A Tóth család eredeti levele itt olvasható
Tisztelt Gyermekétkeztetési Alapítvány!
Szavakba sem tudom önteni, milyen boldogsággal töltött el, mikor kézhez kaptam levelüket. Kétszer el kellett olvasnom, mire egyáltalán felfogtam, miről is van szó.
Nem is akartam hinni a szememnek, mert ideáig bárhová fordultam segítségért, mindenhonnan csak elutasítást kaptam (ennek miértjére a későbbiekben majd visszatérek). Önökkel a kisfiam óvónénije vette fel a kapcsolatot, mert tudja, hogy milyen körülmények között élünk.
Bemutatom kis családomat: Tóth Annának hívnak, a héten fogom betölteni a 39. életévemet. Ápolónőként dolgozom a ******-i kórház belgyógyászati osztályán, 12 órás munkarendben.
Van egy gyönyörű, okos kisfiam, akit Marcellnak hívnak (direkt nem írtam vezetéknevet, mert, ha lesz rá 2000 forintom, át kell anyakönyveztetnem az én nevemre)
Marcell 6 éves, január 4-én volt a szülinapja. Óvodába jár, nagycsoportos. Szeptemberben iskolába megy, bár összeszorul a gyomrom, ha erre gondolok, mert a beiskolázás egy kisebb vagyonba kerül.
Tulajdonképpen ennyi a mi kis családunk, ketten vagyunk a kisfiammal. Illetve van egy 84 éves nagymamám, aki beteges, de egy kis külső segítséggel még ellátja magát.
Neki is szeretnék többet adni, nyújtani, de sajnos ennek anyagi akadályai vannak.
25 km-re lakik tőlünk, és az útiköltség kifizetése is problémát okoz.
A szüleim sajnos már nem élnek, mindketten meghaltak, még gyermekem születése előtt.
Van egy 34 éves barátnőm, aki az életéért küzd egy halálos betegséggel szemben. Ő is egyedül neveli 8 éves fiát, tulajdonképpen ő az egyetlen ember, akire számíthatok ha gondom van- és viszont.
Amikor szükség van rá- én dolgozom, Ő Debrecenbe jár kezelésre- egymás gyermekére szoktunk vigyázni. A két kisfiú olyan, mintha testvérek lennének.
Nem éltünk mindig így, volt amikor mindent meg tudtam adni a gyermekemnek, bár akkor sem éltünk nagy lábon.
Még nem volt 2 éves a kisfiam, amikor egyedül maradtam vele, a GYES mellett visszamentem dolgozni, Marci bölcsődés lett. Heti 1-2 alkalommal volt másodállásom, szóval meg tudtam keresni annyi pénzt, hogy megéljünk belőle.
A lakhatásunkat meg kellett oldani, ami nem volt egyszerű. Nem tudtam annyi hitelt felvenni, hogy vegyek egy lakást a városban, ezért a város végén, már majdnem külterületen vettem egy 2 szobás, régi bányászlakást. Bár „lepukkant” környéken, mégis gyönyörű környezetben, az erdő alatt,a kert végén patak csordogált.
Belülről felújítottam, hogy gyermekem normális környezetben éljen. Persze, mindez hitelből történt.
Megtanultam fát vágni, a gáz nem volt bevezetve. Mégis szerettünk ott élni, a kisfiam a mai napig emlegeti, hogy mikor megyünk oda vissza laki.
Sajnos, esélyünk sincs rá. Már régóta nem tudom fizetni a hitelt, a házat vinni fogja a bank.
Ezért költöztünk be a városba albérletbe- de ennek a kifizetése is egyre nagyobb problémát okoz.
Jelenleg egy 38m3-es, egy szobás lakásban élünk, melynek havi bérleti díja 25000Ft+rezsi, ami havi szinten szintén 25-35000Ft.
A volt élettársammal több mint másfél évig pereskedtünk, aztán feladtam- sem idegileg, sem anyagilag nem bírtam a havi tárgyalásokat, bár a tudtam volna, hogy ez milyen következményekkel jár, folytattam volna.
Lényeg az, hogy az összes bírósági költséget rám verték, ami 276.000Ft.
Ezt a múlt hónapban elkezdték vonni a fizetésemből. Sírva fakadtam, amikor megláttam a fizetési cédulámat: kaptam nettó 41.000Ft fizetést.
Hosszú hónapokon keresztül ennyiből kell fizetnem az albérletet, ennünk és a kisfiamat ruházni. Az nem okoz problémát, hogy turkálóból öltöztetem a gyereket, de az már igen, hogy nem tudom megfelelően táplálni.
Ha nem lenne az óvoda, én nem is tudom, mi lenne. Bár az óvodai térítési díjjal is jócskán el vagyok maradva, mert egyszerűen nincs miből kifizetni.
Egy anyának nincs nagyobb szívfájdalom, mint amikor a gyermekének azt kell mondani, hogy nincs. És itt nem luxusdolgokra gondolok, 10000Ft-os játékokra, hanem alapvető élelmiszerekre. Még 2 évvel ezelőtt nem voltak ilyen problémáim, mindig volt otthon tej, gabonapehely, gyümölcslé, túró rudi, joghurt… stb., szóval minden olyan dolog, amit a gyerek szeret.
Ma már a hűtő üres. Nem tudok főzni- nem azért, mert nem tudok főzni, hanem azért, mert nincs miből.
Megszakad a szívem, amikor a kisfiam kér egy joghurtot, vagy csipszet és azt kell neki mondanom, hogy nem tudom megvenni, mert ha megveszem, nem tudok kenyeret venni.
A kisfiam imádja a húst, de csak az óvodában eszik, mert nem tudom megvenni.
Ezért voltam annyira boldog, amikor elolvastam a levelüket: ha ez valóban igaz, és megkapjuk ezt a 25000Ft-ot, akkor legalább élelmiszerben nem kell tovább nélkülöznie a gyermekemnek.
Tudok venni belőle mindent: tejet, húst, sajtot…
Szóval nagyon hálás vagyok Önöknek ezért a segítségért.
Tisztelettel:
Tóth Anna
