Napló
Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Mint minden hónapban, most is elindultam szerencsét próbálni, talán találok valami munkát. Sajnos most is szomorúan tértem haza. Lehetőségek vannak, csak oda nem én kellek. Vagy túl öreg vagyok 40 évesen, vagy nem térítik a buszt, ami távolsági busz, és városi busz, összesen közel 40.000 forint lenne, és én a minimálbérből ezt, hogy fizessem ki, akkor mi marad? Mert még egész nap enni is kell valamit. Volt olyan kifogás is, hogy mivel kiskorú a gyerek, így táppénzen lennék vele, de ők a táppénzt nem fizetik, és ha megvan egy bizonyos óra hiányzás (igazoltan, orvosi), akkor elbúcsúznak a dolgozótól. Hát ilyen feltételek vannak, és így lehet állást keresni. És még a lényeget nem is írom, nem is szívesen foglalkoznak velem, mert nem vagyok RÁT-os, és így nem tudnak utánam támogatást felvenni. Mindenhol az első kérdés, RÁT-os vagyok-e, a második, hogy van-e gyerek, a harmadik, hogy be tudok-e járni és fizetni a buszt? Ilyen nehéz a falusi ember sorsa. Sok ember azt hiszi, mi falusiak nem kapaszkodunk. Dehogyis nem, csak városban mi nem tudunk érvényesülni, mert drága az utazás, és időhöz van kötve. Minden hónapban ezreket utazok el, hogy munkát találjak, de nem sikerül, akárhogy szeretném. Ez egy plusz kiadás, és még sikertelen is. Ezt mind a családnak kell nélkülözni. Napokat, hogy én munkát keresek, és ugye az útiköltség pénzbe kerül. És az eredmény pedig semmi. De a szükség nagy úr, és mikor már kilátástalan a helyzet, az ember kapkod mindenfelé. És sajnos a mi helyzetünk kilátástalan. Munka semmi, jövedelem semmi, és egy gyereket nevelni, iskoláztatni kell, ami nem olcsó mulatság. Kölcsönt, kölcsön hátára halmozunk, hogy iskoláztathassuk a kicsikémet. És most jön a rossz idő, a héten is végig esett, be kellett gyújtani, de mivel még tüzelőnk sincsen, megy a hősugárzó és pörög a villanyóra is. De nincs mit tenni ez a mi sorsunk.
Jó munkát, és köszönöm mindenki segítségét!
Tisztelettel:
Szécsiné Erika
