Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Nagyon nehezen, de túléltük ezt a hetet is. Szinte minden nap mennem kellett valamelyik orvoshoz kivizsgálás miatt. Próbálják kideríteni, hogy a rosszullétem még továbbra is az oltás következménye, vagy attól független. Sajnos egyre rosszabbul mennek a dolgaink, így az sem csoda, ha idegileg vagyok kimerülve. Dolgozni muszáj betegen is, mert ha néhány napot hiányzok már nem tudom kifizetni a lakbért, és a számlákat és mehetünk az utcára, a gyerekeket pedig elveszik...
Aggasztó minden nap ezzel a gondolattal kelni és feküdni, ha valami bajom lenne, vége mindennek. Nagy súly ez a vállamon.
Továbbra is próbálok valami nagyobb lakást keresni, de az albérlet mindenképpen nagyon sokba kerül. Itt a gyerekeknek nincs mozgásterük, nehezen lehet bírni velük. Folyton a játszótérre kívánkoznak, még óvoda után is, de így nem haladok itthon semmi munkával. Ismét sok-sok levelet írtam segítségkérés ügyben, postait, mert az talán komolyabban veszik, mint egy e-mailt, de válasz sajnos nem érkezik.
Sok pénzem elmegy a postára, és még egy NEM válaszra se méltatnak, ez nagyon elszomorít. Minden esetre hiszem, hogy fogok találni valakit, aki segít kimászni ebből az évek óta tartó áldatlan helyzetből. Sokat imádkozunk, hogy küldjön az Úr Segítőt, egy olyan Támogatót, aki megteheti és jó szívvel segít is. Sokat álmodozom, hogy egyszer talán lehet saját otthonunk, a gyerekeimnek méltó hely, ahol igazán gyerekek lehetnek. Hiszem, hogy hamarosan így lesz!
A lányok idén szívesebben mennek óvodába, mint tavaly. Ennek nagyon örülök, mert szörnyű reggeleink voltak.
Sok az új barát, rengeteg program lesz e hónapban is, nem unatkoznak.
A héten egy kis koncerten voltak, amit az Alma Együttes adott, nagy élmény volt számukra. Lassan befejezem az írást, megígértem, hogy palacsintát sütünk a lányokkal, és itt állnak vigyázban, nehogy elfelejtsük.
Szép őszi napokat kívánva, tisztelettel:
Füredi Tiborné
