Fel a fejjel! - Gyermekétkeztetési Alapítvány

Tisztelt Címzett!

Cseténé Szűcs Viola vagyok ****-ról. A párommal nevelünk három kiskorú gyermeket, ebből egyik gyermekem tartósan beteg. Nagyon nehéz anyagi körülmények között élünk. Párom se munkahellyel, se jövedelemmel nem rendelkezik, mivel analfabéta, nehezen tud munkahelyet létesíteni. Én daganatos beteg vagyok, férjem ****-n kezelés alatt áll, mivel többször akart öngyilkos lenni. Nem az a baj, hogy szegények vagyunk, és nem az fáj. Az fáj a legjobban, hogy a gyerekek próbálnak minket eltartani. Naponta az iskolában összeszedik az uzsonnamaradékokat és minden este nagy örömmel hozzák nekünk haza, és mi sírva esszük meg.

Lakásunk sincs. Egy ólat alakítottunk ki lakhelynek, úgy-ahogy otthonossá tettük. Még nyáron jó, de télen vannak gondok, mivel nekünk nincs mennyezetünk, csak egy gipszkarton van felütve és arra szalmát raktunk és télen nagyon hideg. Itt, ahol mi élünk, sajnos nincs munkahely. A két nagyobb gyermekem, az egyik 11 éves, Vince, a másik 12, Géza, iskola után elmennek a párommal vasat és üveget gyűjteni és kéregetni. Nagyon sokszor megalázzák őket, itt a városban, ha valamit találnak a kuka mellett, rájuk kiabálnak és elzavarják őket. Pl. a 11 éves Vincémet a sok alázás miatt gyermekpszichológushoz kell hordanom, nem bírja feldolgozni, hogy nem tud rajtunk segíteni. Sajnos azt mondjuk, hogy gyerekek, de az élet rákényszerítette, hogy úgy gondolkozzanak, mint mi felnőttek. Volt olyan eset is, amikor mentem az elsős gyermekemért az iskolába és benyitottam az osztályba, s kisfiam egyből fennhangon kérdezte tőlem, anya, tudtál főzni? Egyszóval azon törte a kis fejét tanulás helyett, hogy tudtam-e főzni!

A férjem nem gondolkodva olyat mondott, amire a gyerekeim egyből reagáltak és válaszoltak is, részletezem: kimegy a hídra és beleugrik a folyóba és vége lesz  mindennek, erre a gyerekek: nem baj, apa, megyünk mi is utánad és ott is együtt leszünk. Hát hadd ne mondjam, mit éreztünk, senkinek nem kívánom! A helyzetünk miatt már ötödik hónapja a gyerekeim is védelem alá lettek helyezve a gyámhatóságnál. Minden héten egyszer jönnek, ellenőriznek minket, hogy a szekrény ki ne ürüljön, úgymond mindig kell valami élelmiszernek lennie a szekrényben, mert ha kiürül, akkor már jön a fenyegetés a gyámtól. Pedig higgyék el, szeretetben és békében neveljük gyermekeinket. Istenfélő emberek vagyunk.

Nagyon, de nagyon sokat számít ez a program az életünkben, így többet is tudunk foglalkozni a gyerekekkel és egymással. Ez a program nekünk egy feloldozás. A gyerekek, amióta megtudták, hogy ebben a programban részt veszünk, azóta sokkal felszabadultabbak és az iskolában is jobbak lettek a jegyeik.

Még egyszer örök hálám Önöknek, tisztelettel:

Cseténé Szűcs Viola

Bemutatkozó

2002 januárjában ismerkedtünk meg. Marinak akkor már volt egy fiúgyermeke a korábbi élettársától, akit azért hagyott el, mert állandóan bántalmazta, és ez már elviselhetetlen volt, és hazaköltözött a szüleihez. Ekkor már egyhónapos terhes volt.

A gyermek születése után négy hónappal költöztünk mi össze. Ami úgy kezdődött, hogy albérletbe költöztünk, egy nagyon rossz minőségű házba. Ami még életveszélyes is volt, beszakadt plafon, megtámasztott falak. És ami még goromba volt, se víz, se villany, és magas lakbér. Akkoriban volt munkám, de keveset kerestem, Egy éven át laktunk itt. Utána költöztünk egy anya-fia családhoz, ekkor már hathónapos volt Mari fia, mikor tőlem is terhes lett. Ezen az albérleten 6 hónapot töltöttünk. Innét is költöznünk kellett, mert nem egyeztünk a főbérlővel. És akkor ismét költözni kellett egy olyan házba, ahol volt egy lepusztult szoba, konyha, fürdőszoba. WC. Ház, ahol se ajtó, se ablak, se plafon. Mindent rendbe tettem, dolgoztunk éjjel-nappal, hogy rendbe tegyük a házat. De itt nem kellett lakbért fizetni, csak villanyt. Mari itt szülte meg a nagylányomat, Miskó Lédát. Borzasztóan örültünk neki, nagyon vártuk. Aztán megbeszéltük, hogy a neve Johanna legyen, de hát szüléskor Mari elfelejtette a nevet, amit megbeszéltünk, és zavarában Lédának kereszteltette, amit én rossz néven is vettem. És még a mai napig is eszembe jut néha. De most már csak így durcásan, minden harag nélkül.

Azóta is imádom a lányomat. És most már nem is tudnék más nevet elképzelni a lányomnak, aki mellesleg már nagylány és okos.

Sajnos Léda szívbetegen született, és még penészallergiás is. Ez a betegsége is nagyon sokba kerül. 8 hónapos terhes volt már az élettársam, amikor megint költözni kellett. Most egy elég normális házba tudtunk beköltözni, víz, villany bent volt, fürdőszobás lakás volt. Ezért havonta 40 000 Ft-ot kellett fizetni, ami már elég nehezen jött össze. Alkalmi munkákból éltünk, hol fizettek, hol nem, s tehetetlen voltam. Sokszor veszekedtünk a pénz miatt, hogy nincs gyógyszer, éhezünk, máról holnapra élünk. Aztán megszületett Bettina nevű lányunk egészségesen. Örültünk is neki, igaz, fiúnak vártuk, de lány lett. És elkényeztettük. Utána már elég rosszul éltünk, kezdődtek a veszekedések, a viták minden nap, nem tudtam, mit csináljak. Rossz útra tértem. Evelin úgy született, hogy 6 hónapos volt, amikor börtönbe kerültem. 1 év 8 hónapot kaptam lopásért, ami nagyon nehéz volt mindegyőnk számára. Mari járt hozzám beszélőre. Nagyon bántam, hogy így alakult. 1 év 1 hónapot töltöttem Baracskán, 7 hónapot elengedtek jó magaviseletem jutalmául. Evelin lányom már 22 hónapos volt. Nagy volt az öröm, de nem sokáig tartott, jöttek a gondok. Költözni kellett a tél közepén, munkám nem volt, s belekeveredtem egy rossz csoportba, felvétettek velem ötszázezer forintot, amiből nem láttam egy forintot sem. És ezt most vissza kell fizetnem, így majd lefoglalnak, amit tudnak, vagy a fizetésemből lefoglalják.

Visszatérve a szabadulásomra, megszületett a negyedik lányom. Írisz, aki vesetágulattal született 2010. október 10-én. Eközben 2008-ban fölvett a **** önkormányzat 3 hónapra dolgozni. Örültünk nagyon, kicsit jobb lett az anyagi helyzetünk. De semmi nem oldódott meg, a gyerekek betegek, a bank sanyargat, fizetni nem tudok. Ráadásul Mari fiúgyermeke súlyos cukorbeteg lett. 2010 decemberétől már cukorbeteg volt, de sajnos nem vettük észre, csak fogyott, sokat evett, azt hittük, nő a gyerek, de januárban, 2011-ben elvittük orvoshoz, megállapították, hogy cukorbeteg, és ez a mai napig, vagyis élete végéig elkíséri. Megpróbálunk vele együtt élni, de nagyon nehéz. Bele kell törődnünk.

Azóta már más munkahelyem van. A ****-i  **** Zrt-nél vagyok  9 hónapra, aztán 3 hónap munkanélküli leszek, és utána megint felvesznek 9 hónapra.  Ami így állandósul évente 3 hónap kieséssel. A fizetésem 64 ezer Ft. Jelenleg Mari szüleinél lakunk. Itt építettünk egy kis faházat, amit szorgalmasan építgetünk.

Bezeli Mária és Miskó László

Tisztelt Gyermekétkeztetési Alapítvány!

Örömmel értesültem, hogy támogatásban részesül a családom 12 hónapon keresztül. Szeretném bemutatni a családomat. A lányaim ragaszkodtak ahhoz, hogy írjanak Ők is magukról egyenként egy pár sort.

Hajdú-Bihar megyében élünk egy kis településen. 2003-ban vettünk egy lakást 175 000 Ft-ért a gyerekek után járó szociálpolitikai kedvezmény segítségével. A lakás 2,5 szobás, fürdőszoba, folyós és konyhából áll. Amikor a lakást megvettük, akkor még 300 000 Ft-ot költöttünk rá, mert olyan állapotban volt. Egy öreg bácsi az öt kutyájával lakott benne. A felújítást követően tudtunk csak beköltözni. Akkor még minden szép és jó volt, a gyermekek nagyon örültek a szép háznak, főleg a fürdőszobának, mert a régi házunkban nem volt. A vizet a kútról hordtuk kannában, de ez már a múlté. A lakásra 2008-ban OTP-t vettem fel, havi 19 800 Ft-tal törlesztem, mert körbe kellett pucolni.

A számlákkal minden hónapban el vagyok maradva, képtelen vagyok időben befizetni. Nagyon közel vagyok ahhoz, hogy kikapcsolják az áramot a lakásunkból.

Az öt gyermekemet egyedül nevelem. Hátrányos és halmozottan hátrányos család vagyunk, mert az egy főre jutó jövedelmünk nagyon alacsony. Gyakorlatilag a gyermekek után járó családi pótlékból élünk.

Jelenleg ismét közhasznú munkásként dolgozom 3 hónapig az önkormányzatnál napi 4 órában.

A gyermekek tanulnak, nagyon fontosnak tartom a taníttatásukat. Jó képességűek, szófogadóak, szeretnek tanulni, az iskolában a különböző rendezvényeken nagy örömmel vesznek részt. Megértik a gyermekeim, hogy anyagilag nagyon rossz helyzetben vagyunk. Nekem, mint anyának, sokszor majdnem meghasad a szívem, mikor kérnek egy csekély dolgot, de én nem tudom nekik megadni, szerencsére megértik, ekkor nem szólnak semmit, csak néznek rám szomorúan. Nincs olyan rokonunk, aki ebben a nehéz helyzetben segíteni tudna. Minden munkát elvállalok, ami akad a településen, hogy ne éhezzenek a gyerekeim, ilyenkor szoktam kapni cipőket és ruhákat a gyermekek számára, amelyeknek nagyon örülnek. A kertet is művelem annak érdekében, hogy ne kelljen olyan sokat költeni a zöldségekre, hiszen meg tudom termelni.

A gyermekeim vashulladékot gyűjtöttek, hogy veteménymagot tudjak venni. Ezzel a cselekedetükkel nagyon megleptek, nagyon nagy örömöt okoztak számomra. Más gyermek, ha pénze van, akkor elkölti, Ők meg nekem segítenek, ezzel is kimutatják, hogy megértik, milyen rossz anyagi helyzetben vagyunk. Nagyon sokat segítenek nekem a gyermekek, mert tudják, hogy beteg vagyok, a lábam visszeres, sokszor begyullad és olyankor alig tudok járni. Idegileg is nagyon megvisel ez a nehéz élethelyzet.

Nagyon szeretnék hosszú távú munkahelyet, de sajnos a környékünkön nagyon nagy a munkanélküliség. Úgy sejtem, a gyerekek megint meglepetésre készülnek, mert ****** **-án lesz a születésnapom.

Most magamról néhány sort:

Merényi Gyulánénak hívnak, leánykori nevem **** ****

1972. **. **.-án születtem ****-n. Iskolai végzettségem 8 általános, mert nem volt lehetőségem továbbtanulni. Ezért tartom fontosnak a gyermekeim taníttatását, mert hiszem és vallom, hogy a tanulással többre vihetik, mint én. Minden erőmmel azon vagyok, hogy tisztességgel végezzék el az iskolát.

A hobbim az olvasás, szeretek főzni, takarítani és kertészkedni.

A gyermekeim:

Merényi Piroska (születési hely, idő: ****, 1992. **. **.)

Merényi Szilvia (születési hely, idő: ****, 1995. **. **.)

Merényi Mónika (születési hely, idő: ****, 1997. **. **.)

Merényi Tünde (születési hely, idő: ****, 1999. **. **.)

Merényi Gyula (születési hely, idő: ****, 2001. **. **.)

Nagyon örültünk a levélnek, amit küldtek, a gyermekek is boldogok voltak, mikor felolvastam nekik. Azt mondták, hogy anyukám, most valamennyivel könnyebb lesz, így tudsz nekünk süteményt sütni és hús is sűrűbben kerül az  asztalra. Boldogok voltak, mikor látták, hogy mennyi mindent tudtam vásárolni egy nap alatt az Önök pénzéből.

Én magam is boldog vagyok ezért a segítségért, így minden hónapban meg tudom venni a gyermekeimnek azt, amire szükségük van.

Nagyon szépen köszönöm Önöknek ezt a lehetőséget!

Tisztelettel:

Merényi Gyuláné

Merényi Piroska vagyok, ****-n születtem 1992. **. **-án.

***-n a ****** utca ** szám alatt élek az édesanyámmal és a testvéreimmel.

Az édesanyám neve Merényi Gyuláné, foglalkozása: közhasznú munkán van május 31-ig. Az apukám neve Merényi Gyula, de sajnos nem él velünk. Négy testvérem van, 3 lány és egy fiú.

Lánytestvéreim Merényi Szilvia, Merényi Mónika, Merényi Tünde, és a kisöcsém, Merényi Gyula.

A 8 általánost a ****       **** Általános Iskolában végeztem.

Középiskolába a **** ****  ****-ba jártam számítógép-kezelői szakra, de sajnos ez a szak megszűnt, így átiratkoztam a **** ****-ba. Ezt az iskolát szeretném befejezni, de később nem tudom, mi lesz.

Ha lehetséges, munkát nézek, vagy valami tanfolyamot keresek, hogy tudjak segíteni édesanyámon és testvéreimen, mert egyedül nehéz fölnevelni anyunak minket.

Szeretek olvasni, varrni, a háztartásbeli dolgokat csinálni.

Kedvenc hobbim a zenehallgatás, a lovaglás és a tánc.

Kedvenc zenéim DJ Andi, Arash, de szeretem a mulatós zenét is.

Kedvenc filmem a Barátok közt és a természetfilmek.

Magamról annyit, hogy barna hajú, zöldes barna szemű, 162 cm magas és 60 kg vagyok. Jó csajnak tartom magam.

Barátom nincs, de nem is szeretnék.

Szeretek ****-on lakni, szeretem az embereket és sok barátom is van ezen a kis településen.

Nagyon szépen köszönöm, hogy tetszettek rajtunk segíteni, nagyon jólesett a vásárlás és az, hogy most már Önök által minden hónapban öröm lesz, mert anyukám most már többet meg tud adni nekünk.

Köszönettel:

Merényi Piroska

Merényi Szilvia vagyok, ****-on születtem 1995. **. **-án.

****-on élet az anyukámmal és a testvéreimmel, apukám sajnos nem él velünk.

****-on a **** **** Általános Iskolába jártam hatodikos koromig, de aztán a 7-8. osztályt  ****-en a **** ****-ban jártam ki, mert itt megszűnt a 7-8. osztály.

Most a **** **** ****-ba járok, a 10/b osztályba. Érettségin és szakmán vagyok. Bejárós vagyok, minden reggel a 7 órási busszal járok be, de sajnos oda is minden hónapban meg kell venni a bérletet.

Először le szeretném tenni az érettségit, azután a rendvédelmi szakmát.

Kedvenc tantárgyam a matek, mert szeretek számolni és a tesi meg az önvédelem.

Kedvenc hobbim a zenehallgatás, a tánc és a filmnézés.

Kedvenc zenéim a SP., Pitbull és még pár zene. Kedvenc filmem a Jóban Rosszban és a Barátok közt.

Magamról egy kicsit: fekete, hosszú hajú, kékes, zöldes, barnás szemű, 167 cm magas és 60-62 kg vagyok. Szép, csinos lánynak tartom magam. Barátom nincs, de még nem is szeretnék, mert nekem első a tanulás és a család. Szeretek itt élni, kis falu ez a ****, de barátságos. Sok barátom van.

Nagyon szépen köszönöm, hogy segítenek rajtunk, nagyon jólesett. Így minden hónapban jobb lesz.

Köszönettel:

Merényi Szilvia

Merényi Mónikának hívnak,1997. ********* **-án születtem ****-on, szeretek tanulni.

Kedvenc tantárgyam a testnevelés, a matematika, a történelem.

Tisztelem a tanárokat és a felnőtteket, mert anyukám kiskorom óta erre tanított. Anyukám egyedül nevel bennünket, ezért sokat segítünk neki. Amikor anyukám elmegy reggel dolgozni, akkor a nagyobbik testvérem vigyáz ránk, főz, mos, takarít.

Kedvenc hobbim a tánc, a foci és még más sport.

****-on rendezték meg a Szülőföldem **** elnevezésű vetélkedőt, ahol a versenyben harmadik helyezést értünk el. Sajnálatunkra 3 pont hiányzott az első hely elnyeréséhez, a második helyezésről 1 ponttal maradtunk le.

Nagyon örültem, hogy harmadikok lettünk.

Kaptam egy nagyon szép könyvet, amiből tudok majd olvasni, és még egy oklevelet is kaptam.

Nagyon szépen köszönöm, hogy támogatnak bennünket, most már anyukánk sokkal több mindent tud venni nekünk.

Nagyon szépen köszönöm:

Merényi Mónika

Merényi Tündének hívnak, 1999. **. **-án koraszülöttként születtem ****-ben.

Jelenleg 11 éves vagyok, és a **** **** **** Általános iskolába járok, 5. osztályba. A félévi tanulmányi eredményem átlaga 4,7 lett.

Nagyon szeretek tanulni, kedvenc tantárgyaim a matematika, testnevelés, olvasás. Nagyon nagyra tartom a tanáraimat, szeretteimet, mivel erre tanított anyukám. Anyukám egedül nevel minket, ezért mindenben segítünk neki. Van egy 18 éves testvérem, akinek a neve Merényi Piroska. Amikor anyukám nincs itthon, vigyáz, főz ránk. Szeretek tanulni, sportolni, versenyekre járni.

A családban én járok a legtöbbet versenyezni, és sokszor az eredmény is sikeres.

Nemrég a Szülőföldem **** versenyen vettünk részt. Tizenegy csoport volt, mi és a 7-8.-osok harmadik helyezettek lettünk, három pont híján elsők, egy pont híján másodikok lehettünk volna.

Azt kívánom, hogy el lehessen menni egy családos kirándulásra.

Gyűjtöttünk egy kis pénzt a veteményre anyukámnak, aki nagyon meglepődött és örült. Most is gyűjtünk anyukámnak, hogy tudjunk neki venni ajándékot, mert most lesz ******** **-án a születésnapja.

Amikor hazajöttünk, nagyon boldogan mondta el, hogy megkaptuk a pénzt, aminek nagyon örültünk. Remélem, hogy jobb és szebb lesz az idén a húsvétunk.

Kedvenc hobbijaim: táncolás, olvasás, versenyzés.

Nagyon köszönöm, hogy segítenek rajtunk, mert így szebbek lesznek a napjaink, és anyukánk is több mindent tud venni nekünk.

Köszönettel:

Merényi Tünde

Bemutatom a családomat:

Szakácsné Kiss Katalin vagyok. Nagycsaládban nőttem fel, öten vagyunk testvérek. Én vagyok a legkisebb. Gyermekkorom szép és nyugodt volt, szegényen, de boldogan nőttem fel. A szülők csak a fiúknak engedték, hogy szakmát tanuljanak, mert szerintük a férfi tartsa el a családot. Két fiútestvéreim ki is tanulta a szakmát, burkoló illetve lakatos lettek, és a mai napig ebben a szakmában dolgoznak. Anyám erre mindig büszke volt. Anyám erre mindig büszke volt. Apám egy fizetéséből kitanítatta a fiait. 35 év egy munkahelyen, Apám erre büszke. A testvérek felnőttek, megnősültek, férjhez mentek. Mind szanaszét vagyunk az országban, de tartjuk a kapcsolatot. Egy kivételével, a legnagyobb nővéremmel. Ő mindig is kivételes volt, férjhez ment, sokáig nem volt gyerekük, jó munkahelyük volt, megszedték magukat. Jól megy nekik, született három lányuk. Saját erőből vettek házat, szóval elég gazdagok. Mi négyen lemaradtunk valahogy. Ezért, mert mi szegények vagyunk, nem tartja velünk a kapcsolatot. A szülők megöregedtek, és olyan helyzetbe kerültek, hogy saját lakásukat otthagyva, most albérletben vannak, kevés nyugdíjból élnek.

Én 2001 nyarán mentem férjhez. *********-on dolgoztam, ott ismertem meg a férjemet. Fél év után megvettük a gyűrűt és összeházasodtunk. Így visszagondolva nem voltam szerelmes, nem volt meg az az érzés. Mai napig nem tudom miért mentem hozzá, talán a bosszú. Volt egy nagy igazi szerelmem, akit a mai napig nem tudok elfelejteni, és nem is akarok. Jó érzés visszaemlékezni a régi életemre, mikor még nem volt semmi gondom, csak épp annyi, hogy mit vegyek fel a hétvégén. Szerettem őt, de nem engem választott, hanem a halált. Öngyilkos lett. Meghalt, még a mai napig, ha rá gondolok, a hasamban érzem azt az érzést. Senki nem tudja miért, nem hagyott hátra levelet. Így hát férjhez mentem ehhez a valakihez, akit nem is ismertem. Anyósomék nagyon tiltakoztak, beszedett egy marék gyógyszert, mikor megtudta, hogy megvettük a gyűrűt. Én bementem hozzá a kórházba, vittem egy doboz gyógyszert, és azt mondtam, hogy vegye be ezt is, mert akkor is a felesége leszek! Most már tudom, hogy hibáztam, de az ember előre nem tud semmit, sajnos...

Nem volt nagy esküvőnk, csak egy kis vacsora. A nászéjszaka az nem volt, mert már akkor leitta magát. Anyáméknál laktunk, teljesen addig, míg szét nem mentünk. Nem volt jó már a kezdet sem. Már két héttel az esküvő után válni akartam. Folyton veszekedtünk, először az apróságokon, ki alszik az ágy szélén, kinél legyen a távirányító este. Aztán a szülőkön, neki nem jött be az én anyám, nekem meg az ő anyja. Az anyja, ha átmentünk, mindig éreztette velem, hogy nem szeret. Nem is szerettem oda járni, de Peti miatt néha elmentem. Tőle meg mindig ezt hallgattam: Anyád így, anyád úgy, miért jön a mi szobánkba? De az én anyámnak sem tetszett, hogy ő mindig akadékoskodott. Aztán terhes lettem, nagyon örültem neki, de nem sokáig. Elvetéltem három hónaposan, aztán jött, hogy ez kinek a hibája volt. Anyósom telebeszélte a fejét, hagyd ott, ennek úgysem lehet gyereke, gyere haza. A fia összepakolt és hazament az anyjához. Négy hónapig voltunk külön. Aztán addig járt utánam, még vissza nem fogadtam. Bár ne tettem volna, mert folytatódott minden úgy, mint azelőtt. Szinte minden nap részegen jött haza. Anyám kiabált, Peti úgyszintén, két tűz között voltam. Aztán még kétszer lettem terhes, min a kettőt elvesztettem. Ez annyira fájt és fáj a mai napig. Mindig égetek rájuk gyertyát, mert ők az én gyerekeim voltak. Lelkileg megviselt, és ő nem állt mellettem, nem jött be egyszer sem a kórházba. Én még jobban szerettem volna gyereket, imádtam őket. És mikor én elvetéltem, mindig akkor jelentette be valaki a közeli testvér, vagy barátnő, hogy terhes. Látni őket nagy hassal, az nagyon rossz volt. Már rögeszmém volt a gyerek, minden áron, csak gyereket akartam. Minden vetéléssel úgy éreztem, egy darab szakad ki a szívemből. Felvetettem az örökbefogadást, utána kérdeztem, és megbeszélve Petivel, beadtuk. Csak azért maradtam vele, mert egyedülálló nem vehet ki babát. És reménykedtem, ha lesz gyerek, megváltozik minden és minden más lesz.

Aztán terhes lettem Dórival, nagyon féltem, hogy őt is elveszítem. Mikor megmutatta a terhességi teszt, hogy terhes lettem, már akkor pakoltam a ruhámat, nem bíztam benne és nem is akartam bízni, hogy megmarad. Mert tudtam, úgy is nekem lesz rossz. De megmaradt, a terhesség alatt végig rettegtem, hogy mikor szülök meg. Nyolc hónapra, de egészségesen megszületett az én drágám. Mikor a hasamra tették, csak sírtam, sírtam és csókoltam, lecsókoltam a vért, a fehér mázat róla. Én voltam a legboldogabb a világon. Csak a gyerek volt az első, nem számított senki és semmi, csak az én Dórikám. A házasságom még jobban megromlott. Nem értette meg, hogy mit jelent ez nekem. Onnantól fogva mikor hazamentünk, nem voltam hajlandó vele aludni egy ágyban. Nekem már nem számított semmi. Végre volt egy gyerekem, az én vérem, húsom. Ő meg még jobban elkezdett inni. Ha ivott, agresszív volt, kiabált, és sokszor megvert. Amit titkoltam és rejtettem az anyám elől is. Nem mertem elmondani senkinek. Aztán egy este szokásához híven részegen jött haza. A gyerek már aludt. Rám támadt, megvert utána megerőszakolt. Próbáltam kiabálni, de nem jött hang ki, féltem felkel Dóri. Nem tudom leírni, milyen volt és, hogy mit éreztem. Megerőszakolt. Négy hónapos volt Dóri. Terhes lettem. Mikor az orvos közölte, hogy terhes, kiabáltam, hogy nem igaz, én nem lehetek terhes, így nem!

Persze az orvos nem értette, mire mondom, hogy így. Bevallom nem örültem a terhességnek, sírtam és sírtam. Anyám szerint terhességi depresszióm volt. De megtartottam, nem volt szívem elvetetni. Ő akkor is az én gyerekem lesz. Egy terhességem alatt sem foglalkozott velem. Azt mondta, lányt szüljek neki, mert ha fiú lesz, ott hagy a kórházban. Így is lett született egy fiam, Dani, és otthagyott. A tesóm vitt haza. Nem volt könnyű életem mellette és a gyerekeknek sem. Ivott és verekedett, ez volt csak amit csinált. Bírtam tíz évig. 2011. augusztusában hagytam ott. Elszöktünk, és a mai napig nem tudja, hol vagyunk. Meggyűlöltem, utálom, még a nevét is kiejteni! Most albérletben vagyunk. Egyedül két gyerekkel nagyon nehéz. Nem dolgozok, szociális segélyen vagyunk. Bár iskolám van, így nagyon nehéz elhelyezkedni. Járok heti kétszer egy családhoz takarítani. Válásunk jan. 30-ra van kitűzve. Már két éve húzódik, mert nem jön el, vagy kéri a gyerekeket. Szégyellem és már megbántam, de két nap börtönt kaptam lopásért, ennivalót és cipőt loptam a gyerekeimnek. Mert már nem bírtam tovább. Nem kívánom senkinek ezt az érzést, mikor enni kér a gyerek és nem tudok neki adni semmit. Játékkal szoktam terelni a figyelmüket, ha enni kérnek este. Oviba járnak, így nyugodt vagyok, hogy legalább ott esznek. A tulaj ki akar tenni minket a tél közepén az utcára, kaptam tőle haladékot, már öt havi lakbértartozásom van, és fűtés. Nem tudom, hogy fogom kifizetni. De már belefáradtam a gondolkozásba és a sok sírásba. Most, hogy tényleg megkapjuk ezt a pénzt, amit nagyon nehezen hittem el, egy kicsit könnyebb lesz, számíthatok valamire legalább. És a munkakeresést sem adom fel. Egy jobb életet akarok nyújtani a gyerekeimnek. Egy olyat, mint amilyen nekem volt régen. Igaz szegényes, dde boldog. Köszönöm, hogy lehetőséget adtak!

És ne haragudjanak, de még most sem hiszem el. Talán majd akkor, ha már mehetünk vásárolni.

Még egyszer köszönöm!

Tisztelettel:

Szakácsné Kiss Katalin

Bemutatkozó levél

Tímár Zoltánné **** Júlia vagyok.

1973. ***** **-én születtem ****-on, **** megye székhelyén. Szüleimmel és nyolc testvéremmel ****-ban éltünk szegényes körülmények között. Édesapám alkoholproblémákkal küzdött, és édesanyám egészségi állapota is korán megromlott. Emiatt engem, mind a legidősebb gyermeket a hetedik osztályt követően szüleim kivettek az iskolából, hogy a háztartási munkában és kisebb testvéreim ellátásában, nevelésében segítsek. Édesanyám 2000 áprilisában, édesapám ugyanez év szeptemberében elhunyt.

Férjemmel, Tímár Zoltánnal 1989-ben ismerkedem meg községünkben, ahol ő cipészként dolgozott akkoriban. Férjem 1966. ****** **-én született ****-on. Édesanyja cipőgyári munkás, édesapja testnevelő tanár és kézilabda-edző. Egy testvére van, aki 1968-ban született, ők jelenleg is ****-on élnek. Férjem 1988 óta él Magyarországon, 1991 óta pedig hivatalosan is magyar állampolgár. 1992 januárjában házasodtunk össze, a nehézkes hivatalos ügyintézés miatt. Legidősebb gyermekünk, Regina, ekkor már több, mint egy éves volt (1990. ****** **-én született). 1992. ******* **-én született második gyerekünk, Alex,  majd 1999. ******* **-én legkisebb gyermekünk, Zoltán.

Az első hónapokban szüleimmel éltünk, majd 1990 tavaszán férjem felhagyott a cipészkedéssel, és munkát vállalt a ****-i tsz-ben, ****-tól 20 km-re. Ekkor keresztszüleimhez költöztünk ****-ra. De mivel ők italozó életvitelt folytattak, a kapcsolat hamar megromlott, ezért fél évvel később visszaköltöztünk szüleimhez. Ezt követően férjem három éven át naponta ingázott a munkahelyére. Ez idő alatt én a fatelepen első gyermekemmel állapotosan segédmunkát végeztem, majd a szülést megelőzően három héttel elbocsátottak. Gyermekem születése után háztartásbeliként otthon voltam és édesanyámmal közösen gondoskodtunk kisebb testvéreimről és saját gyermekemről. 1991-ben megszületett a legkisebb öcsém, majd 1992. ******** **-én második gyermekem, Alex. Ebben az időszakban a család férjem fizetéséből, a családi pótlékból és idényjellegű alkalmi munkákból tartotta fent magát, amelyeket édesapámmal és idősebb testvéreimmel végeztünk. 1993-ban férjemet a tsz-ből leépítés miatt elbocsátották, ezután munkanélküli volt, ő is alkalmi munkákat vállalt. 1994 nyarán tudott ismét elhelyezkedni ****-on, a **** ****  Kft-nél, ahol nyolc és fél évet dolgozott. Alex fiamról 11 hónapos korában kiderült, hogy komoly légúti betegséggel küszködik, aminek kiváltó oka valószínűleg a rossz állapotú (nedvesedő, penészesedő falú) lakhelyünk volt. Emiatt albérletet kezdtünk keresni a községben. Egy távolabbi rokonom segítségével sikerült egy jobb állapotú lakást kibérelni, és az ő családi vállalkozásán belül munkahelyhez is jutottam. Takarítónőként és kisegítőként dolgoztam a cukrászüzemükben 1999 augusztusig. Alex kétéves koráig sokszor betegeskedett, gyakran több hetet, esetenként 1-2 hónapot is kénytelen volt a ****-i tüdőszanatóriumban tölteni. Ez a betegség komoly megpróbáltatást jelentett a család számára anyagi és lelki vonatkozásban is. A gyógyszerelése nagyon költséges volt, a rendszeresen szedendő gyógyszerek és a gyakori kórházba utazások miatt. Ebben az időben, hogy a bérelt lakást berendezzük és a gyógyszerezést finanszírozni tudjuk, hitelt kellett felvennünk. Szerencsére Alex hétéves korára kinőtte a betegséget, így 1999 őszén elkezdhette az általános iskolát. Ugyanebben az évben lehetőségünk adódott saját lakás vásárlására, amelyben jelenleg is lakunk, ehhez azonban újabb hitelt kellett felvennünk. 1999. ********* **-én megszületett legkisebb gyermekünk, Zolika. A házvásárlásra felvett hitel megmaradt részéből a legszükségesebb tatarozást elvégeztük, a falakat kijavítottuk, a házat lakhatóvá tettük, és immáron ötfős családommal beköltöztünk. Az ezt követő néhány évben nagyobb gyermekeim iskolába jártak, én pedig otthon voltam Zolikával, mint főállású anya. Amikor lehetőség adódott, alkalmi munkákat vállaltam a család könnyebb boldogulása érdekében. 2002 őszén férjemnek lehetőség nyílt munkahelyet váltani, így elhagyta a ****-t és  helyben levő pogácsaüzemben, a ****-ben kezdett dolgozni. A cég neve azóta megváltozott, de férjem a mai napig is, immár több, mint kilenc éve itt dolgozik. Alacsony végzettségem miatt (7 általános osztály) illetve a kisebb gyermekek ellátásával kapcsolatos elfoglaltságok miatt folyamatos, állandó munkát a mai napig nem sikerült találnom.

Jelenleg lányunk, Regina a szomszédos községben, ****-n lakik élettársával és közös gyermekükkel. Alex fiunk a **** **** Szakképző Iskolába jár jelenleg, ****-on, és az iskolához tartozó kollégiumban lakik. Hétvégente jár haza vonattal. A rendszeres utazás és a kollégiumi elhelyezés költsége jelentős anyagi megterhelést jelent a családnak, de szeretnénk, hogy gyermekünk képességeinek megfelelően minél magasabb iskolai végzettséghez jusson. Zoltán fiunk az itteni általános iskolába jár, negyedik osztályos.

Családunk jövedelme a férjem fizetése és a két iskolás gyermek után járó családi pótlék. Más jövedelemmel nem rendelkezünk, rendszeres ellátásban, segélyben nem részesülünk. Az Önök Alapítványa által biztosított támogatási lehetőségre férjem távoli rokonai hívták fel a figyelmünket, jelen levelem megfogalmazásában is ők segítettek.

A visszaküldendő szerződéspéldányt mellékelem, a részünkre megítélt támogatást előre is köszönöm.

Tisztelettel és köszönettel

Timár Zoltánné

Bemutatkozó

1994. májusában házasodtunk össze férjemmel, Sándorral, albérletbe költöztünk, 1995. **. **-án megszületett első gyermekünk, Eszter. Rá fél évvel volt egy vetélésem. 1996. **. **-án megszületett második gyermekünk, Sándor. Ekkor felszámolták a céget, ahol a férjem dolgozott, így nem tudtuk fizetni az albérletet, anyukámékhoz költöztünk, egy szobában nyomorogtunk, mi a két gyerekkel, a két öcsém meg a szüleim. Édesapám ivott, így állandó háborúban éltünk. Mivel ****-on nem volt munka, a férjem a fővárosba ment dolgozni. Én nem bírtam tovább. Így a két gyerekkel a férjem után jöttem, albérletbe költöztünk, három hónap után el kellett költöznünk, mivel a lakást eladták. Én már ekkor terhes voltam harmadik gyermekünkkel, aki 1997. **. **-én látta meg a napvilágot. Mivel más kiút nem volt, a sógornőmékhez költöztünk, ekkor egy pályázatra jelentkeztem, így kaptunk egy szociális bérlakást, ami szuterén és egy szoba+konyhából állt. A férjem kapott munkát egy kft-nél, mint kőműves, én itthon neveltem a gyerekeket, és mellette mosást vállaltam. Sajnos mikor beköltöztünk, már másnap észrevettük, hogy penészedik a lakás, ez egyre rosszabb lett. Egy szobában éltünk a három gyerekkel, közben a gyerekek óvodába, később iskolába kezdtek járni, mindhárom gyerek sportolni kezdett. Eszter előbb táncolt, aztán a vívás, tőrözés tetszett meg neki, Sanyi úszott, de később rájött, hogy a kajakozás az ő sportja, Cinti dzsúdózik, első perctől nagy tehetségnek tartják.

Mindhárom gyerek jól tanult, és emellett csodálatos eredményeket értek el a sportban. Eszter, aztán Sanyi is gyermekvasutas lett, Sanyi még mai napig is ott szolgál. Eszter tavaly ballagott, 2005. **. **-én megszületett negyedik gyermekünk, Evelin, aki egy csoda volt, mert gyógyszer szedése mellett fogant. Ekkor elköttettem a petevezetéket, mert úgy gondoltuk, hogy öt vetélés és négy gyerek után – a gyerekek mind császármetszéssel születtek – nem tudunk többet vállalni, és egy egyszobás lakásba már nem fér több. Ezek után kiderült, hogy állapotos vagyok, ez csak a 26. héten derült ki, mert az orvosok azt mondták, hogy lehetetlen, hogy terhes legyek. Az ötödik gyerek, Dávid, 2006. ** **-án született meg, ő is császármetszéssel. Ez után kezdődtek a bajok.

A férjemnek 2 éve megszűnt a munkahelye, ahol 14 évig dolgozott, közben volt egy gerincsérv-műtéte és egy tüdőbevérzése, nem talált munkát, de nem is bírt volna dolgozni, eközben 9 cm-es fekete penész volt a falon, amit évente tataroztunk, de hiába, befolyt a szennyvíz, és évente legalább háromszor csőtörés volt. A gyerekek betegek lettek a gombás házban. 14 év után lakhatatlanná nyilvánították a lakást, és az idén kaptunk egy másikat az önkormányzattól, 2 éves szerződéssel. Egy csoda történt, bekerültünk egy műsorba, ahol az egyszobás lakásból galéria segítségével több kis zugot alakítottak ki.

Most ott tartunk, hogy nem találunk munkát, nagyon sok a hitel, a lakbér és a rezsi, egyszerűen nem tudjuk fizetni, egyik napról a másikra élünk, a gyerekeknek nagyon nehezen tudunk élelmet biztosítani. Tavaly úgy tűnt, hogy a sportot is be kell fejezni a gyerekeknek, de mivel nagyon tehetségesek, így kaptunk egy kis segítséget, hogy ne kelljen abbahagyniuk, de még így is nagyon nehéz az edzőtáborokat, utazást, ilyesmit elővarázsolni. Pedig amellett, hogy jó tanulók, csodás eredményeik vannak. Eszter hatszoros magyar bajnok, minden versenyről éremmel távozik, Sanyi ötszörös magyar bajnok. Én és a férjem csak gyerekekért élünk, nekünk az az öröm, ha látjuk szemükben a mosolyt. Nagyon remélem, hogy mielőbb kikerülünk ebből a borzalmas helyzetből.

Köszönjük:

A Molnár család

A Takács család eredeti levele itt olvasható

Kérelem

Alulírott: Takács Mártonné

                ******* ***** **** **** szám alatti lakos.

2006. Június 17-én az M5-ös autópályán hunyt el a lányom. Ott dolgozott, mint segédmunkás.

Munkavégzés közben egy autó ütötte el. Azonnal életét veszítette a helyszínen.

Ezt a tragédiát egy héten keresztül a média is közvetítette a televízióban.

A lányomnak 3 lánya volt, akiket a halála után én nevelek.  Tímea 16 éves, Dóra 13 éves és Brigitta 11 évesek voltak ekkor.

Az apukájuk a tragédia bekövetkezte után eldobta a gyerekeit. Jogilag is lemondott a gyerekeiről és így én vettem gondjaimba az unokáimat.

Így lettem én a gyámjuk. Ahogy tudom és az erőmből telik nevelem és iskoláztatom őket.

De sajnos nagyon kevés jövedelemből élünk. És sok a kiadásaink.

Nyugdíjam havi: 40.000Ft

Árva ellátási: 26.000Ft   1/fő

Családi pótlék: 13.000Ft 1/fő

Én egy idős nagymama vagyok 1942.01.09. születtem.

Sajnos ilyen tragédia 3 volt a családunkban. Köszönöm a jó Istennek, hogy még mindig élek, de sajnos egészségileg nem dicsekedhetek. Rengeteg gyógyszert kell szednem. (a szívemre, vérnyomásomra, pajzsmirigyemre és vizes vagyok)

Sajnos a gyógyszereim havi szinten 20.000Ft körül vannak.

Próbáltam a *******-i Önkormányzattól segítséget kérni, aktívan elutasítottak minden alkalommal.

„Avval érvelnek, hogy szegény az Önkormányzat.”

Mert ők nem éreznek egyet aki olyan szegény és rászorult mint én vagyok és a három árva unokám.

Sajnos az egyik unokám Dóra 15 évesen megesett egy fiútól. Van egy 9 hónapos kisbabája.

De az is az én háztartásomban van, mert a fiú ugyan elvállalta az apaságot, de nem támogatja őket semmi fajta képen, mert neki sincsen munkája.

2 szoba konyhában élünk, amiben nincs fürdőszoba és folyóvíz.

Máshonnan hordjuk a vizet a szomszédból ahová havi szinten be kellek állni a vízszámla árába.

A tisztálkodást lavórban és műanyag kádban végezzük. Fa fűtéses sparhelttel tüzelünk és azon is főzünk az évnek minden napján.

A kérelemmel kapcsolatban nagyon megörültem neki, amikor elolvastam a levelet, hogy ilyennel is gondolnak rám.

Mert ha meg adnák ezt a támogatást nagyon megköszönném, mert akkor kicsit megoldaná a helyzetünket, mert sokszor havi szinten is felmerül az a probléma, hogy amit nem adunk ki számlákra és fent marad kis összegből élelmiszert vásároljunk, vagy a gyerekekre az évszaknak megfelelően ruházatot vegyek, mert még a 2 unokám középiskolába járnak. Vagy tüzelőt vegyünk.

Tímea 20 éves Brigitta 15 éves. Dóra 17 éves bár megesett, de magántanulóként folytatja tanulmányait. A 9 hónapos kisbaba végett.

Még egyszer nagyon szépen köszönöm a Gyermekétkeztetési Alapítványnak, ezt a levelet is úgy írom, hogy a könnyeim hullanak az örömtől, hogy lehet kicsit könnyebb lesz a megélhetésünk.

Még egyszer előre is köszönöm.

Tisztelettel:

                        özv. Takács Mártonné

Vissza a főoldalra 

A Kiss család eredeti levele itt olvasható

Az Én családom

Az én családom három főből áll, van egy nagyon édes 8 éves kisfiúnk, aki sajnos tartós beteg. Harmadik terhességem, de az első megmaradt kisbaba. Vérömlennyel a kis fejében született ami agyvérzésből kifolyólag keletkezett! Fél oldala sokáig csakis részlegesen mozgott, saját finanszírozásból kellett konduktorokat fogadnunk, ami sokba került, de legalább sokat segített neki!

Jelenleg asztmás, és autoimmun beteg lett, egy évben 25-30-szor is képes lebetegedni. Iskolás, nagyon jó tanuló, de a mozgás továbbra is gondot okoz.

Jelenleg is Bp.-re hordjuk ellenőrzésekre.

A férjem nagyon jó ember, felelősségteljes, családszerető aki mindig tudja, hogy a család az első!

12 éves kora óta dolgozik, lakatos a szakmája. Sajnos 2006 óta komoly betegségben szenved, ami lelkileg és fizikailag is megviseli őt! Bőrlimfóma gyanú miatt kezdték el a kezelését ami sok infúzióból, s a mai napig sugárkezelésből áll.

Jelenleg saját felelősségére dolgozik, alkalmi munkavállalói kiskönyvvel. Nemrég jött haza kórházból egy újabb szövettani vizsgálaton vett részt, aminek eredménye teszi függővé, hogy mi lesz a továbbiakban vele. Az utóbbi vizsgálatok azt mutatták ki, hogy jelenleg sajnos rosszabbodott az állapota az előtte lévő vizsgálathoz képest! Ő nagyon jó ember, sok nő ilyen férjet, társat szeretne magának! Egy betegség igen „padlóra” tudja küldeni az embert!

Magamról annyit, hogy hasonló „cipőben” járok, mint a férjem egészségügyileg. Csak én autóimmun-kórban szenvedek, ami rengeteg betegséget vonz maga után!

Lisztérzékenységemet, súlyos reflux betegségemet, pajzsmirigy problémáimat, vérzékenységemet mind-mind az autoimmun kórnak köszönetem!

S akkor még az agyi infarktusról, és arról a rengeteg csomóról nem is beszéltem, ami ellepte az egész szervezetemet.

Sajnos ezek a csomók nőnek, és reumatológiai szempontból igen komoly mozgásszervi gondokat okoznak.

Nem tudtam, hogy ilyen fiatalon milyen komoly gonddal kell szembesülnöm hiszen, minden egyes betegséget „karbantartani” nagyon sok odafigyeléssel s kitartással lehet csak megoldani! Sokszor megkérdezem magamtól, hogy miért pont én?, de tudom választ nem kaphatok rá!!

Életem során már eddig 2× kellett átélnem azt, hogy itt a „VÉG”, kétszer mondta azt az orvos, hogy a „szakadék szélén állok”!

Lelkileg igen megzuhantam, elkeseredtem s elcsüggetem!

Csakis arra gondoltam, hogy ha eljön aminek jönnie kell, abból a kis családom ne érzékeljen semmit! Nehezen, de férjem segítségével és sok imával, összeszedtem magamat és kezdtem rendbe tenni mindent, hogy férjem vállán minél kevesebb teher maradjon! Ő végig hitt abban, hogy elindulok a gyógyulás felé, s lám a hite megtartott! Amíg élek hálásan gondolok rá, hogy tudta nem kell feladnia! Akkor és azóta is megtanultam átértékelni dolgokat, az életet! Nehéz a mai napig, de tudom, hogyha akármilyen fájdalmas egy vizsgálat (pl.: végbél tükrözés, gyomor tükrözés) ha élni akarok el kell viselnem minden fájdalmat! De legjobban az fájna, ha a kis családomat egyedül kellene hagynom.

Röviden ennyit rólunk!

Jelenleg is, és régóta is hosszú évek óta albérletben élünk, sajnos mindenféle szülői segítség nélkül próbálunk talpon maradni! Betegségeinkből kifolyólag elég rossz anyagi körülmények között élünk, s ilyen sajnos volt, s van még úgy, hogy a férjem, vagy én 2-3 napig sem tudunk enni, mert csakis annyi van, ami a kisfiúnknak kell, s nálunk tényleg Ő az első! Büszkék vagyunk arra, hogy Ő még soha semmilyen formában nem szenvedett hiányt!

Sajnos hosszú évek óta nem tudtuk elérni azt sem, hogy az albérletbe bejelentsenek minket, hogy legalább akkor így a helyi Önkormányzattól jogosultak legyük valamilyen támogatásra.

Az albérleti díj jövedelem, ami után adóznia kellene a főbérlőnek, de ezt itt senki nem akarja felvállalni!

Borzalmasan nehéz és elkeserítő a helyzetünk, s sokszor a kétségbeesés és a kilátástalanság miatt keseredünk el.

Próbálunk hinni a csodában, és csakis reménykedünk, mert amíg reménye van az embernek, addig lehet hinni is.

Nyáron én is ki szoktam venni a részemet ahogyan van rá alkalom a munkából. Eljárok házakhoz takarítani, s ha 3-4 ezer forintot kapok érte is, már azt mondom, hogy megérte!!

De sajnos helyzetünket itt ahol élünk, elég sokan tudják, s hát elég sok megaláztatásban van így részünk!

Nem minden ember fogja úgy fel, hogy ma vele, holnap mással is megtörténhet bármi. Aggódni mi egyedül a kisfiúnkért aggódunk, mert ha velünk bármi is történik Ő árván marad.

Írok egy példát: Nem tudtam megoldani kisfiam étkeztetésének kifizetését az iskolában. Ezért oda fordultam valakihez aki készséggel adott rá pénzt, csak a végén derült ki, hogy az adott összegnek a dupláját kéri vissza. Választási lehetőségem pedig nem sok volt, mert az iskolában az étkeztetést minden áron ki kellett fizetnem! Elkeseredtem, mert tudtam plusz problémánk lett, de vigasztalt a tudat, az étkezés elrendezve!

Össz. bevételünk: 49000 (GYES+csp.)+30000 munkanélküli= 79000 ebből télen 63000 az albérletünk. A lisztérzékenységem miatt a diétás életmódot nem is igen tudom tartani állapotom ezért is romlik folyamatosan, hiszen 1kg liszt=650-810, 400g-os kenyér 645Ft. 4db zsemle: 600Ft.

Ehhez külön fizetés szükséges, ami jelenleg sajnos nincsen.

Tudjuk, hogy az alapítvány milyen segítőkészen állt mindig hozzánk, s most a legnagyobb szükségben mellettünk állnak!

Hálásan köszönünk mindent a Gyermekétkeztetési Alapítvány dolgozóinak! Higgyék el nagyon jó érzés, ha az ember tudja, érzi, hogy állnak a háta mögött, hogy nincsenek egyedül!

Az alapítványnak köszönhetően legalább az étkezési problémáink megszűnnek, s legalább úgy tudunk hosszú idő után lefeküdni, hogy tudjuk másnap van mit enni!

A családom olyan család akire mindig büszkék leszünk, mert a legnagyobb bajban, problémában is együtt voltunk, vagyunk és együtt éljük át a mindennapokat! A családom erősít a betegségekben, az alapítvány pedig abban, hogy megmutatta vannak még csodák csak hinni kell bennük!

Köszönjük ezt a csodát!

Tisztelettel!

Vissza a főoldalra