Napló
Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Ismét orvostól-orvosig jártunk! Voltunk gyerekorvosnál. Kaptunk beutalót a CK laborba a kisfiamnak. Másnap el is vittük a gyerekosztályra *******-be ott levettek két cső vért.
Közben boltokba is menni kellett.
Aztán voltunk a Bethesda kórházban is Budapesten, a neurológián, sőt ért egy kellemetlenség is minket. 11-re volt időpontunk egy doktornőhöz, de ő sajnos nem tudott fogadni, sőt be sem voltunk írva, pedig telefonon ezt az időpontot kaptuk. Aztán a doktornő mondta, hogy beszél egy másik doktornővel, ha elfogadjuk. Így egy másikhoz kerültünk, de nagyon kedves, aranyos volt. Kaptunk EEG-re 08.25-re időpontot.
Másnap a foglalkozáson a kisfiam nagyon nyugtalan volt, sikoltozott, de a doktornő nem volt, akivel a Haloperidol gyógyszert megbeszéltem volna.
Ezen a napon az Auchanba is benéztünk, a kisfiamnak vettünk édességeket.
Az olvadósrágót, rudit és a csokit mindig kéri PEX kártyáról. Ha elveszem a kártyát, akkor meg odahúz a hűtőhöz, vagy a szekrényhez és sír, ha nem adok neki. Van, hogy öt percenként édességet akar.
Sárika ismét *********-n aludt két éjjelt, Reni pedig két napot, míg mi Pesten voltunk. Nap közben volt ott, nem mertük elvinni, mert hány útközben.
Kicsit kiborultam a héten megint, a sok orvostól-orvosig járástól, mondtam nem jut egy kis kikapcsolódás.
Nagyon sír a fiam, olyan napja van, de evett, ivott, tiszta a pelus, lefürdettem, nehéz megnyugtatni, játszani sem akar.
Kaptam a héten az egyik pártól a lépcsőházunkból játékokat repülő, autó, stb. A gyerekek örültek neki.
Tolnainé Hajnalka