NAPLÓ 07.26-08.01.
Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Mozgalmas hét áll mögöttünk.
A héten élelmiszer segélyosztás volt a faluban. A mi szervezetünket kérte fel a polgármester úr a kiosztásra. Én is kaptam csomagot (liszt-cukor-tésztafélék stb.), aminek nagyon örültem, és itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak, mert a segélycsomag az Önök alapítványától érkezett. Jó volt látni a sok boldog és megkönnyebbült arcot, hiszen most pont hó vége van és lehet, hogy némelyik rászorulónak ez volt az "utolsó pillanat", hogy élelemhez jutott. Még egyszer nagyon szépen köszönjük a magam és sorstársaim nevében.
Szerdán *********-on voltunk a szemészeten Robikával. Csupa jó hírt kaptunk. Már a legkisebb ábrákat is le tudta olvasni, úgyhogy a szemtakarást már csak a biztonság kedvéért kell folytatni még egy hónapig. Nagyon nehéz rábeszélni a takarásra, főleg ezekben a forró napokban. A szemüveget még hordani kell, és úgy néz ki augusztusban végre ki tudjuk cseréltetni a lencséket is.
Édesanyámnál kipakoltuk a konyhát és kimeszeltük. Mindjárt kicsit át is rendeztük, most olyan mintha új lenne. Néha kell egy kis változás, azt hiszem. Mindjárt másképp érzi magát az ember. Jövő héten a szobáját szeretném megcsinálni és utána jöhet a mi házunk. Már elég régen volt meszelve, úgyhogy nagyon ráfér.
Sok apró tervem van, amit szeretnék megvalósítani és ami persze nem kerül pénzbe csak az ötlet kell hozzá. Talán nálunk is változtatunk egy kicsit. Jó lenne a fürdőszobát is befejezni, de egyenlőre a párom nagy fia vidéken dolgozik, egy másik kőműves pedig sok pénzbe kerülne és az óvodakezdés előtt erre végképp nincs keret. Remélem, sokáig jó idő lesz és azért még az idén ősszel sikerül megoldani a dolgot.
Bíró Klára