Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Húsvét hétfőjén a nagy pancsolás elmaradt, mert Csabi a 19. születésnapját az osztálytársáéknál ünnepelte, és korán keltünk, hogy elérje a buszt. Apja és elsőszülött gyermeke egy napon születtek, ápr. 05.-én. Az "öreg" 41 éves lett, a fia 19. Nagyon örültem, hogy végre kimozdul itthonról, mert a szűk lakás miatt bármilyen hihetetlen is, de egy születésnapi bulit sem tudtunk rendezni Neki sem, de Miklósnak sem! Vendégek nem jöttek, így ebéd után a pihenés volt a főszerep.
Keddtől Csabi élvezheti a tavaszi szünetet, Mikinek még ez az egy napja van. Kiselőadást készített fizikából, hogy a becsúszott rossz jegyeket kijavítsa. A kialkudott 10 oldalt is elolvasta a kötelezőből, így délután - mivel én már kedden mentem dolgozni - feljött az iskola pályára focizni és biciklizni. Én reggel a korai busszal a városba indultam, mert lejárt az Észak - Magyarországi Áramszolgáltatónál a védettségünk, és ennek újrakedvezményezését intéztem. Villanyszámlát is fizetnem kellett, még most sikerült rendeznem az év eleji végszámlát, és két részszámla is itt van még. Fogalmam sincs, mikorra fogunk megszabadulni tőlük, egyenként majd 19 ezer forintot "kóstálnak".
Ilyenkor fizetem a jelzáloghitelt is mindig a bankfiókba. Ezek hónapok óta havi rutinfeladatnak számítanak, és ha másért nem is, ezért mindig be kell menni ******-be. Kellemetlen meglepetés ért, mikor hazaértem, az Önkormányzat elutasította a lakásfenntartási támogatás iránti kérelmet. A férjem közgyógyát 1 évre meghosszabbították.