Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Az iskolakezdéssel a mi életünk is megváltozott. A mindennapi csetepaté reggelente a készülődés az iskolába. Elég jól megy az iskola a gyerekeknek, remélem, egy pár hónap múlva is ilyen aktívan fognak járni. A 2 felsős gyermekem megkapta a kötelező oltást. Gézám az belázasodott tőle, de csak egy napig tartott. A kicsi fiam, Márk, ő minden nap meglepetéssel jön haza az iskolából, rajzot készít nekem. A páromnak hála Istennek volt egy 1 hetes munkája. Eljárt tengerit szedni, de sajnos elég hamar leszedték. Nekem okt. 3-án kell visszamennem a megyei kórházba kontrollra, mivel még most se tudják az orvosok, mitől görcsöl a vesém és a hasam. Legnagyobb bánatunkra, mivel a szüleimnél élünk, sajnos egyre több köztünk a vita és a veszekedés, ami nem jó a gyerekek lelkiállapotának. Szerettünk volna lemenni albérletbe, mivel a szüleim többször felszólítottak minket, hogy hagyjuk el a portát, mert már nem bírják a gyerekzsivajt. Mennénk, de nincs hová, nekünk is jobb lenne egy lakás bérlése, mint egy ólban újra átvészelni egy telet. De mindenütt előre 3 hónapi bérleti díjat kérnek az albérletre. Sajnos, a mindennapi veszekedések, félek, ki fognak hatni a gyerekek tanulmányi eredményére. Amióta megy ez a vita, Márkra sok a panasz az iskolában, nagyon agresszív lett. Szóltam a családgondozónak is, hogy beszéljen az itteni jegyzővel, hogy utaljanak ki nekünk egy tanácsi lakást, de most még az sincs üresen. Voltam a hivatalban és ott olyan választ kaptam, hogy van egy megoldás, adjuk be a gyerekeket ideiglenesen intézetbe, és én meg a párom menjünk hajléktalanszállóba, ezzel el volt intézve. Nagyon rosszul esett, nem is próbálnak segíteni, hanem még a kis családomat szétszakítanák. Nem tudom, mi lesz, ha tényleg odáig fajul a dolog, hogy mennünk kell, hogy hova fogunk menni. Pedig már minden kezdett szép lenni, köszönhetően Önöknek. De már lassan kezdjük megszokni, hogy mindig valami szerencsétlenség ér bennünket. De nem adjuk fel! Mert amíg kapjuk az önök segítségét, addig úgy érezzük, van remény, amit önöktől kaptunk és a segítségükkel együtt új esélyt az élethez. Ezzel zárom soraimat és további kellemes napot minden segítőnknek és az Alapítvány dolgozóinak!
Tisztelettel:
Cseténé Szűcs Viola
