Napló 2012.07.09.-07.15.
Tovább a család bemutatkozójához| Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Próbálok olvashatóan írni, de sajnos a szemem egyre rosszabb, alig látok már. Ezért elnézést kérek, de reménykedem, hogy el tudják olvasni. A minap is varrtam, de alig láttam, így véletlenül a tű belement a bal mutatóujjamba és beletörött a vége. Most ezzel küszködök, vizes ruházom, mert be van dagadva, és nagyon fáj. De az élet attól megy tovább, és el lehet végezni a mindennapi teendőket. Bence sajnos két napja beteg, fáj a hasa és lázas. Meg van fázva, így őt is ápolni kell, mert egész nap ágyban van. Nem győzöm mosni az ágyneműt, hogy tisztában legyen. Most meg egy kézzel csinálok mindent, még szerencsétlenebb vagyok, de azért valahogy megcsinálom, csak egy kicsit lassabban. Az idő se túl jó. Nincs olyan nap, hogy ne esne az eső. De úgy látom, már túl késő, mert mindent elvitt a nagy meleg. Raktam be egy pár üveg uborkát, de már nem nagyon lesz, mert az is kezd elszáradni. A krumpli sem az igazi. Igaz, lenne alatta bőven, de túl kicsi, és most már nem is fog fejlődni, mivel az is kezd elszáradni. A kukoricán is alig van egy cső, és sok közülük el is száradt. A fokhagymát kiszedtem, de a hagymát még nem, mert azt magról ültettem, így még zöld a szára.
Bizakodtam, hogy lesz valami munka, de most már csak a szilvára várok. Tudom, ott se sok nap lesz, mert kevés a gyümölcs, de az a pár nap is jó lenne. Még mindig nem kaptam hírt a tanfolyamról. Pedig abban reménykedtem, az legalább biztos jövedelem lenne egy pár hónapig. Azt ki se lehet mondani, mennyien voltak a tesztíráson, közel százan. Egyszerre be se fértünk, 16 fős csoport ment be a terembe, ők ott írták, mi kint a váróban a térdünkön. Aztán jött megint a következő csoport. És amikor megláttam, hogy fiatalok, akik most végeztek, mind munkanélküliek. Akkor elgondolkodtam, én mit várok? Negyvenhárom évesen, van gyerekem is, én ugyan hova kellenék, ha ezek a fiatalok nem kellenek?! Pedig utánuk még támogatás is jár. Így már nem is bizakodom. És amin még meglepődtem, volt egy mérnök férfi, 40-50 év közötti, szemben ült velem. Azért tudom, mert odaadta lemásoltatni a bizonyítványát. No, azon meglepődtem, hogy mérnöki diplomával rákényszerül arra, hogy egy élelmiszer-eladói tanfolyamra jelentkezzen, 35-40 ezer forintért. És akkor elgondolkoztam, hol áll ez a világ, mi lesz az én fiammal egy pár év múlva. Nagy keservesen kitaníttatom, és ő is a munkanélkülin fog kikötni? Nem tudom, de nem szeretném, ha nem lenne munkája. Mindig kérdezem, hova fejlődtünk? A régi rendszerben a munkanélkülit büntették, most pedig fizetik. Van, akinek jó ez, mert nem szeret dolgozni, de én inkább dolgoznék a biztos jövedelemért, mint éljek ebből a kis alamizsnából.
Köszönjük a támogatást, bevásároltunk, Bence nagyon örül, hogy ismét van enni. Jó munkát, pihenést, egészséget!
Tisztelettel:
Szécsiné Fehér Erika és Bence
