Fel a fejjel! - Gyermekétkeztetési Alapítvány

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Az iskolakezdéssel a mi életünk is megváltozott. A mindennapi csetepaté reggelente a készülődés az iskolába. Elég jól megy az iskola a gyerekeknek, remélem, egy pár hónap múlva is ilyen aktívan fognak járni. A 2 felsős gyermekem megkapta a kötelező oltást. Gézám az belázasodott tőle, de csak egy napig tartott. A kicsi fiam, Márk, ő minden nap meglepetéssel jön haza az iskolából, rajzot készít nekem. A páromnak hála Istennek volt egy 1 hetes munkája. Eljárt tengerit szedni, de sajnos elég hamar leszedték. Nekem okt. 3-án kell visszamennem a megyei kórházba kontrollra, mivel még most se tudják az orvosok, mitől görcsöl a vesém és a hasam. Legnagyobb bánatunkra, mivel a szüleimnél élünk, sajnos egyre több köztünk a vita és a veszekedés, ami nem jó a gyerekek lelkiállapotának. Szerettünk volna lemenni albérletbe, mivel a szüleim többször felszólítottak minket, hogy hagyjuk el a portát, mert már nem bírják a gyerekzsivajt. Mennénk, de nincs hová, nekünk is jobb lenne egy lakás bérlése, mint egy ólban újra átvészelni egy telet. De mindenütt előre 3 hónapi bérleti díjat kérnek az albérletre. Sajnos, a mindennapi veszekedések, félek, ki fognak hatni a gyerekek tanulmányi eredményére. Amióta megy ez a vita, Márkra sok a panasz az iskolában, nagyon agresszív lett. Szóltam a családgondozónak is, hogy beszéljen az itteni jegyzővel, hogy utaljanak ki nekünk egy tanácsi lakást, de most még az sincs üresen. Voltam a hivatalban és ott olyan választ kaptam, hogy van egy megoldás, adjuk be a gyerekeket ideiglenesen intézetbe, és én meg a párom menjünk hajléktalanszállóba, ezzel el volt intézve. Nagyon rosszul esett, nem is próbálnak segíteni, hanem még a kis családomat szétszakítanák. Nem tudom, mi lesz, ha tényleg odáig fajul a dolog, hogy mennünk kell, hogy hova fogunk menni. Pedig már minden kezdett szép lenni, köszönhetően Önöknek. De már lassan kezdjük megszokni, hogy mindig valami szerencsétlenség ér bennünket. De nem adjuk fel! Mert amíg kapjuk az önök segítségét, addig úgy érezzük, van remény, amit önöktől kaptunk és a segítségükkel együtt új esélyt az élethez. Ezzel zárom soraimat és további kellemes napot minden segítőnknek és az Alapítvány dolgozóinak!

Tisztelettel:

Cseténé Szűcs Viola

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Elsőként is szeretném azzal kezdeni levelemet, hogy a gyerekeim nagyon örülnek az iskolának! Minden reggel már hatkor felkelnek, és nagyon aktívan készülődnek az iskolába. Hát remélem egész évben ilyen aktívak lesznek! Már a nagy gyerekem két ötöst szerzett!

A két kicsi most azon igyekszik, hogy ők is tudjanak bizonyítani és, hogy minél több jó jegyet szerezzenek. Én még mindig járom az orvost, és a kórházat. Még most sem tudják az orvosok, hogy mitől görcsölök, nagyon jó lenne, ha már tudnák, mivel egyre jobban fáj, és annyira ki vagyok merülve a sok fájdalomtól. Május óta egy éjszakát se tudtam végigaludni, mert állandóan csak a fájdalmat érzem, csak a sok fájdalomcsillapítón élek. Hálát adok az én egyetlen jó Istenemnek, Jehovának, hogy ilyen megértő családom van, és ott segítenek, ahol tudnak. Még a párom is igen gyorsan összekapta magát, és mindenbe számíthatok rá. A gyerekek is nagyon szófogadóak, és megértők. Vincéjékhez nagyon sok új gyerek érkezett az iskolába, aminek Vince nagyon örült, mivel új barátokat szerzett. A kicsi most megy versenyezni a testnevelés tanárral, fekvőtámaszból. A nagy gyerekem, Géza, októberben mennek egy páran az iskolából Ukrajnába kérdezz-felelek versenyre. Nagyon izgul, és már várja is, mert még soha nem volt ilyen messze tőlünk. A helyzet változatlan, munka még most sincs, pedig nagyon-nagyon nagy szükségünk lenne most rá, mivel lassan hideg lesz, és se kályha, se fa és még azon felül a padlást se tudjuk leszigetelni. Nagyon jó lenne, ha valaki tudna ebben segíteni, legalább annyiban, hogy a lakás szigetelve legyen. Nagyon nagy gond menne le a vállunkról, és  persze a gyerekeknek se kellene kötött pulóverben aludniuk, ami nagyon kényelmetlen számukra, és nem is egészséges.

Ezzel zárom soraimat, tisztelettel:

Cseténé Viola

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Elsőként remélem, naplóm a legjobb egészségben találja kedves támogatóinkat és az Alapítvány összes dolgozóját. Elsősorban szeretnék elnézést kérni mindenkitől, mivel csúsztam a számlákkal és a naplóval. Nagyon sok minden történt az elmúlt napokban velünk. Kezdeném ott, hogy a nagyfiamat kivizsgálásra hordtam, mivel 180-as vérnyomással szenved 13 évesen, és még nem tudják az orvosok, hogy mitől magas neki, még van két vizsgálat hátra. A két kicsi egészségi állapota hála Istennek jó, csak vágynak vissza az iskolába. Vasárnap a református templomban 3 órakor évnyitó, mivel egyházi iskolába járnak. Én is voltam a megyei kórházunkban, mivel 4 hónapja folyamatosan vesegörcsöm van, és nem tudják, hogy mitől, a CT valamit kimutatott, de az orvosok se tudják, hogy mi. Jövő héten megyek vesefeltöltésre, és akkor talán többet fogok tudni. Múlt héten 3 nap odajártunk szilvát szedni, nagyon jól jött az akis plusz pénz, mivel se tüzelőnk, se gáztűzhelyem nincs, és arra szeretnék gyűjteni, de mindig hozzá kell nyúlnunk, így lassan fog összegyűlni. Nagyon félünk a téltől, mert amiben lakunk, az egy biciklitároló és egy disznóól, amit sajnos nem tudunk szigetelni. Nekünk plafonunk, vagyis a mennyezet csak egy vékony gipszkarton és az sincs szigetelve, egyszóval már előre félünk. De valahogyan összebújva átvészeljük. A nagyfiamat októberben vinnem kell bizottság elé, mert az iskolában fel van mentve egy pár tantárgyból, mivel diszlexia-gyanús. A páromnak még most sincs állandó, se folyamatos alkalmi munkája, de még elég jól bírja ezt idegekkel feldolgozni. Remélem, nem lesz semmi gond. Egyelőre ennyit tudtam írni, remélem, iskolakezdés után többet fogok tudni írni.

További kellemes napokat minden kedves támogatónknak és az összes alapítványi dolgozónak.

Tisztelettel:

Cseténé Szűcs Viola

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Nagyon idegőrlő hetünk volt! Gyerekeim nyugtalanok, a nagy gyerekemmel nehezen bírunk. Nem tudjuk, hogy mi az oka, lehet serdül, ellenkezik, egésznap csak ül az udvaron, és csak bámul maga elé és szót ki nem tudunk belőle kihúzni!

Itt nálunk, *******-on kétnapos ünnepség volt, amit itt a városi parkban rendeztek meg. Nagyon jó volt a gyerekek, nagyon élvezték, volt egy pár magánvállalkozó, akik ingyen adtak töltött káposztát, és rétest a gyerekeimnek, mivel nem volt pénzünk arra, hogy vegyünk nekik. Nagyon sok koncert volt.

Ma voltam az iskolában a könyveket átvenni, és nagyon tetszenek a gyerekeknek az új könyvek. Sok érdekesség van bennük, azt mondják. Egész délelőtt nézegették.

Tegnap voltunk egy kis bodzát szedni, de sajnos alig találtunk, nagyon sokat kellett menni utána, amíg tudtunk szedni 40 kg-t. De annak is örültünk! De volt bosszúságunk is, egyszerre két biciklit is elloptak a gyerekektől. A hét elején a könyvtár elől. Kerestük, de nincs meg, úgyhogy most kölcsön biciklivel járunk. Most elég hűvös az idő nálunk, vastagon kell öltöznünk, mert rendesen hideg van. Remélem iskolakezdés után már többet tudok írni, mert akkor több minden történik velünk általában. Most ennyi fért a kis naplómba, de remélem lassan többet fogok tudni írni. És mindenkinek még egyszer köszönünk mindent, saját és kedves családom nevében!

Tisztelettel:

Cseténé Viola és családja

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Nagyon mozgalmas hetünk volt, és hamar el is telt. Megvolt az iskolai bevásárlás. Hát, hogy elmondjam, azért elég szépen bevásároltunk a gyerekeknek az iskolára, alig maradt pénzünk most! De legalább egy gond lement a fejünkről, ruhaneműre már nem telt nekik sajnos. Gyerekek már türelmetlenek, nagyon unják magukat, várják a sulit. Én és a párom eljártunk három napig bodzát szedni, ezzel is pótoltunk valamennyit a háztartásba, mert sajnos alig maradt most egy kis pénzünk. Épp annyi, hogy az alapvető élelmiszereket meg tudtam venni a gyerekeknek, de még a gyógyszereket se tudtam ki váltani. Most igen ám, hogy nagy gondban leszünk, hosszú ez a hónap, még csak találunk valami megoldást. A nagyfiamnak ki kellett a fogát húzatni, mert nagyon fájt neki, és még ráadásul be is volt neki gyulladva. A kisebbik egész nap a tévét nézi, nem bírja ezt a nagy hőséget, mivel immunrendszere kevés, így nem nagyon tűr a melegnek sem, és nagyon feszült. Géza feladott a juhászkodással, Ő sem bírta a meleget, azt mondta majd csak akkor megy ki a mezőre a barátjához, ha esni fog az eső, mert akkor nincs meleg (de azért a kecsketejért le megy minden este hatkor)  A kertünkben sem sok minden maradt, mivel a jég levert mindent! Majdnem mindent, most a boltban kell meg vennem! Főleg a dinnyéért vannak oda a gyerekek, sajnos az idén még nem tudtam venni nekik, mivel nagyon drága. Nem jut rá! Na nem baj, majd jövőre pótolom nekik. Ennyi történt velünk a héten, remélem a segítőinknek azért kellemesebben teltek a napjai, és kívánom, hogy Isten segítse továbbra is életüket erőben és egészségben!

Tisztelettel

A Csete család

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Nagyon nyugis hetünk volt! Elsőnek is kezdeném azzal, hogy itt nálunk nagyon nagy a hőség. Alig lehet elviselni mind a négy gyerek is nagyon nyűgös e-miatt! A két nagy gyerekem a vízparton tölti a napjait. Horgászni járnak, és amit fognak, azt megsütöm nekik paprikás lisztben ropogósra, nagyon szeretik! A kicsi Géza még mindig juhászkodik, és automatikusan hordja a kecsketejet! Lassan be kellene vásárolni az iskolára, hát, hogy elmondjam, nagyon félek a vásárlástól. A nagy fiamnak 44-es lába van, és nagyon nehezen lehet cipőt kapni a lábára,   és ruhát is nagyon nehezen tudok rá kapni! Úgyhogy meg beszéltük, hogy most csak az iskola felszerelést szerzem be nekik, és majd akkor veszek nekik ruhaneműt, amikor kapjuk a hivataltól a gyermekvédelmi támogatást! Most nem tudok egyszerre mindent beszerezni nekik, csak ami fontos az iskolába! De nagyon aranyosak, és meg érti mind a három gyerekem. Raktak el annyi kis ruhát maguknak, hogy legalább szeptember első hetében el tudjanak járni az iskolába normális ruhában! Párom nekilátott kerítést festeni. A szomszédtól kaptuk a festéket, csak sajnos belülre már nem nagyon jut. Azt majd később lefesti, ha jut majd festékre! Remélem, szeptembertől már több mindent tudok írni önöknek, és több beszámolóval tudok majd rendelkezni! Minden jót kívánok minden támogatónknak, és Isten áldja meg Önöket!

Tisztelettel:

Cseténé Viola és családja

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

A hetet a kórházban kezdtem, vese feltöltéssel! Infúziós kezelésre járok. Nagyon nehezen megy el a vesekövem, ráadásul az epekövemmel meg akarnak műteni. Így hát ránk nagyon ránk jár most a rúd! A gyerekek már nagyon várják az iskolát, nagyon unatkoznak itthon. Egyre nehezebben viselik ezt a semmittevést. A kicsi Géza itt hozzánk közel megismerkedett egy juhásszal, és ahhoz jár le a mezőre juhászkodni. Cserében minden nap hoz haza friss kecsketejet. Nagyon élvezi a juhászkodást, most bele vette a kis fejébe, hogy venni fog egy kis kecskét, és felneveli, úgy, hogy nálunk mindennapos a kakaó. A párom egyik helyről ül a másikra. Ő is nagyon unja magát, de már jobban van, és nekünk az a lényeg, hogy újra lehet vele kommunikálni, és újra kezd a régi önmaga lenni. Alig várja, hogy a bodza érjen, és tudjunk menni bodzát szedni. Munka még most sincs. Nem tudjuk, hogy így tényleg mi lesz velünk. Jövőre több osztálypénzt is fognak szedni, meg most már az osztály ebben az évben kezd gyűjteni tablóra, és ballagó ruhára, hogy amire ők lesznek, addigra ne keljen sok pénzt  beadni egyszerre. A nyaralásról lassan kezdenek lemondani. Pedig itt nálunk kértem a szociális gondozónkat is, hogy segítsen már eljuttatni a gyerekeket kirándulni valahová, de meg se hallották. Úgyhogy bele kell nyugodniuk, hogy ők nekik nem jár a nyaralás, mert nincs rá remény. Igaz nálunk a remény már rég meghalt! Volt itt ********-on három napos református hit közösségi ünnep, de még az is pénzes volt, így hát még azt se tudták élvezni, mert oda is pénz kellett. Felvittük a gyerekeket a városba erre az ünnepre, de hamar visszafordultunk, mert oltári drágaság volt az ünnepen, úgyhogy jobbnak láttuk haza menni. Ezt sem nekünk találták ki, a szegény az maradjon otthon! Remélem a jövő hét jobb lesz. És további kellemes napot, és Isten áldja meg Önöket, és kedves családjukat!

Tisztelettel:

Cseténé Viola és családja

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Ez a hét egy kicsit nyugisabb, és csendesebb volt! A jó időt kihasználva gyerekeinket levittük  a ******-ra fürödni. Nagyon élvezték a vizet és, hogy együtt voltunk! Sikerült a lakást is kifestenünk, nagyon szép lett, és a gyerekekkel együtt festettünk. Nagyon élvezték a festést, sokat nevettek! A kicsi nagyon várja már az iskolát, mindennap azt kérdi, mikor megyünk megvenni az iskola felszerelést! És még mennyit kell aludni iskoláig! Páromnak továbbra se sikerült munkát találni, se nekem. Már nem is reménykedünk benne! Ebben az évben már háromszor volt a  hivatalban felvétel, de most se vettek fel minket. Nem tudom, hogy ebben az évben sikerül-e munkát találni. Alkalmi munka sincs, mivel inkább sokan megcsinálják maguknak. Vincét most egy hét múlva kell *******-re visszavinnem vizsgálatra a gyomorfekélye miatt! Már nagyon unja a sok vérvételt szegénykém, de tudja, hogy muszáj, és nagyon megértő és bátor! A nagyobbik fiam eljár focizgatni, nagyon szeretne edzésre járni, de sokba kerül az edzés, úgyhogy erről is le kell neki mondani sajnos, mint sok mindenről! Bízunk benne, hogy idővel nekünk is jobb lesz egy kicsit, és reménykedünk! Ezzel zárom soraimat, és minden jót kívánok a támogatóinknak!

Tisztelettel:

A Csete család

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Azt hittük, hogy ez a hetünk nyugisabb lesz, de sajnálatos módon nem jött össze! Most nem tudjuk eldönteni a párommal, hogy mi történt a családdal. Teljesen felborult az egyensúly a családban! Férjem újra kezd magába fordulni, nem tud mit kezdeni magával, lement a meggyszedés is, és megint haszontalannak érzi magát. Nincs munka. Gyerekeim úgyszintén lázadnak, hogy nem tudnak sehová se eljutni. Barátaik alig vannak, a társadalmi helyzetünk miatt kiközösítik őket! Én már mondtam, hogy lassan én kerülök az idegosztályra, nem a párom. Most megint csak énrám szakadt minden. A lakást még mindig nem tudtuk kifesteni, a fal teljesen leomlott. Ablakokat se tudtunk cserélni, mivel olyan ablakkal rendelkezünk, hogy csak be van rakva, és kinyitni nem lehet. Amíg kint van 40 fok, a lakásban 42 fok plusz kályhán főzők, mivel nincs gáztűzhelyünk, és amíg kifőzők, többször is rosszul vagyok. Vince volt vetélkedő versenyen a szociális központban, és nyert egy strandbelépőt, de nem használta ki a belépőt, inkább nem ment, mert a tesói sem tudtak menni, így hát elcserélte 3x1 gömb fagyira, és így igazságosnak érezte a dolgot. Vágynak az iskolába vissza, nem szeretik a szünetet. Nagyon sajnálom őket. A kicsi már többször felment az iskolába megnézni, hogy nincs-e nyitva az iskola ajtó kétszer a takarítók hozták haza. Nagyon unják magukat itthon. Remélem, egyszer nekünk is lesz egy szép nyugodt nyaralásunk. Bízzunk benne, és a jó Istenben!

Tisztelettel:

Cseténé Viola és családja

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Elég tűrhető hetünk volt! Három napig jártunk meggyet szedni. Volt velünk a 12 éves fiam is, mivel ő elég magas gyerek és elérte a meggyet. Nagyon sajnáltuk szegényt, már ebéd után nem nagyon bírta! De kitartóan jött velünk, és kis napszámát ide adta nekünk, hogy pótol az enni valóba. A két kicsi minden órában hozta nekünk a friss vizet, nagyon aranyosak voltak. Elég nagy meleg van itt mifelénk, eddig még elviselhető volt, de most már 38 fok meleget mond. Sajnos nem jut fürdőre nekünk így itt, a strandon összebarátkoztak a jegykiadóval, és segíteni szoktak neki szemetet összeszedni, és cserében egy órára bele mehetnek a vízbe. Nagyon boldogan szoktak haza jönni. Sajnos nyaralni szeretnének menni, de nem jön össze. Jó lenne már egy kicsit felhőtlenül együtt nyaralni a családommal, egy kicsit pihenni. Néha úgy érezzük magunkat a párommal, mint egy duracel nyuszi, le vagyunk merülve, és ez napról napra rosszabb. Jó lenne már kikapcsolódni, és csak a gyerekekkel játszani, és csak 2-3 napig velük foglalkozni. Na de bízzunk abban, hogy talán egyszer nekünk is lesz nyaralásunk. Volt már róla szó, hogy elvonatozunk a Balatonig és vissza csak, hogy láthassuk a Balatont.  Mi felnőttek még mi sem láttuk soha. De csak könyörögnek a gyerekek, nem tudják szegények meg érteni, hogy nagyon messze van. Így hát maradt nekünk a hordóból készült kerti zuhany, amit a párom készített a gyerekekkel. Jó ez nekünk, be csukjuk a szemünket, amikor alá állunk, és magunk elé képzeljük a Balatont. Ez legalább ingyen van (az álmunk ezért nem kell fizetnünk). Ezzel zárom soraimat további kellemes napot kívánunk mindenkinek, és szép napot és még egyszer mindent nagyon szépen köszönünk!

Tisztelettel:

A Csete család

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

A múlt hetünk nagyon izgalmas volt! Négy napig jártunk napszámba a párommal meggyet szedni. De jól is jött a kis plusz pénz, mivel volt á hitelem, és azt most vissza fogta az OTP, de így legalább tisztáztam az adóságomat. A gyerekek örülnek a szünetnek, csak szegénykéim nagyon unják magukat. Próbáltam érdeklődni az itteni családgondozóknál, hogy nincs-e véletlenül valahol ingyenes gyerektáborozási lehetőség, de sajnos nincs! Nagyon elszomorodtak a gyerekeim. Pénteken sátort építettek a kertben maguknak, és megpróbálták el játszani, hogy épp táborban vannak. Nagyon aranyosak voltak! A párom kapott egy kis bodzafát, amit hajnalban kijár csinálgatni télire, hogy legyen egy kis tüzelőnk. A kertünk nagyon szép lett, már ötször főztem a borsóból, a zöldségünk is nagyon szép. A nagyfiam jelentkezett szórólaphordásra, így próbál minket segíteni. Tegnap volt cseresznyét szedni, és kapott tojást, meg egy kis édességet, meg cseresznyét. Nagyon örültek a kicsik neki! Olyan büszkén, és örömmel hozta haza már a kisajtóban kiabált a két kicsinek, hogy hozott nekik valamit! Ezt a nagy meleget is alig bírjuk, mivel egy ólat csináltunk meg lakásnak, és itt még ablakot se tudunk nyitni, így nagyon nehéz! Munkahely még most sincs, kilátásban ez nagyon elszomorít minket! Már gondolkoztunk azon is, hogy lehet, hogy jobb lenne elköltözni feljebb, és ott hátha több munkahely lenne. De segítség nélkül nem igen menne. Remélem, egyszer a mi életünk is jobbra fordul. Sajnos, mi nem jó csillagzat alatt születtünk!

Köszönet Önöknek és az Alapítványnak, hogy próbálnak könnyíteni az életünkön, és terhet levenni a vállunkról, ez többet ér mindennél! És az Isten áldja meg Önöket, minden nap imába foglalom a mi jó akaróinkat és, hogy az Isten, Jehova segítse önöket minden útjukon!   Tisztelettel:

Cseténé Viola

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Tisztelt Adományozók, és kedves levélolvasók! A mi hetünk nagyon jó indult. Kezdeném azzal, hogy két gyerekem is itthon maradt! Mindkettő beteg, mandulagyulladás!

Csütörtökön már mentek iskolába. Elég jól zárták az év végit. A nagyobbik fiammal jövő héten megyünk vissza a sebészetre, mivel volt egy csuklótörése, és megoperálták. Még egy drót benne maradt a csuklóba, és azt ki kell neki venni, nagyon fél szegénykém! A cipőt is megvette a nagy gyerekem maguknak, nagyon aranyosak voltak, amikor készültek cipőt vásárolni. Főleg a nagygyerekem büszke volt magára, hogy tudott venni a két kicsinek cipőt. Ja had tegyem hozzá, hogy maradt egy kis pénzük, és vettek még belőle 30 deka párizsit! Nagyon-nagy örömmel hozták nekünk haza! Sajnos, hogy ilyet kell írnom, de az én gyerekeimet meg tanította a sors, mert úgy gondolkodnak, mint egy felnőtt. Nem nagyon szokott a két nagy játszani menni, hanem mindig az udvaron tevékenykednek. Most kitalálták, hogy csinálnak egy halastavat, mert szünidőben szoktak járni horgászni, és a tóba haza hordják a halat, és általában pirosra meg kell nekik sütni paprikás lisztben.

Sajnos még most sincs munka kilátásban, sok helyen próbálkoztunk már, de mindhiába.  Maradt a hulladékgyűjtés, az is jobb, mint a semmi, próbálunk talpon maradni. Nagyon nehéz ez  a szegénység, olyan, mintha egy kéz nélküli emberre rá adnának egy ruhát és élete végéig hordani kell, és segítség nélkül nem tudja levenni. De mi próbálunk talpra állni, csak a sok gondolkozástól már néha azt se tudjuk, hogy hol járunk. Reggel azzal kelünk, és este azzal fekszünk, hogy hogyan tovább. Szeretnének  a gyerekeim nyaralni menni, de nehezen értik meg, hogy nekünk nem jut rá. Na igen, az iskolában hallják, hogy ki hova megy nyaralni, és  ők is szeretnének azon a szinten lenni néha, mint a többi gyerek. Pl.: A két nagyobb a barátait sem meri elhívni hozzánk, mert szégyellik, hogy ólban lakunk. Igaz, nem mondják, de én látom rajtuk. Mindig azt mondják, hogy nem leszünk itthon. Még most se jött össze a festékre való. Meg sok mindent kellene csinálni a kis házunkon, ami sokba kerülne. Penészedik a fal, már szinte rohad, ami Vincének se jó, mert légúti allergiája van, és éjjelenként be is fullad. Főleg, hogy most már meleg van, és nyomja a szagot a fal. Le kellene vernünk teljesen, de az nagyon sokba lenne. Vince ágyát a szoba közepére raktuk, hogy ne legyen fal közelében.  Sokszor nagyon fáradtan kel fel szegénykém. Nem is tudom, hogy mi lett volna azóta velünk, ha az Alapítvány nem segít rajtunk. Vagy a gyerekeimet vitték volna el, vagy a páromat veszítjük el. A gyerekeim, mivel védelem alatt vannak, úgy maradhattak velünk, hogy be mutattam a családgondozónknak a levelemet, amit Önöktől kaptam. Úgyhogy Önök a gyerekeimet adták vissza a segítségükkel! El sem tudják képzelni, hogy ez mit jelent. Többet ér bármennyitől, és bármitől, hogy a gyerekeimmel tölthetem a napjaimat és éjjeleimet, és még egyszer köszönünk mindent. Köszönöm, hogy a családom együtt maradhatott!

Tisztelettel:

Cseténé Viola

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Nálunk a hét elég mozgalmas volt. Voltam a reumatológián, mert nagyon fájt a derekam, és a röntgen kimutatta, hogy intervertebrális discus rendellenességem van, és izomfájdalmam. Gyógyfürdőt irt ki, de sajnos nem tudom bevállalni, mert az nekem anyagilag egy kicsit luxus. Úgyhogy maradt a fájdalom, és a gyógyszer. A párom most elég jól van, az udvaron tevékenykedik, próbál össze hozni egy lócát, és egy padot a gyerekeknek a szilvafa alá, elég jól halad. A gyerekek megkezdték az év végi dolgozat írását, a kicsinek megy a legjobban a suli, a két nagynak eldöcög. Vincével voltunk pszichológusnál, már ez is le fog neki járni, mivel nyáron nem kell neki menni, pedig szeret járni, nagyon aranyos a kis doktornő, Vince nagyon szereti, neki mindig elmond mindent, amit nekünk nem mer, vagy épp nem akar. Jövő héten megy a két nagy gyerek biciklikirándulásra. Már a biciklit készítik elő a nagy útra. Mivel a gyerekek református iskolába járnak, voltak templomban, és nagyon tetszett nekik, és szeretnek is oda járni. Most megbeszéltük a családdal, hogy együtt is el fogunk látogatni. Gézámnak elég szépen gyűlik a kis vashulladék, amiből szeretne majd cipőket vásárolni maguknak. Szerintem jövő héten már le fogja adni, és közösen elmennek cipőt venni. Készülünk mi is a lakásfestéshez. Remélem, jó idő lesz ránk, mert sajnos a falunk lehullott, és penészedik. Úgyhogy le kell verni az egészet. Na most jelenleg ennyi történt a kis családommal, és mindent még egyszer köszönünk szépen, és külön a gyerekek kértek meg, hogy a nevükbe is köszönjem meg!

Tisztelettel:

Cseténé Viola és családja

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Nálunk kivételesen csendes volt a hét! Először is kezdem azzal, hogy megkezdődtek az iskolában az osztály kirándulások, amiről sajnos gyermekeim lemaradtak, mivel el vagyok maradva az osztálypénzzel, és nagyon nehezen tudnám be pótolni a három gyereknek, de nagyon aranyosak voltak a gyerekeim, mert megértették. Igaz a kicsi fiam, mivel ő még csak 9 éves, kicsit nehezen tudta megérteni. A hét elején Vincével voltam a *******-i kórházban, mivel ő tartósan beteg! Voltunk MRI- vizsgálaton, és CT-n. Sajnos a betegsége mellett kialakult nála egy nyelőcső fekély, és egy gyomorfekély. Írtak neki gyógyszert rá. Géza kisfiam 12 éves ő aktívan gyűjti a lemezhulladékot, a szabadidejében lejár a mezőre, és kapával keresgéli a földben a vasat. Most jelen pillanatban cipőre gyűjt magának, és testvéreinek. Most kitűztünk magunknak egy célt: szeretnénk kifesteni a lakást, mivel Vince gyermekemnek higiénikus lakásra lenne szüksége, mert neki egy nagyon erős légúti allergiája van, és  sajnos egy sterilebb lakásra lenne szüksége. Ezt a kezelő orvosa mondta, mivel mi egy ólból alakítottunk ki magunknak lakást, azt szeretnénk rendbe hozni, lakhatóbbá tenni, és otthonosabbá. Nekem jövő héten kell visszamennem kórházba, mivel volt egy rosszindulatú daganatom, és megműtöttek, de vár még rám újból egy műtét, és vissza kell mennem az eredményekért, és akkor megbeszéljük az orvosommal, hogy hogyan tovább. Párommal még most se jutottunk munkalehetőséghez sajnos, pedig jó lenne már dolgozni! A kertben ültettek a gyerekek veteményt, ami nagyon szépen kikelt, és szépen gyomlálgatják. A párommal. szerdán voltam vissza a pszichológián, nála is már javulás látható lehet, hogy ez részben  az Alapítványnak köszönhető, mivel így már van esélyünk  a padlóról felállni. Mivel sorsdöntő fordulat történt az életünkben, amióta az Alapítványhoz kerültünk! Ezt szerintem soha nem fogjuk elfelejteni, soha, de soha! És mindent nagyon szépen köszönünk az Alapítványnak, hogy szívükön viselik sorsunkat!

Üdvözlettel:

Cseténé Viola és családja

Tisztelt Címzett!

Cseténé Szűcs Viola vagyok ****-ról. A párommal nevelünk három kiskorú gyermeket, ebből egyik gyermekem tartósan beteg. Nagyon nehéz anyagi körülmények között élünk. Párom se munkahellyel, se jövedelemmel nem rendelkezik, mivel analfabéta, nehezen tud munkahelyet létesíteni. Én daganatos beteg vagyok, férjem ****-n kezelés alatt áll, mivel többször akart öngyilkos lenni. Nem az a baj, hogy szegények vagyunk, és nem az fáj. Az fáj a legjobban, hogy a gyerekek próbálnak minket eltartani. Naponta az iskolában összeszedik az uzsonnamaradékokat és minden este nagy örömmel hozzák nekünk haza, és mi sírva esszük meg.

Lakásunk sincs. Egy ólat alakítottunk ki lakhelynek, úgy-ahogy otthonossá tettük. Még nyáron jó, de télen vannak gondok, mivel nekünk nincs mennyezetünk, csak egy gipszkarton van felütve és arra szalmát raktunk és télen nagyon hideg. Itt, ahol mi élünk, sajnos nincs munkahely. A két nagyobb gyermekem, az egyik 11 éves, Vince, a másik 12, Géza, iskola után elmennek a párommal vasat és üveget gyűjteni és kéregetni. Nagyon sokszor megalázzák őket, itt a városban, ha valamit találnak a kuka mellett, rájuk kiabálnak és elzavarják őket. Pl. a 11 éves Vincémet a sok alázás miatt gyermekpszichológushoz kell hordanom, nem bírja feldolgozni, hogy nem tud rajtunk segíteni. Sajnos azt mondjuk, hogy gyerekek, de az élet rákényszerítette, hogy úgy gondolkozzanak, mint mi felnőttek. Volt olyan eset is, amikor mentem az elsős gyermekemért az iskolába és benyitottam az osztályba, s kisfiam egyből fennhangon kérdezte tőlem, anya, tudtál főzni? Egyszóval azon törte a kis fejét tanulás helyett, hogy tudtam-e főzni!

A férjem nem gondolkodva olyat mondott, amire a gyerekeim egyből reagáltak és válaszoltak is, részletezem: kimegy a hídra és beleugrik a folyóba és vége lesz  mindennek, erre a gyerekek: nem baj, apa, megyünk mi is utánad és ott is együtt leszünk. Hát hadd ne mondjam, mit éreztünk, senkinek nem kívánom! A helyzetünk miatt már ötödik hónapja a gyerekeim is védelem alá lettek helyezve a gyámhatóságnál. Minden héten egyszer jönnek, ellenőriznek minket, hogy a szekrény ki ne ürüljön, úgymond mindig kell valami élelmiszernek lennie a szekrényben, mert ha kiürül, akkor már jön a fenyegetés a gyámtól. Pedig higgyék el, szeretetben és békében neveljük gyermekeinket. Istenfélő emberek vagyunk.

Nagyon, de nagyon sokat számít ez a program az életünkben, így többet is tudunk foglalkozni a gyerekekkel és egymással. Ez a program nekünk egy feloldozás. A gyerekek, amióta megtudták, hogy ebben a programban részt veszünk, azóta sokkal felszabadultabbak és az iskolában is jobbak lettek a jegyeik.

Még egyszer örök hálám Önöknek, tisztelettel:

Cseténé Szűcs Viola