Füredi Tiborné vagyok, 35 éves.
Gyógypedagógiai asszisztensként látás és halmozottan sérült gyermekekkel foglalkozom. Jelenleg **********-en lakunk férjemmel és két kislányunkkal. *******-án van egy romos kis házikónk, amit fel szerettünk volna újítani, de pénz híján sajnos csak romlott a helyzet… nem sikerült!
A védőnő és a családvédelmis nem megfelelőnek találta a környezetet a gyermekek számára. Biztonságunk érdekében lépnünk kellett, de nagyon nehéz anyagi helyzetünk miatt (akkor már csak GYES-t kaptam) albérletet nem tudtunk fölvállalni. Hála Istennek, kaptunk egy nagy lehetőséget. **********-en egy idős néni befogadott minket, ház körüli segítség és rezsifizetés fejében. Ennek nagyon megörültem, mert régi munkahelyemen előzőleg kaptam álláslehetőséget (nyártól), de a lakhatás nem oldódott meg egy ideig. Október végén sikerült fölköltöznünk **********-re. Nagy lelkesedéssel indultunk neki az útnak. Esélyt kaptunk az „ÉLET”-re. Nagy boldogságba hamarosan a szomorúság és fájdalom is „beszökött”…
A két kislányt nem vették föl óvodába helyhiány miatt, majd szeptembertől.
Minden lehetőséget megpróbáltam, de nem sikerült elhelyezni őket sehová. Zita közben betöltötte az 5 évet, sokat szomorkodik, hogy még nem mehet oviba. Flóra szeptemberben lesz 3 éves, reméljük Őt is felveszik óvodába.
Már ki is „szemeltünk” egy óvodát a munkahelyem közelében, de nem igazán bíztatnak, hogy fölveszik őket oda, pedig nagyon megkönnyítené az életünket, ha reggel tudnám őket vinni, délután a munka után pedig hozni is…
Így férjem is dolgozhatna, mert jelenleg ő vigyáz rájuk, jövedelme nincsen, én 6 órában dolgozom a GYES mellett, amiből nagyon nehezen tudunk élni.
A férjem 37 éves, pedagógiát tanult, de nyelvvizsga hiányában a diplomát még nem kapta meg. Egy betegség kínozza már hosszú évek óta, amiről az orvosok sem tudnak túl sokat… Annyi kiderült, hogy nem epilepszia, hanem pszichés eredetű… Talán a pánikbetegség és depresszió „vegyülete”. Rosszullétei miatt egy időben az utcára sem tudott kimenni, így munkát sem vállalhatott. Illetve próbálkozásai voltak, de többször rosszul lett vagy az út közben, vagy a munkahelyen. Jobb és rosszabb időszakok váltják egymást… Most, hogy picit „jobb” a helyzetünk, az Ő állapota is jobb. Jelenleg a gyerekekre vigyáz, délután pedig a főbérlő néninek segít a kert rendezésében, és így nem kell albérleti díjat fizetnünk, csak a rezsit. Sajnos a banki tartozás miatt még az is gondot jelent, de valahogyan igyekszünk befizetni… Ennivalóra nem is igazán sok maradt, ezért nagyon boldogok vagyunk, hogy részt vehetünk a „Fel a Fejjel!” programban. Most különösen is segítségre szorulunk, mert **********-re költözésünk után betörtek *******-i kis házunkba és minden mozdítható dolgot elvittek. Csak kevés holmit hozhattunk magunkkal, és mindenünk odalett! Újra kell kezdeni berendezni a lakást, de nagyon nehéz pótolni az elvitt dolgainkat (centrifuga, mosógép, ruhaneműk, ágyhuzatok, stb.) A „rosszabbik” mosógépet hoztuk el, ami már második hónapja nem működik. Kézzel próbálok mosni, de kevés sikerrel. Sajnos jelenleg használt gépet se tudunk venni. Próbáltam több helyről is segítséget kérni, de sajnos választ sem kapok leveleimre. A sok szomorúság és idegesség közepette nagy boldogság számunkra ez a havi
Sok embernek ez természetes, de nekünk ez egy NAGY CSODA! Köszönjük!
Tisztelettel:
Füredi Tiborné