Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Lassan addig jutok, hogy egyáltalán nem lesz kedvem felkelni reggelente. Nap, mint nap emberek rosszindulatával kell szembe néznem, és most már az is igen megvisel, hogy nincs még munkám! Egyszerűen nem tudom, hogy hogyan tovább? Vagy van-e értelme tovább? Orvoshoz is kellene ugye mennem, de már nem tudom megoldani! Tényleg nem! Amikor az ember bajban van, akkor a legbutább, hogy reménykedik! Nagyon megviselnek lelkileg a dolgok, de tudom, nem adhatom fel! Szeretném, ha meggyógyulhatnék, és dolgozhatnék! Jó lenne egy kis levegőhöz jutni, megnyugodni! Harc az életünk, harc a mindennapokért! Erőt a drága kisfiunk ad nekünk, aki megérti, ha egy szelet csokit nem tudunk neki megvenni, és ha kap egy szelet csokit, akkor olyan hálás, hogy a kezemet puszilgatja! Jó ember lesz belőle, hiszen már most egy áldott gyermek! Este, mikor lefekszünk, akkor az arcomra ad egy puszit, és mondja: Jó éjt drága anyukám! Ilyenkor mindig összeszorul a szívem, mert nem tudom, hogy mi lesz másnap!? Látom-e még? Megijesztenek ezek az eszméletvesztések, amik már egy jó ideje tartanak. Főleg az aggaszt, hogy nem tudják az orvosok, hogy mitől lyukadt ki az agyam. Talán istennek még terve van velem, mert még éltet minket, és ez jó jel! Párom dolgozik, szegény igen nehezen bírja, de csinálja! Nem tehet mást! Aggódom miatta is! Már rég jelentkeznie kellett volna a kezelőorvosnál, de nem tudjuk megoldani! Nem tudom, mikor tud majd elmenni? Egy dolog vigasztal minket, hogy bármi-bárhogyan is fog alakulni, nyugodtan vagyunk, mert mi tényleg mindent tisztességesen csinálunk! Igyekszünk jól élni, cselekedni!
Augusztus 10-én voltam Pesten az eredményeim végett. Vannak eredmények, amik jók, de vannak, amik rosszak lettek! Továbbra is rossz az eredményem, ami a gyomromat illeti! Neurológiai szempontból 10×5 infúziós kezelést írtak ki, majd utána újból Pestre kell mennem kontrollra! Ma megkérdeztem a háziorvosomat, hogy mi az a „vascularis laesio”? Azt mondta, hogy számtalan lyuk keletkezett az agyamon, amelyek érelhalástól származnak, ezek agyi trombózistól keletkezhettek! A háziorvosom ma azt is mondta, hogy a szteroidokat is azért akarják adni, hogy a fájdalmaim enyhüljenek, tünetmentes legyek. Meggyógyulni már soha nem fogok, de fájdalmaim megszűnnek. Egy időre! Borzalmas érzés! Férjem egyre rosszabbul van, tegnap el kellett jönnie a munkahelyéről, mert rosszul lett! Hiányoznak a kezelései! Nehezen bírjuk! A félelem a betegségeink végett, a mindennapokban velünk van, az aggódás a gyermekünk felé, a rettegés az anyagi gondok felé állandósultak az életünkben! Rossz, igen rossz helyzetben vagyunk! Itt az iskolakezdés is, és azt sem tudjuk, hogyan oldjuk meg! A szívem szomorodik, ha arra gondolok, hogy a gyermekem osztályából már mindenkinek van számítógépe, csak neki nincsen egyedül. Nem tudjuk megoldani! Legjobban mi örülnénk, ha meg tudnánk neki oldani! Mivel számítástechnikát is tanulnak, mi tagadás itthon tudna tanulni, gyakorolni. Megérdemelné egyébként is, mert igen jó gyerek!
Nehéz időszakon vagyunk túl, és jó lenne már kicsit megpihenni, megnyugodni, mert a stressz is ront az egészségügyi helyzetünkön!
Hétvégén megint történt egy összeesésem, rosszul lettem, így megint orvosnál kötöttem ki! Nagyon rossz ez így már, az állandó orvosi ellátásokat is el kell tudni viselni! Főleg, ha tudnák, hogy mi az ember legfőbb betegsége. De csak találgatnak, az pedig nem jó! A bizalom elszállt, hiszen sokszor úgy alakultak a dolgok, hogy ma már normális emberhez méltóan nincs miért bízni, igen kevés orvos van, aki tényleg emberileg is a betege mellett áll! Szoktam nézni a tévében a Dr. House c. sorozatot, ez az orvos igen „bunkó”, de legalább JÓ ORVOS! A dolgok mögé lát és végig viszi a dolgokat az elejétől a végéig. Boldog lennék, ha magam mellett is egy ilyen orvost tudhatnék, biztos több esélyem lenne a gyógyulásra. Betegségemből kifolyólag az ország legjobb (?) orvosához járok 2008 óta! De azóta még nem tudott rájönni, mi a problémám egészségügyileg. Nagyon mélyen érintett, hiszen minden bizodalmam őbenne volt! De hát ez van! Nagyon nehéz elfogadni, hogy nincsen visszaút!
Gyermekünk igen várja már az iskolát, hiányoznak a barátai is, de a tanulás is. Nyáron több esetben is odajött hozzám, hogy: - Anya írjál nekem matek feladatokat! Boldog voltam, hiszen láttam, hogy nemcsak a barátok fontosak neki, hanem az iskola is. Párom dolgozik rendesen, de már kértem, hogy vasárnap maradjon egy kicsit itthon, pihenjen Ő is! Tisztelem őt, mert mindent megtesz, hogy minél könnyebb legyen a helyzetünk! De nem csak rajta múlik minden! Sokszor el is csügged, ha nem tud valamit megoldani. De hát ilyen a mi életünk, tele gonddal, plusz még betegségekkel, ami mára már teljesen földbe nyomott minket! Lesz majd jobb?
