Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Beköszöntött az ősz, sajnos szó szerint! Szinte egész héten zuhogott az eső, annyira visszazuhant a lakás hőmérséklete, hogy péntekig bírtuk, akkor már muszáj volt befűteni. Tavalyról maradt egy pár napra való fa, azzal kihúzzuk egy darabig.
Miklós megkezdte 8. osztályos tanulmányait, és meglepő módon az első hetek tetszenek Neki. Új történelem tanárt kaptunk, aki - imáink meghallgatásra találtak - végre férfi. Talán Neki sikerül egy kis fegyelmet produkálni.
Nekem csütörtöktől műszakot kellett váltanom, mert az egyik kolléganőm lebetegedett, így én most délelőttös vagyok. Ugyanezen a napon üzenetet küldött a behajtó cég, miszerint esedékes lesz hamarosan a törlesztő részlet. Fáj is miatta a fejem, mert ha megszakadok, akkor sem tudok még 5 forintnyi összeget sem befizetni! Megint itt maradt egy pár csekk a múlt hónapról, tüzelőt egyelőre nem tudunk venni, a nagyobb gyereknek még mindig nincs munkája, szóval nem könnyű!
Olvastam az újságban, hogy nem igazán jó a szőlő termés az ország más részein sem, az eső pedig további károkat fog okozni, és sajnos nem engedi időben megkezdeni a szüretet. Ez a helyzet a mi megyénkben is, már mehettem volna dolgozni (szüretelni), ha nem esik folyton az eső.
Szóval így csordogálnak a napjaink, egyik olyan, mint a másik. Közben akad egy kis oda nem illő betegség, amit kénytelen vagyok elviselni, mert én nem eshetek ki a munkából. Gyógyszer híján vagy rendbe jövök, vagy nem, de mivel én vagyok a családfenntartó, mindent el kell viselnem.
Tisztelettel:
A Dózsa család