Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Nagy nehezen eljutottam Pestre az orvosomhoz. Tudtam, későn megyek, és ezt ő is mondta. Gond van! Nagyobb a gond, mint hittem, 2-3 hét múlva lesznek meg az elvégzett vizsgálatok eredményei, utána újból el kell mennem az orvoshoz és majd az eredményektől függően eldől, hogy hogyan is tovább! Mi jelenleg már a gyógyszereinket sem tudjuk megvenni, és már tényleg csakis abból eszünk, amit minden hónapban az Alapítványtól kapunk! Nem tudom, hogy mennyi szenvedést kell még elviselnünk? Az orvosom javasolta a leszázalékolást, de az is mire elvégződik, legalább egy év! És addig? Már behajtó céghez adtak minket, akik egyáltalán nem fogadják el, nem értik meg, hogy ilyen betegségek mellett nem tudunk még havi 5000 forintot sem fizetni nekik! Jelenleg az én autóimmun betegségem jobban rosszabbodik, mint a férjem betegsége. Félek visszamenni az orvoshoz, félek attól, amit majd fog mondani! Jó lenne, ha már ránk nézne, ránk mosolyogna a szerencse! De attól tartunk, hogy már az is késő lenne! Vége az iskolának is, jelenleg gyermekünk is beteg! A bizonyítványa igen jó lett, büszkék vagyunk rá nagyon! Egy valamiben igazán szerencsések vagyunk, hogy jó gyermekünk van, és, hogy Ő már nem olyan súlyos beteg, már nem béna fél oldala! A jó Isten itt meghallgatta az imánkat! Legalább Ő nem szenved annyit már! Autoimmun betegként még így is vannak gondjai, plusz az asztmája is! Minden naplóírásom végén abban reménykedem, hogy a következő hét könnyebb lesz! Bárcsak Így lenne!
