Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Elkezdődött az iskola, aminek Niki nagyon örül, mert az osztálytársai nagyon hiányoztak már Neki. Lett két új tantárgya is, fizika meg földrajz. Kicsit tart tőle, hogy nagyon nehéz lesz, de próbálom pozitívan biztatni, hogy ne féljen tőle. Edinának is elkezdődött az ovi, de Ő nem várta, legszívesebben itthon lenne velem, de ezt úgy nem lehet, mert ez már az utolsó éve az oviban. Furcsa mindkettőjüknek, hogy korán kell kelni, de majd visszarázónak. Nekem sajnos elutasította a pályázatomat a Lidl, pedig nagyon reménykedtem benne, de ez sem jött össze. Próbálok több helyre pályázatokat beadni, interneten keresztül, hátha összejönne, mert nagyon jó lenne egy biztos munka, hamarosan itt a tél is, és nagyon félek tőle, hogy milyen lesz. Felszólító számláim megint gyülemlenek sorozatban, utol se érem magam, kezdhetem előröl, mint szinte egy mókuskerék. A kertből nem sok mindent tudok most már behozni télire, hogy ez a kár ért minket, de egy kis darabig elég lesz a maradék burgonyám. A hivatal felől is nagy csönd van ez ügyben, nem tudom, hogy mi lesz ennek a vége. Nagyon örülök, hogy Önök támogatnak, mert olyan sokszor el vagyok keseredve a kilátástalan helyzetek miatt, amik körül vesznek, hogy sokszor úgy érzem, összeroppanok. A lakásban is, hogy meddig maradhatunk még, nem tudom, de valószínű, hogy nem sokáig. Mikor a gyermekeimre nézek, azt se tudom, hogy leplezem sokszor a fájdalmamat a körülményeink miatt. Belül ezt az érzést nagyon nehéz helyre rakni, és irányítani, de az élet erre is megtanít.
Ennyi történt ezen a héten, mindenkinek további szép napot kívánok!
Tisztelettel:
Fülöp Ildikó és családja