Aktuális

Nagylelkű adományaikból jelenleg 50 családot támogatunk minden hónapban.

Közel 150 regisztrált rászoruló család van várólistán.

Friss topikok

  • bartev40: TISZTELT CSETE CSALÁD ! NAGYON SAJNÁLOM ÖNÖKET FŐLEG HOGY NINCS KÁLYHÁJUK ÉS RÁADÁSUL MÉG ÓLBAN I... (2012.10.17. 08:25) A Csete család naplója
  • anyuska75: Nagyon rokonszenves család vagytok! Kívánom hogy az életetek jobbra forduljon, és minden bajba jut... (2012.06.20. 08:23) A Rinkó család naplója
  • micsodano: Ez a család valóban sokat küzd, (naplójuk alapján) és megérdemlik a támogatást! Szerintem jó helyr... (2012.04.23. 12:57) A Juhász család naplója
  • pet77: Szia, nagyon örülök, hogy ilyen jó helyre került a pénz az alapítványon keresztül. Én is hívő nő v... (2011.02.18. 08:34) A Juhász család naplója
  • Jánoserika: Kedves Vincze család Nagyon sajnálom hogy ilyen helyzetbe kerültetek Együtt érzek veletek Itt ahol... (2010.05.25. 08:38) A Vincze család naplója

A Szakács család bemutatkozója

2012.03.01. 15:49 gyea

Bemutatom a családomat:

Szakácsné Kiss Katalin vagyok. Nagycsaládban nőttem fel, öten vagyunk testvérek. Én vagyok a legkisebb. Gyermekkorom szép és nyugodt volt, szegényen, de boldogan nőttem fel. A szülők csak a fiúknak engedték, hogy szakmát tanuljanak, mert szerintük a férfi tartsa el a családot. Két fiútestvéreim ki is tanulta a szakmát, burkoló illetve lakatos lettek, és a mai napig ebben a szakmában dolgoznak. Anyám erre mindig büszke volt. Anyám erre mindig büszke volt. Apám egy fizetéséből kitanítatta a fiait. 35 év egy munkahelyen, Apám erre büszke. A testvérek felnőttek, megnősültek, férjhez mentek. Mind szanaszét vagyunk az országban, de tartjuk a kapcsolatot. Egy kivételével, a legnagyobb nővéremmel. Ő mindig is kivételes volt, férjhez ment, sokáig nem volt gyerekük, jó munkahelyük volt, megszedték magukat. Jól megy nekik, született három lányuk. Saját erőből vettek házat, szóval elég gazdagok. Mi négyen lemaradtunk valahogy. Ezért, mert mi szegények vagyunk, nem tartja velünk a kapcsolatot. A szülők megöregedtek, és olyan helyzetbe kerültek, hogy saját lakásukat otthagyva, most albérletben vannak, kevés nyugdíjból élnek.

Én 2001 nyarán mentem férjhez. *********-on dolgoztam, ott ismertem meg a férjemet. Fél év után megvettük a gyűrűt és összeházasodtunk. Így visszagondolva nem voltam szerelmes, nem volt meg az az érzés. Mai napig nem tudom miért mentem hozzá, talán a bosszú. Volt egy nagy igazi szerelmem, akit a mai napig nem tudok elfelejteni, és nem is akarok. Jó érzés visszaemlékezni a régi életemre, mikor még nem volt semmi gondom, csak épp annyi, hogy mit vegyek fel a hétvégén. Szerettem őt, de nem engem választott, hanem a halált. Öngyilkos lett. Meghalt, még a mai napig, ha rá gondolok, a hasamban érzem azt az érzést. Senki nem tudja miért, nem hagyott hátra levelet. Így hát férjhez mentem ehhez a valakihez, akit nem is ismertem. Anyósomék nagyon tiltakoztak, beszedett egy marék gyógyszert, mikor megtudta, hogy megvettük a gyűrűt. Én bementem hozzá a kórházba, vittem egy doboz gyógyszert, és azt mondtam, hogy vegye be ezt is, mert akkor is a felesége leszek! Most már tudom, hogy hibáztam, de az ember előre nem tud semmit, sajnos...

Nem volt nagy esküvőnk, csak egy kis vacsora. A nászéjszaka az nem volt, mert már akkor leitta magát. Anyáméknál laktunk, teljesen addig, míg szét nem mentünk. Nem volt jó már a kezdet sem. Már két héttel az esküvő után válni akartam. Folyton veszekedtünk, először az apróságokon, ki alszik az ágy szélén, kinél legyen a távirányító este. Aztán a szülőkön, neki nem jött be az én anyám, nekem meg az ő anyja. Az anyja, ha átmentünk, mindig éreztette velem, hogy nem szeret. Nem is szerettem oda járni, de Peti miatt néha elmentem. Tőle meg mindig ezt hallgattam: Anyád így, anyád úgy, miért jön a mi szobánkba? De az én anyámnak sem tetszett, hogy ő mindig akadékoskodott. Aztán terhes lettem, nagyon örültem neki, de nem sokáig. Elvetéltem három hónaposan, aztán jött, hogy ez kinek a hibája volt. Anyósom telebeszélte a fejét, hagyd ott, ennek úgysem lehet gyereke, gyere haza. A fia összepakolt és hazament az anyjához. Négy hónapig voltunk külön. Aztán addig járt utánam, még vissza nem fogadtam. Bár ne tettem volna, mert folytatódott minden úgy, mint azelőtt. Szinte minden nap részegen jött haza. Anyám kiabált, Peti úgyszintén, két tűz között voltam. Aztán még kétszer lettem terhes, min a kettőt elvesztettem. Ez annyira fájt és fáj a mai napig. Mindig égetek rájuk gyertyát, mert ők az én gyerekeim voltak. Lelkileg megviselt, és ő nem állt mellettem, nem jött be egyszer sem a kórházba. Én még jobban szerettem volna gyereket, imádtam őket. És mikor én elvetéltem, mindig akkor jelentette be valaki a közeli testvér, vagy barátnő, hogy terhes. Látni őket nagy hassal, az nagyon rossz volt. Már rögeszmém volt a gyerek, minden áron, csak gyereket akartam. Minden vetéléssel úgy éreztem, egy darab szakad ki a szívemből. Felvetettem az örökbefogadást, utána kérdeztem, és megbeszélve Petivel, beadtuk. Csak azért maradtam vele, mert egyedülálló nem vehet ki babát. És reménykedtem, ha lesz gyerek, megváltozik minden és minden más lesz.

Aztán terhes lettem Dórival, nagyon féltem, hogy őt is elveszítem. Mikor megmutatta a terhességi teszt, hogy terhes lettem, már akkor pakoltam a ruhámat, nem bíztam benne és nem is akartam bízni, hogy megmarad. Mert tudtam, úgy is nekem lesz rossz. De megmaradt, a terhesség alatt végig rettegtem, hogy mikor szülök meg. Nyolc hónapra, de egészségesen megszületett az én drágám. Mikor a hasamra tették, csak sírtam, sírtam és csókoltam, lecsókoltam a vért, a fehér mázat róla. Én voltam a legboldogabb a világon. Csak a gyerek volt az első, nem számított senki és semmi, csak az én Dórikám. A házasságom még jobban megromlott. Nem értette meg, hogy mit jelent ez nekem. Onnantól fogva mikor hazamentünk, nem voltam hajlandó vele aludni egy ágyban. Nekem már nem számított semmi. Végre volt egy gyerekem, az én vérem, húsom. Ő meg még jobban elkezdett inni. Ha ivott, agresszív volt, kiabált, és sokszor megvert. Amit titkoltam és rejtettem az anyám elől is. Nem mertem elmondani senkinek. Aztán egy este szokásához híven részegen jött haza. A gyerek már aludt. Rám támadt, megvert utána megerőszakolt. Próbáltam kiabálni, de nem jött hang ki, féltem felkel Dóri. Nem tudom leírni, milyen volt és, hogy mit éreztem. Megerőszakolt. Négy hónapos volt Dóri. Terhes lettem. Mikor az orvos közölte, hogy terhes, kiabáltam, hogy nem igaz, én nem lehetek terhes, így nem!

Persze az orvos nem értette, mire mondom, hogy így. Bevallom nem örültem a terhességnek, sírtam és sírtam. Anyám szerint terhességi depresszióm volt. De megtartottam, nem volt szívem elvetetni. Ő akkor is az én gyerekem lesz. Egy terhességem alatt sem foglalkozott velem. Azt mondta, lányt szüljek neki, mert ha fiú lesz, ott hagy a kórházban. Így is lett született egy fiam, Dani, és otthagyott. A tesóm vitt haza. Nem volt könnyű életem mellette és a gyerekeknek sem. Ivott és verekedett, ez volt csak amit csinált. Bírtam tíz évig. 2011. augusztusában hagytam ott. Elszöktünk, és a mai napig nem tudja, hol vagyunk. Meggyűlöltem, utálom, még a nevét is kiejteni! Most albérletben vagyunk. Egyedül két gyerekkel nagyon nehéz. Nem dolgozok, szociális segélyen vagyunk. Bár iskolám van, így nagyon nehéz elhelyezkedni. Járok heti kétszer egy családhoz takarítani. Válásunk jan. 30-ra van kitűzve. Már két éve húzódik, mert nem jön el, vagy kéri a gyerekeket. Szégyellem és már megbántam, de két nap börtönt kaptam lopásért, ennivalót és cipőt loptam a gyerekeimnek. Mert már nem bírtam tovább. Nem kívánom senkinek ezt az érzést, mikor enni kér a gyerek és nem tudok neki adni semmit. Játékkal szoktam terelni a figyelmüket, ha enni kérnek este. Oviba járnak, így nyugodt vagyok, hogy legalább ott esznek. A tulaj ki akar tenni minket a tél közepén az utcára, kaptam tőle haladékot, már öt havi lakbértartozásom van, és fűtés. Nem tudom, hogy fogom kifizetni. De már belefáradtam a gondolkozásba és a sok sírásba. Most, hogy tényleg megkapjuk ezt a pénzt, amit nagyon nehezen hittem el, egy kicsit könnyebb lesz, számíthatok valamire legalább. És a munkakeresést sem adom fel. Egy jobb életet akarok nyújtani a gyerekeimnek. Egy olyat, mint amilyen nekem volt régen. Igaz szegényes, dde boldog. Köszönöm, hogy lehetőséget adtak!

És ne haragudjanak, de még most sem hiszem el. Talán majd akkor, ha már mehetünk vásárolni.

Még egyszer köszönöm!

 

Tisztelettel:

 

Szakácsné Kiss Katalin

 

Szólj hozzá!

Címkék: család szakács bemutatkozó

A bejegyzés trackback címe:

https://felafejjel.blog.hu/api/trackback/id/tr804587779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása