Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Végre esett az eső, így mostanában leginkább a kertben dolgoztam. A bab egyik része megérett és felszedtem. A csemegekukorica is jó már, úgyhogy többször is főztem belőle a gyerekek nagy örömére. Közben hívtak napszámba sárgabarackot szedni. Az utolsó napon nem a pénzt kértem, hanem gyümölcsöt. Vegyesen volt, így tettem el befőttnek is és főztem lekvárt is. Elég sok lett, úgyhogy telik a kamra télire.
Robika élvezi a nyarat. Sokat játszik, biciklizik a környékbeli gyerekekkel. Voltunk a városban is többször "csavarogni", és kipróbáltuk az ottani játszótereket is, ami éppen útba esett. Nagyon eleven az én kisfiam, és annyi energia van benne, hogy az hihetetlen. Én estére már kifáradok de Ő még az apjával tud hancúrozni. Jó nézni Őket, hogy ennyire meg van köztük az összhang. Remélem, majd amikor Robika nagyobb lesz, akkor is így lesz és majd meg tudnak beszélni dolgokat, mint "férfi a férfival".
Lassan fel kell készülni az óvodára is. Átválogattam a ruhákat, és úgy látom, kell néhány új darab, a cipőről nem is beszélve. Augusztusban lesz a védőnőnél ruhaakció, majd ott körülnézek, de azt hiszem nem vásárolni is kell pár dolgot. Megpróbálom a lehető legolcsóbban megúszni a dolgot, de nem tudom, hogy fog sikerülni.
Üdvözlettel:
Bíró Klára