Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Tisztelt Adományozók, és kedves levélolvasók! A mi hetünk nagyon jó indult. Kezdeném azzal, hogy két gyerekem is itthon maradt! Mindkettő beteg, mandulagyulladás!
Csütörtökön már mentek iskolába. Elég jól zárták az év végit. A nagyobbik fiammal jövő héten megyünk vissza a sebészetre, mivel volt egy csuklótörése, és megoperálták. Még egy drót benne maradt a csuklóba, és azt ki kell neki venni, nagyon fél szegénykém! A cipőt is megvette a nagy gyerekem maguknak, nagyon aranyosak voltak, amikor készültek cipőt vásárolni. Főleg a nagygyerekem büszke volt magára, hogy tudott venni a két kicsinek cipőt. Ja had tegyem hozzá, hogy maradt egy kis pénzük, és vettek még belőle 30 deka párizsit! Nagyon-nagy örömmel hozták nekünk haza! Sajnos, hogy ilyet kell írnom, de az én gyerekeimet meg tanította a sors, mert úgy gondolkodnak, mint egy felnőtt. Nem nagyon szokott a két nagy játszani menni, hanem mindig az udvaron tevékenykednek. Most kitalálták, hogy csinálnak egy halastavat, mert szünidőben szoktak járni horgászni, és a tóba haza hordják a halat, és általában pirosra meg kell nekik sütni paprikás lisztben.
Sajnos még most sincs munka kilátásban, sok helyen próbálkoztunk már, de mindhiába. Maradt a hulladékgyűjtés, az is jobb, mint a semmi, próbálunk talpon maradni. Nagyon nehéz ez a szegénység, olyan, mintha egy kéz nélküli emberre rá adnának egy ruhát és élete végéig hordani kell, és segítség nélkül nem tudja levenni. De mi próbálunk talpra állni, csak a sok gondolkozástól már néha azt se tudjuk, hogy hol járunk. Reggel azzal kelünk, és este azzal fekszünk, hogy hogyan tovább. Szeretnének a gyerekeim nyaralni menni, de nehezen értik meg, hogy nekünk nem jut rá. Na igen, az iskolában hallják, hogy ki hova megy nyaralni, és ők is szeretnének azon a szinten lenni néha, mint a többi gyerek. Pl.: A két nagyobb a barátait sem meri elhívni hozzánk, mert szégyellik, hogy ólban lakunk. Igaz, nem mondják, de én látom rajtuk. Mindig azt mondják, hogy nem leszünk itthon. Még most se jött össze a festékre való. Meg sok mindent kellene csinálni a kis házunkon, ami sokba kerülne. Penészedik a fal, már szinte rohad, ami Vincének se jó, mert légúti allergiája van, és éjjelenként be is fullad. Főleg, hogy most már meleg van, és nyomja a szagot a fal. Le kellene vernünk teljesen, de az nagyon sokba lenne. Vince ágyát a szoba közepére raktuk, hogy ne legyen fal közelében. Sokszor nagyon fáradtan kel fel szegénykém. Nem is tudom, hogy mi lett volna azóta velünk, ha az Alapítvány nem segít rajtunk. Vagy a gyerekeimet vitték volna el, vagy a páromat veszítjük el. A gyerekeim, mivel védelem alatt vannak, úgy maradhattak velünk, hogy be mutattam a családgondozónknak a levelemet, amit Önöktől kaptam. Úgyhogy Önök a gyerekeimet adták vissza a segítségükkel! El sem tudják képzelni, hogy ez mit jelent. Többet ér bármennyitől, és bármitől, hogy a gyerekeimmel tölthetem a napjaimat és éjjeleimet, és még egyszer köszönünk mindent. Köszönöm, hogy a családom együtt maradhatott!
Tisztelettel:
Cseténé Viola
