Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Nehezen szoknak a gyerekek a korán keléshez, még mindig furcsa Nekik. Niki kezd megbarátkozni az új tantárggyal, a földrajzzal. Tanul is sokat, van már egy pár ötöse is. Nagy célt tűzött ki maga elé, amin én is meg lepődtem, hogy a kitűnőségét végig akarja tartani a 8. osztályig, nagyon remélem be is tartja. Szegény meg is járta a múlt héten, mert a szája kicsattant, elment orvoshoz, most legelőször egyedül, azt mondja, hogy ne kísérgessem. Nagyon furcsa, hogy ennyire önállósodik igaz 12 éves, de ez hirtelen sok, hogy ennyire hamar cseperedik. Kiderült hogy vírusos, gombás herpesz, holnap megy vissza, de most megyek vele, mert nem igazán akar neki múlni. Edinának az oviban lettek új társai, de azokkal annyira még nem szeret lenni, még mindig hiányzik neki a kis barátnője, aki már iskolás lett. A furulyát is egy darabig abba hagyta, most be van eléggé lassulva, de remélem, hogy ez az utolsó év még sokat változtat rajta. Állatkáink szépen növögetnek, hamarosan lehet majd vágni őket még 1-2 hónap, és be is érnek teljesen. Megcsináltattam a kéményt, mert már nagyon rossz volt, a mostani fűtési szezont nem bírta volna ki, és féltem, hogy nehogy baj legyen belőle, mert azt nem szeretném. Voltak a vizesek is ellenőrizni, és külön szennyvízaknát kell még a tél előtt csináltatnom, mert a fúrt kúti víz nem mehet máshova, az is még egy plusz költség. Mindig van valami, ami közbejön, egy két ház körüli munka, megoldódik, nagy nehezen ott van már a következő és még télire a fáról is kell gondoskodnom, hamarosan itt a fűtési szezon. Munkát még sajnos nem találtam, pedig már nagyon szeretnék dolgozni. A hivataltól kapom majd a szociális segélyt, ami nagyon kis pénz és megélni nem igazán lehet belőle, de a semminél több. Ennyi történt a mi kis családunkban. Mindenkinek további szép napot!
Tisztelettel:
Fülöp Ildikó és gyermekei