Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Mostanában gyakran felteszem magamnak azt a kérdést, hogy: Mit akar még tőlem az élet?
Rengeteg lelki és fizikai szenvedésen megyek át, és sokszor már felnézek az égre, és azt kérdezem: Mit veszel el tőlem még Uram? Most, hogy egy kicsit se legyen nyugvásunk, közölte velünk a főbérlőnk valószínű, hogy eladja a lakást, amiben lakunk, úgyhogy 95%, hogy költöznünk kell! Csak, hogyan, hová, azt még nem tudom! Borzalmas időszak van mögöttünk, de úgy látszik még rosszabb áll előttünk! A teljes kilátástalanság, és létbizonytalanság őrjíti meg az embert. Mi már nem is tudjuk mi az a gondtalan hónap!
Gyermekünk jó tanuló lett, és már két hét iskolai kezdés után két darab ötössel és egy darab négyessel büszkélkedhet. Ahogy múlnak az évek, ő továbbra is megmaradt jó gyereknek! Már gyermekként megtanult felnőttként beszélni, gondolkodni, és főleg viselkedni!
A nehézségeink miatt sajnos már nincs gyerekkora, és ez rossz érzés! Sokszor, ha szomorú vagyok megkérdezi: Mi bánt Anya? Már gyermekként odafigyel a legkisebb gondra is!
Jövő héten kellene megint mennem a helyi kórházba vizsgálatokra, de már nem látom értelmét, házi orvosom bíztat, menjek és csináljam végig! De már elfáradtam, belefáradtam, és a küzdelembe, hogy egyszer jobb és talán könnyebb lesz, mára már feladtam!
Sajnos még mindig nem találtam munkát! Bánt, hogy nincs munkám, egy haszontalan embernek érzem így magam. Nem látom értelmét a mindennapjainknak, hiszen semmi értelme a napoknak. Esténként azért imádkozok, hogy a következő nap jobb legyen, könnyebb legyen! Tényleg nem tudom, hogyha nem lenne az Alapítvány, mi lenne velünk, hiszen volt már egy jó pár olyan hónap, amikor csakis az a
