Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Ez is csak olyan dolgos hét volt, mint a többi. Nem történt semmi említésre méltó esemény, folydogált minden a megszokott csöndes medrében. A Budapesti emlékeken elmerengve kezdtem el hétfő reggel a munkát, és szinte nem is érzékeltem, hogy elszaladt a délelőtt, csak a fáradságból jöttem rá, hogy egy teljesen más helyen jártam gondolatban, és rutinból végeztem a feladatomat.
Kedden telefonáltam a bank behajtó cégének - annak, amelyik mostanában újra megkeresett telefonon is és személyesen is, de nem voltam otthon - és kaptam egy tízezer forintos csekket, amit mielőbb be kellene fizetnem, hogy a bank lássa a fizetési hajlandóságot. Szinte lehetetlennek tűnik ez a kérés, mert pont most nem vagyunk abban a helyzetben, hogy akár ezer forint plusz kiadást is vállalni tudjunk.
A nagyfiamat sajnos még nem hívták vissza dolgozni, az egyszerűsített szerződés időtartama lejárt, és úgy néz ki, egyelőre nincs igény a munkájára. Ez nem volt valami hosszú távú segítség az anyagi helyzetünket tekintve, és csak a jó Isten tudja, mikor talál másik munkahelyet a gyerek. Én is keresem tovább a lehetőséget, hogy másik helyre tudjak menni, de nem könnyű. Most iskolába is mehetnék, de sajnos ahhoz állandó délelőttös műszakba kellene járnom. Már próbálkoztam egy helyen, de eljárás folyik a cég ellen, mert nem fizettek a dolgozóknak, és Ők perelnek. Még jó, hogy a munkaügyis hölgy volt olyan aranyos, és felvilágosított, különben lehet, hogy gondolkodás nélkül itt hagytam volna a mostani munkámat, annyira vágyom arra, hogy végre tanulhassak, és olyan munkát végezhessek, amit elismernek és megbecsülnek.
Két nap múlva kezdődik az iskola, Miklós 8. osztályos lesz. Ő köszönti az első osztályosokat, pénteken hoztam haza a szövegét. Nem mondanám, hogy repesett az örömtől, jó időbe fog telni, mire újra visszatér a régi kerékvágásba, és fontos lesz Neki a szereplés, az érvényesülés. Remélem, időben átutalják a fizetésünket, mert még semmit nem szereztem be a felszereléséből. Iszonyú sok fizetnivalónk van, háromszor ennyi havi jövedelemre lenne szükségünk, hogy mindent kifusson.
Tisztelettel:
A Dózsa család
