Tovább a család bemutatkozójához| Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Bejött a hideg, fázós időszak, sajnos. Fűteni kell estére, még szerencse, hogy a fa már bent van száraz helyen, megérte nyáron vele a melegben dolgozni. Józsiék csütörtökön iskolalátogatáson voltak ********ön. Rendőrnek szeretne menni, de én nem igazán rajongok érte. Szerintem sok szülő van így ezzel, akinek a gyermeke ilyen, úgymond veszélyes szakmát választ. Még ami szerintem vonzaná az a színészet lenne, mert tehetsége van a színészkedéshez. Csak az a baj, hogy a tanulmányi eredménye kevés lenne hozzá. Mert itt a művelődésszervező sokszor ad neki szöveget, és tehetségesnek tartja, meg nagyon bírja a fiamat. Pénteken pedig az állatkertbe voltak kirándulni, az egész iskola. A gyerekek jól vannak, most nem betegek. Én is a héten elkezdem a nagytakarítást a lakásban, mert ha bejönnek a nagyon mínuszok, egy kicsit nehéz lesz ablakot pucolni. A párom megint hízott egy kilót, megéri erőltetnie az evést. A kéményt is sikerült hétvégén megjavítani, ugyanis nagyon szét volt nyílva, és ezt a kéményseprő már nem fogadta volna el.
Tisztelettel:
Pásztor Józsefné és családja