Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Ez a hét is jól telt a gyerekeknek és nekem is.
Az iskolából a fiú és még pár gyerek elmentek focizni a szomszéd faluba. Igaz, kikaptak, de lesz még visszavágó nálunk. Ki kellett tölteni egy nyilatkozatot, hogy engedem-e a fiút kirándulni. Júniusban mennek a Nyíregyházi Vadasparkba, pályázaton nyerte az iskola. A kirándulás összköltsége 3400 Ft, de a szülőknek 600 Ft-ot kellene vállalniuk, így engedem a fiút. Mónika 4-én megkapta az iskolában az Útravalót, 10 500 Ft a félévi tanulmányi eredményéért. Nagy örömmel jött haza a lány az iskolából, így hét végén megyek ruhát venni Piroskával. A közmunkán szépek a vetemények és a palánták. Megkapáltuk a hagymát és a borsót feltöltöttük – ez a csapat borsó már virágos. A hivataltól kint volt a munkafelügyelő és nagyon elégedett volt a veteményekkel. Azt mondta, hogy náluk még nem tudnak ilyen szép eredményt felmutatni. Nagyon örültünk, mikor ezt mondta. Itthon csütörtökön a gyerekek meglepetést csináltak a születésnapomra, mire hazajöttem a közmunkáról, tortát sütöttek. Pénteken óvodába voltam, anyák napjára hivatalos, nagyon szép műsort adtak elő a gyerekek.
Hát így telt el ez a hét is.
Tisztelettel:
Merényi Gyuláné