Nem is tudom, hogy hol kezdjem a levelet. Édesapám sajnos 10 éve lesz augusztusban, hogy meghalt. Éveken keresztül nagyon sokat szenvedett, a kórházban. Végül a kórházban rossz vért kapott és mire az orvosok észrevették, addigra az egész szervezetében felgyűlt a rossz vér. Ezt csak azét írom, mert én tiszta szívemből szerettem. Nemcsak édesapa volt, hanem barát is. Utána, amikor meghalt, pár napra rá kiderült, hogy kisbabát várok, de sajnálatos módon a családtagjaim között volt olyan, aki megvert és elveszítettem a kisbabámat, rá egy hétre pedig a nagybátyám is meghalt. Ez az egész nem egész egy hónap alatt zajlott le, aminek a következménye az lett, hogy idegösszeroppanást kaptam.
A férjemmel 11 éve vagyunk együtt, és nagyon sok mindenben segített nekem, de sok meghurcoláson mentünk keresztül. Utána vidékre menekültünk a férjemmel, ami *********-től 270 km-re van. Ott sajnos se enni nem tudtunk, még egy takarónk se volt. Az egyik nagyon messzi rokona a férjemnek „karolt fel”, (aki végül az idősebbik lányom keresztanyukája lett), nála uborkáztunk, almát szedtünk és azért cserébe kaptunk ennivalót. Ezt közel egy évig bírtuk, mert sajnos annyira belefogytam és tönkrementem, hogy visszajöttünk *********-re.
Édesanyámhoz nem költözhettünk, mert tartottam az öcsémtől, így anyósomhoz kerültünk.
Iszonyú körülmények között tízen éltünk egy szobában (*************-en), ahol se fürdő, se WC nem volt. Kénytelen voltunk ott maradni, ami sajnos évekig elhúzódott.
Nagyon rossz volt, mert még aludni sem lehetett. Ilyenkor már két gyermekünk volt. Minden tőlünk telhetőt megtettünk azért, hogy eljöjjünk onnan, de nehéz volt. Végül le kellett bontani ezt, és az önkormányzat adott anyósomnak egy másik lakást, ami nem volt sokkal nagyobb.
Aztán egy napon a testvéreim eljöttek hozzánk, és azt kérdezték, hogy mit szólnánk hozzá, ha az apai részt kifizetnénk nekik (egy öcsém és egy húgom van) és akkor tiszta, rendezett lakásban élhetnénk. Akkor nagyon jó ötletnek tűnt, így elkezdtük intézni, hogy jelzáloghitelt veszünk fel és abból kifizetjük (én és a férjem) a testvéreimet. Most így utólag visszagondolva valahol jó és valahol rossz is. Rengeteg tartozás volt a lakáson, több mint egy millió forint, amit még most is négy év után, még mindig bírósági végzések vannak belőle.
Egyrészt nagyon jó, mert mivel négy gyermekünk van, így tiszta, rendezett körülményeket próbálunk biztosítani nekik. Mégsem olyan körülmények között kell élnünk, mint előtte.
A szülői ház, ahol most élünk, elég rossz állapotban van. Több mint 30 éves épület, és karácsony előtt is leégett az összes konnektor. Aztán kigyulladt a konyhánk, a férjemnek több éves raktári állása egyik napról a másikra megszűnt. Édesanyám is velünk él, akinek 27 éves munkaviszonya szűnt meg és azóta sem talál sajnos egy biztos munkahelyet.
A jelzáloghitelünk a duplájára emelkedett, és most sajnos hónapok óta sok mindenben szenvednek a gyermekeim is hiányt. Mindent megteszünk, ami tőlünk telik, hogy jobb legyen nekik, de nehéz. Nekünk is nagyon rossz, hogy most így élünk, de reménykedünk benne, és próbálunk mindent megtenni azért, hogy jobb legyen.
És az én drága, gyönyörű gyermekeimről pár sort:
Négy gyermekünk van: 11 éves Roland, 7 éves Nikolett, 5 éves Kitti, 3 éves Szabina.
Roli és Niki iskolába járnak. Roli 3. osztályos, közepes tanuló. Niki 1. osztályos tanuló, félévkor is kitűnő volt, és tartja is ezt a szintet, azóta is. Emelt szintű ének-zenei tagozatra jár. Decemberben **********-on a Katolikus Templomban volt fellépésük (szaktanári dicséretben részesítették). Nagyon büszke vagyok rá. Furulyázik, de második osztályba gitározni is kell neki. A másik két lány Kitti és Szabina ovisok. Nagyon imádnivalóak, aranyosak, szeretetéhesek, gyönyörűek. Ők is a nagy büszkeségeim. Mindegyikre nagyon büszke vagyok. Boldog, és a mellkasommal duzzadok ki attól, hogy bármerre járok, mindenhol megcsodálják őket. Hát röviden kb. ennyi, de még úgy is a napló során sok minden ki fog derülni a családomról, gyermekeimről.
A Nagy család
