Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
A hét első fele nyugodtan telt. A kertek nagyon szépek. Minden kikelt már és most éppen nem is gazos. Az első udvar is szép színes, a sokféle virágtól. Nagyon szeretem kint tölteni az időt, a növények között. Ha tehetem, mindig kint vagyok a levegőn.
Csütörtökön nagy esemény volt. Ezen a napon tartották az Anyák napját az óvodában. Robika lázasan készülődött és nagyon izgult, hogy jól sikerüljön a szereplése. Szép és megható volt a műsor és úgy láttam velem együtt minden anyuka büszke volt a saját csemetéjére.
Péntekre is jutott izgalom. Kiesett Robika első tejfoga. Nagyon megijedt, amikor az almába harapva mozogni kezdett, de megnyugtattam, hogy ez természetes. A nyelvével addig-addig piszkálta, hogy ki is esett.
Szombaton bementünk a városba, bevásárolni és kihasználtuk az alkalmat egy kis csavargásra is. Fagyiztunk, és sétáltunk egy nagyot, kirakatokat nézegetve.
Vasárnap egész nap esett az eső, de azért összejött a család. Nagyobbik húgom születésnapját ünnepeltük szerényen (de boldogan). Élvezem, hogy ilyen nagy a család és minden korosztály megtalálható benne. Kisgyerekek (5-6 évesek) és nagy gyerekek (13-18 évesek) egyaránt. Mindenki jól kijön egymással, és összetartunk jóban-rosszban. Ilyen az én családom.
Üdvözlettel: Bíró Klára