Tisztelt Címzett!
Cseténé Szűcs Viola vagyok ****-ról. A párommal nevelünk három kiskorú gyermeket, ebből egyik gyermekem tartósan beteg. Nagyon nehéz anyagi körülmények között élünk. Párom se munkahellyel, se jövedelemmel nem rendelkezik, mivel analfabéta, nehezen tud munkahelyet létesíteni. Én daganatos beteg vagyok, férjem ****-n kezelés alatt áll, mivel többször akart öngyilkos lenni. Nem az a baj, hogy szegények vagyunk, és nem az fáj. Az fáj a legjobban, hogy a gyerekek próbálnak minket eltartani. Naponta az iskolában összeszedik az uzsonnamaradékokat és minden este nagy örömmel hozzák nekünk haza, és mi sírva esszük meg.
Lakásunk sincs. Egy ólat alakítottunk ki lakhelynek, úgy-ahogy otthonossá tettük. Még nyáron jó, de télen vannak gondok, mivel nekünk nincs mennyezetünk, csak egy gipszkarton van felütve és arra szalmát raktunk és télen nagyon hideg. Itt, ahol mi élünk, sajnos nincs munkahely. A két nagyobb gyermekem, az egyik 11 éves, Vince, a másik 12, Géza, iskola után elmennek a párommal vasat és üveget gyűjteni és kéregetni. Nagyon sokszor megalázzák őket, itt a városban, ha valamit találnak a kuka mellett, rájuk kiabálnak és elzavarják őket. Pl. a 11 éves Vincémet a sok alázás miatt gyermekpszichológushoz kell hordanom, nem bírja feldolgozni, hogy nem tud rajtunk segíteni. Sajnos azt mondjuk, hogy gyerekek, de az élet rákényszerítette, hogy úgy gondolkozzanak, mint mi felnőttek. Volt olyan eset is, amikor mentem az elsős gyermekemért az iskolába és benyitottam az osztályba, s kisfiam egyből fennhangon kérdezte tőlem, anya, tudtál főzni? Egyszóval azon törte a kis fejét tanulás helyett, hogy tudtam-e főzni!
A férjem nem gondolkodva olyat mondott, amire a gyerekeim egyből reagáltak és válaszoltak is, részletezem: kimegy a hídra és beleugrik a folyóba és vége lesz mindennek, erre a gyerekek: nem baj, apa, megyünk mi is utánad és ott is együtt leszünk. Hát hadd ne mondjam, mit éreztünk, senkinek nem kívánom! A helyzetünk miatt már ötödik hónapja a gyerekeim is védelem alá lettek helyezve a gyámhatóságnál. Minden héten egyszer jönnek, ellenőriznek minket, hogy a szekrény ki ne ürüljön, úgymond mindig kell valami élelmiszernek lennie a szekrényben, mert ha kiürül, akkor már jön a fenyegetés a gyámtól. Pedig higgyék el, szeretetben és békében neveljük gyermekeinket. Istenfélő emberek vagyunk.
Nagyon, de nagyon sokat számít ez a program az életünkben, így többet is tudunk foglalkozni a gyerekekkel és egymással. Ez a program nekünk egy feloldozás. A gyerekek, amióta megtudták, hogy ebben a programban részt veszünk, azóta sokkal felszabadultabbak és az iskolában is jobbak lettek a jegyeik.
Még egyszer örök hálám Önöknek, tisztelettel:
Cseténé Szűcs Viola
