Meghalt remény!
Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Nem tudom, hogyha valaki elolvassa e levelet, mit fog gondolni rólam, rólunk, de elmondhatom, sokszor már tudjuk nincs tovább! Korházba kerültem, mert már véreset hányok, elindult a krónikus fogyás, hiszen nem tudom tartani a lisztmentes étrendet.
A bélbolyhok 40%-a van már csak meg! Az is vizenyős, vagyis már semmi nem szívódik fel! A szakadék szélén állok!
Azt hittem, már csakis jobb jöhet, de tévedtem, butaság hinni és reménykedni a csodákban, mert csodák NINCSENEK!
Vagy ha netán vannak, akkor nem a mi életünkben! Pedig mint mondják a remény hal meg utoljára! A férjem is kórházba került, és legközelebb ő április 13-ára van előjegyezve újra! Csapás-csapás hátán jött, mert ugyanis lejárt a párom munkanélkülije, így már csak az én 47.000Ft-os bevételem maradt! Most már az albérletet sem tudjuk fizetni! Most már több napja, hogy nem alszunk, az állandó félelem és aggódás már igen elkeserítő!
Hiányoznak a gyógyszereink, de legjobban a biztonság, a nyugodtság! Eljött az az idő, amikor már megkérdőjelezzük: - Érdemes így élni? Hát nem! Nem vagyunk rossz emberek, hogy így büntessen minket a sors minket! Mi is segítünk embereknek, pl.: tudtuk, hogy a páromnak nem tud egy fiatal pár fizetni, akiknek dolgozott, mégis elment nekik dolgozni! S nem azért, mert elment az esze! Hanem megtanultuk azt, hogy nemcsak kapni jó, hanem adni is! Mi is örülünk, ha kapunk segítséget! De néha már igen későn jön a segítség! Kb.: Két hete itt nálunk egy pár utcával odébb öngyilkos lett egy középkorú férfi, mert hiába kérte-várta a segítséget (beteg volt) nem jött!!! Nem bírta tovább! Persze most mindenki elítéli! DE! Senki el sem gondolkodik azon, mit élhetett át, vagy, hogy mit-miért tett?! Ítélkezni nekünk nincs jogunk, csakis segíteni másokon!
Csodák pedig nincsenek!
A párom a rossz helyzetünk miatt igen el van keseredve!
Már le akar mondani (saját felelősségére) a kezelésekről, mert dolgozni akar menni, de ha ezt megteszi, akkor számára véget ér az „ESÉLY”, ami még megvan! Lelkileg nagyon szenved, és fizikailag is! Én meg teljesen magam alatt vagyok! Aggódom, de nagyon! Ha miattunk történne vele valami, azt soha nem tudnám magamnak megbocsátani! A lelkiismeret furdalás ölne meg! Ha olvassa valaki ezt a levelet, én már csakis annyit kérek, hogy imádkozzon értünk a jobb napok reményében!
Úgy gondolom az élet nemcsak rossz dolgokból áll, próbáljuk a jót is meglátni, de nem megy! Ezért ne ítéljen el senki! Ha van az ember életében csoda, akkor várjuk azt, és kérjük, jöjjön, mert már nem nagyon bírjuk tovább! Már nem megy! Semmilyen téren Semmilyen módon!
Az egészségünket már nem kaphatjuk vissza, de az életünket, a betegségeink mellett meg akarjuk még tartani! Hiszen van egy nagyszerű gyermekünk! Szüksége van ránk! Nem tudom, hogy mások milyen gondokkal is küzdenek, de azt tudom, hogy ahol komoly betegségek vannak, az plusz gond, baj, teher, probléma! Persze mindenkinek a saját problémája a legnagyobb, a legsúlyosabb! Itt egy orvos megkérdezte tőlem, hogy meddig bírom még ilyen súlyos terhek alatt? Ő azt is mondta, csodálkozik, hogy még ideáig is bírtam! Hiszen anyaként, és feleségként nemcsak a háztartás vezetése a legnagyobb gondom, hanem a felelősség a másik iránt! Mi hárman egy család vagyunk, egy a gondunk, a terhünk, együtt sírunk, és nevetünk! És együtt várjuk a CSODÁT! Ha van, kérem jöjjön el hozzánk is, a mi életünkbe! Köszönöm!!!
Egy újabb csapás!
Múlt hét pénteken közölték velünk, hogy a férjemnek előbb kórházba kell mennie, az igen rossz eredményei miatt.
Nagyon-nagyon megijedtünk, mert minden nappal egyre rosszabb! Nehéz kimondani, de minden nappal rosszabb helyzetbe kerülünk! A Gyermekétkeztetési Alapítványnak köszönhetően a napi étel, ami szükséges, megvan! Nagyon hálásak vagyunk nekik, mert ők ott vannak, mindig ahol kell! Jó emberek, nemes céllal! Itt látható legalább, hogy minden 1% oda megy, oda kerül, ahol szűkség van rá! Bárcsak az egészség is ilyen egyszerűnek tűnne, ilyen egyszerű megoldásnak! De az egészséget nem lehet pénzen venni, de sajnos az kell a gyógyszerhez, és ahhoz, hogy az orvosok fizetve legyenek! Mert hát sajnos elvárják! És ez aggasztó! Tapasztaljuk, amikor kórházban vagyunk, hogy milyen a hozzáállás az orvosok részéről, ha van pluszban boríték! De nagy baj, ha már nincs miből adni! Lelkierőt és vigaszt az ad, hogy a kisfiunk igen jó gyermek! Példamutató a magatartása az iskolában, és jól tanul. Jelenleg egy versmondó versenyre készül, amire a tavaszi szünet után kerül sor! Mikor megláttam, hogy milyen hosszú verset is kell megtanulnia (24 soros) megijedtem, de okos, ügyes, és hamar megtanulta! Fogékony! Néha elgondolkodom, hogy mi lesz vele, ha mi már nem leszünk?! Nagyon érzékeny gyermek, aki tele van szívvel mások felé! Társainak mindig szívesen segít és szívesen odaad bármit, ha a másiknak nincsen! Nem irigy! Már most olyan jó ember! Olyan nemes lelkű, mint az apukája! És ha kell, imádkozik, egy jobb sorsért, egy jobb életért, ebben bízik az ő kis szíve, hiszen már ő is azt mondja: - Anya minden rossz után csak jó jön el!”
