Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Egy teljesen átlagos hét áll mögöttünk, sok munkával. Két hét múlva kezdődik az iskola, és készre kell addigra takarítani az egész nagy épületet. Délelőttös műszakban dolgozom, egészen szeptember 1-ig, akkor vissza kell állni az eredeti délutános munkarendbe. Egész nap sikálok, súrolok, ablakot pucolok, délután pedig itthon a főzés, mosás, takarítás. De hát ez nem újdonság, örülni kell, hogy van munka, és család, akiről gondoskodhatunk!
Hétfőn a férjem kontrollvizsgálatra ment a felnőtt ideggondozóba, és megint új gyógyszert kapott.
Miklós hamar megunta az edzést, már elég régen volt az unokatestvérénél. Hamarosan az utolsó évet kezdi az általános iskolában, hihetetlen, hogy már 14 éves lesz! Főleg azért, mert nagyon kicsi a korához képest. Még mindig nincs 150 centi sem, sokan alsósnak nézik.
Még mindig nem tudtam széthordani az önéletrajzomat, nem tudok most arra költeni, hogy utazgassak. Csütörtökön hívott a barátnőm, aki pest mellett lakik, és meghívott engem és a két gyereket egy hosszú hétvégére. Bízom benne, hogy el tudunk menni, mert jó lenne egy kicsit világot látni, és kikapcsolódni. Sajnos, az olyan családok, mint mi is, nem engedhetik meg maguknak, hogy egy moziba, vagy évente legalább egyszer strandra elvigye a gyerekeit. 19 éve nem voltam moziban, strandon pedig a 20 éves házasságunk alatt egyszer, mikor a nagy fiam 3 éves volt. Miklóst még nem sikerült ilyen élményekkel megajándékoznunk, de szerencsésnek mondhatom magam azért, mert nem haragszik érte, hisz teljesen tisztában van a helyzetünkkel. Azért szomorú, hogy az egész életünk úgy telik el, hogy dolgozunk látástól vakulásig, fizetjük a számlákat, reggeltől estig egy merő rohanás az élet, és annyi öröm sem jut, hogy az ember a gyerekeivel szórakozzon egy picit!
De elég az önsajnálatból, hisz nagyon kivételes ajándékot kaptunk azzal, hogy ebben a programban helyet kaptunk, és segítséget a megélhetéshez! Köszönet érte mindenkinek!
Tisztelettel:
A Dózsa család
