Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Gyorsan eltelt a hét, de sajnos sok eredményt nem hozott. Még mindig nem sikerült megkötni a szerződést, a költözködés várat magára. A munkahelyemen nagy volt a hajtás, rengeteget kellett javítanom, szinte ki sem látszom a munkából. Itthon nem sokat sikerült haladnom, mindig nagyon fáradt vagyok, mire hazaérünk. Vacsora, fürdés és alvás… Nem sok esemény történik hét közben ezeken kívül, mindig ugyanaz.
Készülnek a gyerekek a jövő hétvégére: gyermeknap! Most ismét az a gond, hogy tettem ugyan félre egy kis pénzt, de el kellett venni, mert nem volt tavaszra szandáljuk, és beizzadt a lábuk a sportcipőbe. Ez is szép ajándék, csak valami édességet szeretnének tudom. Szomorú, hogy ennyire ki kell számítani minden forintot, hogy mire költjük. Nagyon hálásak vagyunk, hogy kaphatjuk ezt a támogatást. Nélküle tényleg éheznének a gyerekek, köszönjük szépen! Mindig nyúznak, hogy menjünk el az Állatkertbe, vagy játszóházba, de sehová nem tudom megfizetni a belépőjegyet. A lányok álma egy-egy kis bicikli... A kicsinek a 12-es, a nagylánynak 16-os a mérete. Ha nagyboltban járunk, mindig megnézzük, aztán megígérem, hogy ha lesz annyi pénzem, megveszem... aztán sajnos elmarad... Elszomorít, hogy állandóan nem-et kell mondani a gyerekeimnek. Dolgozom, dolgozom...,de a sok fizetnivaló miatt nem tudunk megélni a fizetésemből. Mindig valami csodában reménykedem, az élet nem lehet örök szenvedés...harc a létért. Talán eljön az az idő, amikor én segíthetek másokon, mert érzem, hogy nekünk nem ez a sorsunk. Szeretnék tenni, segíteni, de ez a nyomorúság, mint egy rossz álom tűnne el!
Szép hetet kívánok mindenkinek! Reménykedő, csodaváró, mosolygós napokat!
Tisztelettel:
Füredi Tiborné
