Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Egész héten jó idő volt (ami hétvégére elromlott), így a napok nagy részét a szabadban töltöttük. Párom délutános volt, úgyhogy délelőtt tudtunk közösen dolgozgatni. Reggel 8 körül elvittem Robikát az óvodába, onnan bevásárlás és jöhetett a munka. A szomszéd nénitől kaptam néhány muskátlit, azokat kiültettük az utcára. A veteményesben is van mindig tennivaló. Megkapáltam a borsót és elvetettük a csemegekukoricát és a babot.
Pénteken ingyenes ruhaakciót tartott a szervezetünk. Nagyon sokan eljöttek és sok ruha gazdára talált. Szeretem ezeket a találkozásokat. Szeretek találkozni a sok emberrel és beszélgetni velük; és jó látni, hogy tudunk nekik segíteni. A mi életünk sem túl könnyű de "adni jobb, mint kapni".
A hétvége nyugodtan telt leszámítva az Anyák napját. A fiúk már délelőtt megleptek egy nagy csokor virággal -Robika elmondott egy szép verset, amit az óvodában tanultak- én pedig cserébe finom ebédet főztem és sütöttem egy "Anyák napi" tortát. Délután átmentünk anyukámat is felköszönteni. Robika neki is elmondta a verset, amin anyu meg is hatódott. Egész nap esett az eső ezért hazaérve a lakásba szorultunk. Tévéztünk, társasjátékoztunk, kártyáztunk. Nagyon jó hangulatban telt a nap hátralévő része.
Üdvözlettel: Bíró Klára