Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Még mindig egy helyben toporgunk, nem jutottunk semmire munkaügyben. A szőlőben a munkálatok egyelőre befejeződtek, majd szeptemberben indul a szüret, addig semmi további tennivaló nincs.
A tanévnek vége, túl vagyunk az évzárón, Miklós oklevelet kapott a közösségi munkájáért. Már ma (vasárnap) összepakolta a nagy sporttáskáját, és elment az unokatestvéréhez. Szeretné a nyár nagy részét ott tölteni, mert itthon nem igazán érzi jól magát. Az apja nem örül neki, de én nem bánom, hogy nem unatkozik itthon.
A helyzetünk egyelőre nem akar változni, mindannyian attól várjuk a csodát, hogy a gyerek kenyérkereső legyen. Ha már ketten keresnénk, egy kicsit jobb lenne.
Sikerült a nyomtatványokat megszerezni a védett fogyasztói státusz és a gyermekvédelmi támogatás ügyében, és úgy gondolom, meg is kapjuk mindkettőt, csak még határozatot nem kaptam róla.
Én ebben a hónapban még végig dolgozom, szabadságra csak később megyek, mikor már befejezik az akadálymentesítést az iskolánkban.
Tisztelettel:
Dózsa család