Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Tamás, a nagyobbik fiam az óvodatársaival rövid kis kirándulást tettek a csoporttal, elmondása szerint nagyon jól érezte magát, kicsi vonattal mentek a városban, és ********-ban pedig körbejárták, és megnézték a rendőrnapot és sok minden érdekességet kipróbálhattak, elmondása szerint beleülhetett a rendőrautóba, és azóta rendőr szeretne lenni.
Gyereknap alakalmából pedig elvitték őket fagyizni.
A másik két gyermek - akik itthon vannak az édesanyjukkal- segítenek összeszedni, amit szétszórtak, és utána a levegőn töltötték minden napjaikat. Délben egy jót alszanak, és addig a nejem is egy kicsit feltöltődik.
Szabolcs és a Lilla egymásra szórták a homokot, és ennek az lett a vége, hogy megbetegedtek, mert ment a hasuk, és hánytak is. Mikor azt monda neki a doktor néni, hogy szurit kell kapjanak a hányásra, Szabi elfutott, de szerencsére hamar megfogtuk, és a doktornő jót nevetett, milyen élénk gyerek.
Szerencsére enyhe volt a baj, és hamar kiheverték.
A nejem jó, szívós alkat, Ő semmit nem kap el, csak mindig karácsonykor robban le egy kicsit a náthától.
Én magam jól megjártam, mert voltam a piacon zöldséget venni az ebédhez, és összeszedtem valami nyavalyát és elment a hangon. A család örül, mert apa nem tudja megszidni Őket, ha huncutkodnak.
Szép napot!
Szász József és családja