Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
A mostani hét programokkal telt a gyerekeknek. A családsegítő központban voltak Nekik szervezve foglalkozások délelőttönként, amit nagyon élveztek. Gyöngyfűzés, egészség nap, akadályversenyek, és kirándulás a vadasparkba, amire én is elkísérhettem Őket. A gyerekek nagyon jól érezték magukat, és persze én is. Szebbnél szebb állatokat láttunk, azt a mosolyt, örömöt és boldogságot látni a kis arcukon fantasztikus érzés. Soha nem volt még részünk kirándulásban így együtt, de nem is gondoltam volna, hogy én is mehetek velük, és együtt lehetünk. A hét közepén megijedtünk: szegény Nikit megcsípte egy darázs, és be is dagadt, azonnal az ügyeletre kellett vinni.
Számlák sorakoznak sorba ismét, és felszólítók is. Sokszor már a postaládát is félve nyitom ki.
Kisállatkáink és a kertünk szépen fejlődnek, csak most már a napsütés kéne nekik. Edina nagyon örül, hogy itthon vagyunk, és mesézhet, és együtt főzhetünk. Irogatjuk össze a beiskolázáshoz mi szükséges, de már nagyon félek, hogy hogyan fogom tudni teljesíteni mindazokat, amire szükségük lesz ismét. És hamarosan itt a fűtési szezon is. Szinte úgy pörögnek a hónapok, mint a napok. Utol se érem magam, és már kezdhetem előröl. Mostani héten ennyi történt.
Mindenkinek szép napot kívánok!
Tisztelettel:
Fülöp Ildikó és gyermekei