Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Ezen a héten is nagyon melegek voltak. Úgy ahogyan mindenki jól van.
Még nekem sincsen meg minden eredményem még két vizsgálat előtt állok.
Szerdán sikerült egy kisebb élelmiszervásárlást lebonyolítani,
Hála Istenek még a villanyunk is megvan, alig várom már, hogy legyen pénz, és feladjam az elmaradt számlákat.
Kezdődik az iskola is csütörtökön, de még semmit sem tudtam venni a négy gyereknek sajnos. A legfontosabb Évi, mert amíg 12.000 Forintot nem fizetünk a kollégium portáján, addig nem költözhet be, és élelem, pénz nélkül sem hagyhatom ott a gyereket. Sajnos nem volt annyi bátorságom se, hogy Viola orvosát felkeresem a tartós betegség ügyben.
Pénteken kellett volna mennem, mert akkor rendel az orvos, de nem mertem, mert már egyszer azt mondta, nem tölti ki.
Szeretünk volna a hétvégén mi is kiásni a krumplinkat, de olyan meleg volt, hogy nem csináltuk, mert szédültünk. Talán a jövő héten enyhébb lesz az idő, és sikerül kiásnunk.
Vártuk a rászorultak fürdőzését is a héten, mert éveken keresztül mindég vitte az önkormányzat a gyerekeket, most már nem voltak. Pedig sok gyermek csak így juthatott el egy kis kikapcsolódásra.
Hát ennyit szerettem volna leírni erre a hétre.
Üdvözlettel:
Szellő Pálné