagyon sok ember él nehéz körülmények között.
Szerencsére van közétkeztetés az oktatási intézményekben, így tanítási idő alatt meleg ételhez is jutnak a gyerekek.
Remélem ebből a bemutatkozásból is kiderült, hogy nem rossz helyre került ez a támogatás.
Juhász Istvánné Mária
