Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Beköszöntött a fűtési szezon. Még elég furcsa, hogy minden nap be kell gyújtani, de majd belejövünk.
Lehullottak a levelek is. Nem győzöm söpörni és gereblyézni. Reggelente a szomszédokkal együtt "tornázunk" az utcán. De még inkább a levelek, mint a hólapátolás, bár a maga idejében annak is meg van a varázsa.
Anyukám rendelt fát. Az utcán rakták le, onnan be kellett hordani. Az egész család összefogott a munkára. Mi lányok hordtuk be, a fiúk hasogatták, a gyerekek meg a helyére rakták. Anyu sütött pogácsát és volt forró tea. Nagyon jó családi program volt.
Megünnepeltük Robika születésnapját. Itt volt mind a két húgom a családjával, anyukám és Robika egyik nagy testvére is. Sajnos a másik nem tudott eljönni, mert külföldön dolgozik. Ő telefonon köszöntötte a kisöccsét.
Halászlét főztünk, ami nagyon finomra sikerült. Volt torta és sok-sok ajándék. Tőlünk cipőt kapott a többiektől játékokat; amiket persze még aznap ki kellett próbálni.
Az óvodában is felköszöntötték a csoportban. Mindenki kívánt neki valami szépet. Legjobban az egyik kislány kívánsága tetszett. Azt kívánta, hogy az iskolában majd kapjon sok-sok csillagos ötöst. Hát remélem így lesz.
Üdvözlettel:
Bíró Klára