Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Újabb hetünk telt el lótás-futással. Mindig azt remélem, hogy egyre könnyebb lesz, de aztán valami mégis közbe szól. Nem rossz dolgok, hanem jók, de ugye gonddal-bajjal jár. Kezdem az elején, már tíz napja vagyok újság-kézbesítő. Nagyon nehezen szokom meg, egyre hidegebbek a reggelek, és ugye sietek, mert utána napszámba megyek. Az egyik helyen ahová jártam, befejeződött az almaszüret, a másik helyen ahová jelenleg is járok, nagyon sok munka van. Van alma, krumpli, karfiol, káposzta, nagytételben. Itt még vasárnap is dolgozni kell, vagyis hogy is írjam, nem kell, csak szólnak, hogy munka lenne vasárnap is. Aki nem megy, annak nem szólnak hétköznap sem. Szóval valahogy egyszerű az élet: munka, munka, és munka. Ha hazaérek, fáradt vagyok, este nyolckor pedig már el is alszom, még ülve is, de az is igaz, hogy négykor kelek reggel. Annyira jó érzés, hogy a gyerekeim nagyon sokat segítenek. Bevásárolnak, segítenek Édesanyámnak a főzésben és mindenben.
A pénz nagyon jól jön. Befizettem a fogszabályzó árát, és azóta vettünk egy kandallót is a középső szobába, kicsit rásegítünk a fűtésre vele. Alkalmi vétel volt, a tulajdonos nagyon rendes volt velem, elég olcsón adta, 35.000 forintot kért érte, pedig még használva sem volt, csupán tartaléknak vették a fiának, de most úgy döntöttek,hogy eladják, ne foglalja a helyet. Én pedig jókor voltam jó helyen. Ez egy olyan kiadás, amire pillanatnyilag volt pénzem, és hosszú távon be fogja hozni az árát.
Beültettük az egyik este a temetőt is. Az egyik ismerősömet kértem meg, hogy a városból hozzon nekem árvácskát, elhozta, én pedig este munka után beültettem az Apukám és a Nagyszüleim sírját. Nagyon szépek a virágok, sötét bordó és világossárga az árvácska, ezeket kombináltam össze. Velem voltak a gyerekek is. Míg ültettük a sírokat, beszélgettünk az Apukám hiányáról. Még emlékeznek rá, mikor az én nagyszüleim sírját ültettük Apuval együtt, hogyan mérte ki a virágok helyét, hogy szép és mutatós legyen, a gereblye nyelét használta erre, és figyelt mindenre. Kijelölte minden egyes bokor helyét, és aztán megnézte, hogyan néz így ki, majd cserélgette a színeket, a bokrokat nagyságtól függően, és újra nézte. És ha rendben volt, helyére ültette. A fiam ugyanezt végigcsinálta. Az a gondolat jutott eszembe, hogy "akire emlékeznek az nem hal meg" és mi valahogy azt érzem, tovább visszük azokat a dolgokat, amiket ránk hagyott Apukám.
Végre a kertből is felhoztunk mindent, csupán a kukorica maradt még lent, de annak nem árt a fagy. Rengeteg kardvirághagymánk lett. Végre volt időnk, és kiszedtük azt is. Tavaly eldugattuk az apró pici hagyma-kezdeményeket is, mostanra megnőttek, és remélem, jövőre vagy azután virágot is hoznak. Csodálatos a természet, meghálálja minden a gondoskodást, a törődést. És mi most valahogy azt érzem, élvezzük a munkánk gyümölcsét. Igaz, sok a tennivaló mindig, de olyan jó látni, hogy volt értelme a munkának.
Mostanában elég normális dolgok érnek, de azt hiszem, megérdemeljük. Nagyon sokat tettünk érte, hogy változzon az életünk és teszünk is érte. Kívánom minden olvasómnak, hogy velük is csupa jó dolog történjen, és változzon úgy az életük, hogy az a lehető legjobb legyen a számukra. Baráti ölelésem, és üdvözletemet küldöm azoknak, akik értékes idejükből szántak iromány olvasására is!
Juhászné Mária
