Egy család reménykedik jobb életre!
Káliné Szász Katalin vagyok, **********-ról.
28 éves vagyok és mióta az eszemet tudom mindig szegény sorban és nélkülözésben éltem, szüleimmel és két testvéremmel!
Ez mára nem javult, hanem csak rosszabbodott, szüleimnél és nálunk is!
Egészségügyi bajom is van, pontosabban gerincbeteg vagyok 2000 óta. Lótenyésztőnek tanultam és végeztem Kecskeméten. A szakmában dolgoztam egy jó darabig és a szakmám miatt is lett gerincsérvem, ami mára már nagyon gyötrelmes fájdalommal jár és gyógyszereket szedek rá. Sajnos a sok nehéz fizikai munka ide vezetett!
Próbáltam sokféleképpen érvényesülni az életben, de sajnos nem sikerült! Munkahelyeken –amik lovardák voltak illetve lótenyészetek- azok sem jöttek össze, mivel csak hajtottak, mint az állatot, havonta 2 szabadnappal és reggeltől estig dolgoztam! Volt olyan is, hogy éjjeleztem a beteg ló mellett és gondoztam, ápoltam!
Szívesen ápoltam, mivel nem a gazdáját néztem, hanem a lovat. A lényeg, hogy meggyógyuljon! Szívem, lelkem beleadtam a munkámba! Ezt sok munkáltatóm nem díjazta, főleg akkor nem, mikor fizetésem mertem kérni!
Sokszor úgy jöttem el, hogy ki sem fizették fizetésemet és hiába dolgoztam meg keményen érte! Bejelentést azt csak ígérgették meg, hogy a munkámmal foglalkozzak! Dolgoztam Kecskeméten, Debrecenben, Lajosmizsén, Visegrádon, Veszprémben, Galgamácsán és még sorolhatnám! Hiába nagy az állatszeretetem és hiába dolgozom szívvel-lélekkel, ha egyszer nem fizetik ki a fizetésemet, amiért becsületesen megdolgoztam! A lovas múltam után Zalaegerszegre kerültem és ott dolgoztam egy gyárban, amiben telefonokat gyártottunk. Vállalkozón keresztül dolgoztam ott és Ő teremtett albérletet, ahol nagy káosz volt a lakótársak között. Ha külön albérletbe ment valaki, akkor havi 15.000 Ft-ot kapott hozzájárulást, ami nem egy nagy összeg volt, de szerencsém volt, mert összeismerkedtem valakivel és Ő segített. Egy német házaspárhoz kerültem albérletbe. Egy teljesen felszerelt apartmanban laktam havi 10000 Ft-ért. Nagyon kedvesek voltak még így is, hogy szótárral a kezemben tudtam beszélni velük. 4 évig dolgoztam Zalaegerszegen 3-4 műszakban. Munkanélkülire mentem és mikor visszahívtak már nem mentem vissza, mert sokszor honvágyam volt ott és hiányzott az itthon és a családom. Kecskeméten találtam munkát egy kis állatkereskedésben. Itt fordult meg az életem. Interneten cseteltem -ez egy ismerkedési oldal. Sok jó barátság alakult itt ki és itt ismertem meg a férjemet is.:-) 2-3 hónap után össze is költöztünk, mert nem bírtuk a távolságot. Ő Pesten lakott, én meg itt **********. Már 6 éve vagyunk együtt 2004. szeptemberében volt az eljegyzés. Pesten próbálkoztunk érvényesülni, de albérletben nem ment. Nagyon drága volt, hiába dolgoztunk mindketten. Így hazajöttünk és egy borozóban kaptam állást és egy idegbeteg főnököm volt! Ha kiálltam az igazamért képes volt tettlegességig is elfajulni a veszekedés. Így aztán úgy döntöttem, hogy elég volt belőle ennyi bőven nekem!
Angliába indultam volna ki dolgozni, azzal a tervvel, ha már megy az angol nyelv és mindent úgy látok, hogy jó és menni fog, akkor jött volna utánam a párom is. 2008. május 1-én indultam volna, de közbeszólt a sors az élet! Mivel márciusban kiderült, hogy terhes vagyok, de ekkor még a borozóban dolgoztam.
Azért akartam kimenni, mert már elegem volt a nélkülözésből, a szenvedésből. Hiába dolgoztunk semmi látszata nem volt!
Így, hogy terhes lettem nehéz volt, mert menni szerettem volna ki egy jobb élet reményében, de a kicsit sem akartam elvetetni! Mindenki boldog volt a családban és nem bántam, hogy őt választottam, de így még nehezebb lett a sorsunk. 2008. augusztusában összeházasodtunk egy pályázati lakás és a kicsi miatt és 5 évig lakhatunk itt. Nagy volt az öröm, van hol lakni, jön a kicsi és minden jó!
2008. október 8-án elküldték a férjemet a munkahelyéről a válság miatt. Én meg táppénzen voltam. Nagyon nehéz volt így élni, sokat idegeskedtem, amikor a kicsi miatt a nyugalom kellett volna. Ráadásul a főnököm egész táppénzes időszakomon azzal zaklatott, hogy írjam alá a kilépőpapírokat, vagy ha nem meg fogom bánni!
Végül 2008 novemberében megszületett Jázminkám 4050 grammal és 52 cm-el. Nagyon boldogok voltunk. Viszont innen csúsztunk meg. Férjemnek se munkahely se semmi, nekem csak az a kevés. Ami nem elég ételre, albérletre, szálákra és a kicsinek való dolgokra. Főleg, hogy meg is betegedett, de nagyon és 2 hónapig beteg volt sorozatosan. Iszonyat sokba kerültek a gyógyszerek! Közüzemi számlák sorakoztak, amit mára a Vöröskereszt segített rendezni.
Édesanyám hitelt vett fel nekünk és mi fizetjük 5 évig, amiből májusban telik le 2 év. Vodafone és Auchan kártya tartozásunk van a kettő 240 ezer körül van. Mivel mindenféle kamatot és ügyintézői díjat ráraktak, ami nem 1-2 ezer plusz még a késedelmi kamatok. Amíg volt munkahelyünk nem voltunk így eladósodva!
Kisebb-nagyobb elmaradások voltak csúszva, de mindig fizettük! Most már ott tartok, hogy interneten kérek segítséget. Már az internetet is le akartam mondani, de ha lemondom, akkor fizetni kellene a szolgáltatónak 85 ezret. Így maradt, mert nincs rávaló, meg így tudok segítséget kérni!
A végső elkeseredés pedig az, hogy férjem 6 hónapja Pesten lakik a szüleinél 20-30 ezer forintért cserébe és dolgozik, de hol van munka, hol nincs és be sincs jelentve! 3-4 hetente jön haza, de az is sokba kerül, mivel egy oda-vissza útja 4000-5000 Ft. Nagyon megsínyli ezt a család, főleg a kicsi lány, aki 14 hónapos!
Ez a különélés a házasságunknak sem tesz jót, sőt!
Próbálunk kitartani, de nagyon nehéz! Harcolunk, ahogy tudunk a megélhetésért, de nem sok sikerrel szinte semmi! Már kaptunk interneten segítséget élelmiszert, ruhát, pelenkát.
Igaz nem sokat mivel mindenkinek nehéz most a talpon maradás!
Közel 100000Ft elmaradásunk volt albérletből az önkormányzatnál. Utolsó pillanatban jött a segítség, mivel ha nem fizetem ki, akkor menni kellett volna a lakásból! De hova?
Szüleimnél nincs hely és ők is csak küszködnek! A házon hitel van. Nincs munkahelyük. Testvéreknek sincs munka, csak némi alkalmi! Az egyik szellemileg sérült nagymamánk halála miatt! Le is van százalékolva.
Van egy álmunk egy nagy álmunk!!! Amiben nagyon bízok, de szerintem segítség nélkül nem hiszem, hogy valóra válna! Szüleimnél a tetőteret meg szeretnénk csinálni vagyis beépíteni. Sajnos az még egy iszonyat nagy összeg: 3,5 millió. Gipszkartonok és hozzá profilok kellenének meg szigetelő-paplan, lambéria, radiátorok és hozzá csövek, hogy be legyen csövezve és még sorolhatnám! Attól félünk, hogy ez az álom, csak álom marad! Szüleim nem tudnak segíteni bármennyire is szeretnének! Fizetik a lakáshitelt és ők is el vannak egy-két számlával maradva, nekik is nagyon nehéz!
Párommal el vagyunk keseredve, hogy így széthullott a család a sok adósság és pénztelenség miatt! Ha hiteleink nem lennének és a többi tartozás és ha megvalósulhatna az álmunk, akkor jobb lenne!
Sajnos én nem látom a kiutat az alagút végét! Végtelennek tűnik! Még próbálok bízni-, remélni-, hogy segítséggel újra egy család leszünk! Hogy az álmunk s valóra válik! Bízom, hogy a jó Isten segítséget, vagy segítő kezet irányít, küld felénk vagy hozzánk!
Ez a mi családunk életképe és kilátása!
Káli család
