Történések...
Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Az időjárás az borzasztóan megvisel növényt, állatot mindenkit, pedig annyi munka van már a kertben is. A gyenge kis palánták nem hiszem, hogy túlélik ezt a nagy esőzést és a hideget.
A kis nyuszik is csak összebújnak, alig esznek. Fáznak, pedig betakargattam őket. Terítek a ketrecre régi téli kabátot éjszakára és nappal is szinte mindig rajta van, fáznak.
Mához egy hétre lesznek kiscsirkéim remélem addig kijavul az idő, és nem fáznak meg.
Azt nem is említem, hogy mi fűtünk. De még mindig maradok csendben, mert akiknek a víz ott van a kertjükben, vagy éppen a házukat kellett elhagyni... Ezekbe a dolgokba bele sem tudok gondolni, aki teheti próbáljon meg segíteni nekik!
Megvolt a konfirmálás vasárnap (a Bátyám legkisebb fia konfirmált). Nagyon jó volt, teljesen más volt az egész, mint a mi gyülekezetünkben. Itt a gyerekek a gyülekezet előtt felelnek. Ebben a gyülekezetben a Tiszteletes Úr már előtte levizsgáztatta a gyerekeket, csak pár kérdést tesz fel nekik, szinte csak beszélget velük. Oldott, vidám beszélgetés volt. Bár a Tiszteletes mentalitása is ilyen. Mondjuk így nevezte őket, hogy "álló keresztyének", mert kereszteléskor, és temetésen "fekvő keresztyének" vannak. Ez a konfirmálás e két dolog közötti köztes állapot. Érdekes megközelítése a dolgoknak.
A család nagyon jól érezte együtt magát, 25-en voltunk, a szűk család. A sógornőm kitett magáért, nagyon finomakat főzött és kétszer is terített, mert ott ebédeltünk, és a konfirmálási szertartás után, ami délután volt, még meg is uzsonnáztunk.
Már terveztük a következő alkalmat, ami a középső fiú diplomaosztója lesz, jövő júniusban, csak ez Budapesten lesz, és aggódott a srác, hogy ezt, hogy fogjuk megoldani. De a sógornőm testvére felajánlotta, hogy tarthatjuk náluk is. (Ők Budaörsön laknak) szóval mindenre van megoldás. Nincs lehetetlen, szeretünk együtt lenni, bár annyira különbözőek vagyunk, de a rokoni szálak kötnek egymáshoz. Sokat nevettünk, ugrattuk egymást. Segítettem a sógornőmnek felszolgálni, és egy olyan székre ültem le, (ilyen kör alakú hokedlifélére), ami felbillent egy kicsit, mert csak a fele volt a szőnyegen, a másik fele csak a parkettán és majdnem hanyatt vágódtam. Ugye, az abroszba kapaszkodtam. Azok a kétségbe esett arcok, abban a pillanatban. Úgy kaptak utánam, nehogy boruljak de persze nem engem sajnáltak volna, hanem a sok finomságot, amit borítottam volna. Szóval volt vidámság és sok-sok kedves pillanat. Az ajándékot is úgy szoktuk átadni, hogy kap valami "butaságot" a gyerek, amit nem kedvel, és nem örül neki. És majd órák múlva kapja meg az igazit. Addig kicsit magába roskad és gondolkodik "ugyan mi is van ezekkel?", és próbál elégedett arcot varázsolni magára. Mondjuk a keresztapjától egy "borítékot" kapott, benne
Ma főznöm kell frankfurti levest, és túrós tésztát készítek. Holnap nem tudom, hogy mit fogok főzni, Nagy programunk lesz, a Kihívás Napja. Jó programok lesznek az iskolában egész nap (lehet ott fogunk ebédelni is). Remélem az idő is kegyeibe fogad már minket. A gyerekek nagyon készülnek, ez egyfajta főpróba lesz nekik, mert 30-án tornavizsga lesz, itt a kis falunkban. És bemutatják a gyakorlataikat most is. És a "Mazsorett-lányok" is végigvonulnak a falun, zeneszó kíséretében. A zenészeket (helyi gyerekek, aki zeneiskolába is járnak, és játszanak hangszereken) hintó fogja "fuvarozni" őket, szóval remélem szép lesz. Annál is inkább, mert a lányom is köztük van!
Más. Nagyhét van, megkezdődött a bűnbánati istentiszteletek sorozata. Legátus is fog a Gyülekezetünkben szolgálni Pünkösd alkalmából, egy fiatal férfi lesz. (Hittudományi egyetem 3. éves hallgatója) A nevét elfelejtettem. Remélem az igehirdetése után majd megjegyzem. Az egyéniségével együtt).
A fiam beteg lett, nagyon fáj a torka. Valószínűleg megfázott a "Kihívás napi" mozgásban. Nagyon jól sikerült minden. Ahhoz képest sokan vettek részt, bár nagyon rossz idő volt, elmaradt a mazsorett felvonulás, és sok-sok szabadtéri program is.
Jó volt együtt lenni emberekkel, akiket ismerünk, szeretünk, vagy csak az köt össze, hogy a gyerekünk egy iskolába jár, vagy egy utcában élünk, vagy csak az, hogy egy faluban élünk. Jó látni a gyerekek boldog arcát, egy-egy győzelem után egy-egy siker, ami megerősíti őket saját magukban is.
A lányom a legjobb táncos lett, a fiam a legjobb csatár… Én meg nekik a legjobb anyukájuk (ez csak vicc)... Én csak segédkeztem itt is, ott is. De jó volt nagyon!
Tegnap nyuszipörkölt, nokedlivel volt ebédre. És hozzá már a mi friss finom fejes salátánk. Nagyon jólesett mindenkinek. Reggelire már saját retek, és hagyma is van. Valahogy ilyenkor kárpótolja az embert a sok munka. Annyira kellemes érzés, csak lemenni a kertbe és hozni fel. Van az utcában akinek nincs még, annak ad az ember, ha szóba kerül. Tegnap én is így jártam egy nénivel. Beszélgettünk és mondta, hogy neki nem jól sikerült, és még nincs... Vittem is neki egy keveset, hisz csak egyedül él. Ő meg adott pár szál karfiol palántát. Annyira jó itt élni. Sokszor már egymás gondolatait is ismerjük, és a jó szándék még megmaradt nálunk.
Vasárnapra már lesz borsó is. Igaz a lánykám "megkóstolgatja, nagyon szereti úgy nyersen is" de azért már teszek a húslevesbe is. Tegnap találtam pár érett szem epret is.
Ma tormalevélbe töltök káposztát. Ma az lesz az ebéd, és már elteszünk pünkösdre is belőle. Vasárnap reggel az lesz a reggeli. Ez valahogy évtizedek óta hagyomány már, szegény Apukám kedvenc eledele volt…
De nem dicsekszem már annyit. Szinte érzem, hogy leng a glória a fejem felett, dicsérgetem itt magamat. De olyan jó megosztani ezeket az élményeket, és nemcsak a rossz dolgokat.
Holnap megyek egy továbbképzésre a mezőgazdasági összeírással kapcsolatban. Remélem sikeresen elvégzem, és így megkapom ezt a munkát. Igaz csak június 1-22 között jelent elfoglaltságot, de ez is több, mint a semmi. Még konkrét dolgokat nem tudok, de bízom benne, hogy a Jó Isten megsegít és minden rendben lesz!
Búcsúzom szeretettel, és köszönöm, hogy áldoztatok pár percet a naplóm olvasására az értékes időtökből! Baráti ölelésem, és puszimat küldöm:
Juhászné Mária
