NAPLÓ 08.23.-08.29.
Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Ez a hét végig munkával telt. Az egyik szobában teljesen kész a meszelés és a takarítás és a másikat is elkezdtük. A kész szoba (TV szoba-nappali) nagyon szép lett. A korábbi halványlila helyett most napsárga színű lett; így világosabbnak látszik és vidámabb is. A hálószoba narancsszínű volt és úgy beszéltük meg, hogy újra olyan lesz. Remélem, be tudjuk fejezni időben, mert a jövő hétre már rossz időt mondanak.
Kezdődik az óvoda is. Már mindent megvettünk és össze is pakoltunk. Az idén először Robika napközis lesz, és ott alszik majd az oviban délutánonként. Remélem, könnyen megszokja majd.
Pénteken ruhaakció volt a védőnőnél. Segítettünk ki- és bepakolni. Nagyon sokan eljöttek és szerencsére mindenki talált olyan darabokat, amiket keresett. Én is sok szép dolgot tudtam válogatni, mind a hármunknak. Főleg a gyerekre gondoltam, mert most nagyon nő és gyorsan rövid lesz minden nadrág szára és pulóver ujja.
A hétvégén is a szobát csináltuk, de azért maradt idő egymásra is. Kihasználva a jó időt és a vakáció utolsó napjait sokat játszottunk Robikával.
Jövő héttől kicsit megváltoznak a napjaink és furcsa lesz, hogy napközben csönd lesz itthon. Biztosan nehezen szokom majd meg, hogy nem csicsereg egész nap a fülembe a kis "törpénk".
Üdvözlettel:
Bíró Klára