Tisztelt Gyermekétkeztetési Alapítvány!
Családunk története: Lencsés Jánosnénak hívnak **********-i lakos vagyok.
Három gyermeket nevelünk férjemmel. Fiam 13 éves, lányom 10 éves és egy 6 éves kislányunk van.
Egy minimálbérből és családi pótlékból, GYES-ből élünk. Hat évvel ezelőttig albérletből-albérletbe költöztünk. Aztán hat évvel ezelőtt vettünk egy 80 éves kis parasztházat, akkor svájci frank alapú lakáshitel és szocpol. segítségével meg tudtuk vásárolni a szabadságot. Egy álom vált valóra, még ha ez az álom nagyon pici és öreg is, de a miénk.
A ház megvétele után egy évvel kiderült, hogy a fiam nagyon beteg. Sokkolt minket a hír és új életet kezdtünk, aminek a rettegés, a félelem, és a kilátástalanság lett a címe. Azt hittük, csak egy rossz álom, de valóság lett, amikor a most 6 éves és akkor 3 éves lányomról kiderült, hogy autista + nem meghatározott mentális retardáció.
Így három gyermekünk közül kettő súlyos beteg, azt éreztem, belehalok a fájdalomba és félelembe, ami ismeretlen. A lányom nem rágott, etetni kellett pépessel, 5 éves koráig pelenkás volt. Ütötte magát, elbújt, félt az udvarra, utcára kijönni, nem kommunikált, csak sírt, és sírt. Éjszaka nem aludt, ordított az álmai miatt. Rettenetes nehéz volt, mert ordítva vittük a gyerekeket iskolába, óvodába. Ha bementünk egy boltba, vagy ahol sokan voltak, dührohamot kapott. Be akarta törni az ablakokat és lefeküdt a földre, úgy rugdosódott, és mindig akadt egy-két hölgy, aki hozzáért, amit ő egyáltalán nem tolerált. Ezek mellett kellett az akkor 9 éves fiamnál 2-3 havonta agyműtétet csinálni. Eddig 9 beavatkozása volt és 2009-ben agyvérzést kapott, majd azt mondták, nem tudnak többet segíteni neki, mivel nagy a kockázat. A teljes eltávolítás nagyon veszélyes, de ha így marad, bármikor elveszíthetjük.
Folyamatosan romlik az állapota, összehívtak több orvosból álló csapatot, hogy mit lehet tenni, még a fiamért, mivel nagy valószínűséggel vak és néma maradna, és nagy az elvérzés, bénulás veszélye. A közeljövőben sor kerül a műtétre, az időpontra várunk. És reméljük a legjobbakat, hiszünk a csodában és az orvosokban, akik eddig is nagyon sokat tettek a gyermekemért. Nagyon nehéz időszak volt és lesz is, mivel nincs autónk, nincs félretett pénzünk, nincs semmink.
A rengeteg kórház és utazás, szálláshely keresése és költségei mindent vittek, sokszor a műtétek után számlák tornyosultak, teljesen elúsztunk és eladósodtunk. Hazajöttünk a kórházból és nem volt mit enni, a felszólítások és késedelmi kamatok mindig rendre megérkeztek, itt nincs pardon.
Szeptember óta autista lányom napi 5 órát járhat óvodába, majd du. fejlesztőbe hordom, nagyon szépen fejlődik, már sokat beszél, és nem üti magát, tanulunk enni, stb.
Azt hiszem ennyi a történetünk dióhéjban. Csak a gyerekek, semmi más nem számít.
Köszönjük az Alapítványnak a segítséget, havi 25.000 forint nekünk Kánaán lesz!
Tisztelettel:
Lencsés Jánosné
