Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Rengeteg gonddal meg kellett eddig is küzdenünk, de úgy érzem a java még hátra van. Még mindig nem találtam munkát, és ez egyre jobban elkeserít, kétségbe ejt. Igaz a mondás, ha valaki minél jobban akar valamit, annál nehezebben jön össze. A munkáltatók állandóan találnak valami kifogást, de az őszinteséget igen mellőzik! Nagyon nehéz úgy elhelyezkedni, hogyha egy munkafelvételnél legtöbbször nem is a dolgozni akarás, hanem a külső számít!!! Lassan már szégyellnem kell magamat amiatt, hogy nem vagyok egy ”bombázó” nő, csak egyszerűen dolgozni akaró. Családok tömegei mennek tönkre, hullanak szét, mert valamelyik elveszíti munkáját, és előbb-utóbb lelkileg is belerokkannak! Nos már mi is itt tartunk! Feszült helyzet alakult ki a „pénztelenség” miatt, mert én hiába akarok dolgozni, ha nem kellek, mint munkaerő!
Telik a nyár, egyre melegebb van, nem örülünk neki. A hétvégén kifestettük a szobánkat és a konyhát, ha talán a jó Isten is úgy akarja, akkor még télire lesz tiszta, ápolt albérletünk. De ha sürgősen nem jön a CSODA, nem tudjuk mi lesz, de tényleg nem tudjuk. Belerokkanunk a várakozásba, abba, hogy hittük, minden rossz után csakis jó jöhet!!! A napi szomorúság, bánat felemészti minden erőnket, és minden este úgy fekszünk le, mint aki 24 órán keresztül dolgozott! Jó lenne már egy kicsit megpihenni, megnyugodni! Hát olyan nagy kérés ez? Szerintem nem, de hát ki, hogyan véli! Sokszor vannak dolgok, amik a pénznél is fontosabbak!
