Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Lemaradtam az írással, de most pótlom, mert nagyon sokfelé kellett szaladgálnunk.
Most szeptember elején kezdtük az óvodát, és a bölcsödét. Persze nem volt olyan könnyű minden, mert a védőnőtől kezdve mindenkinél meg kellett jelennünk, hogy az összes papírt benyújtsuk az indulásra. Most már a nagyobbik fiú három hete jár oviba, a kisebbik pedig két hete a bölcsibe. Elég könnyen ment a beszoktatás, de minden tiszteletem a csoportban dolgozóknak, akik nagyon ügyesen és kedvesen fogadták a gyerekeket.
Barnabás fiam a harmadik nap után már se elköszönni, se puszit adni nem akart, annyira szaladt be játszani.
Mikor megkérdeztem tőle, hogy nem is köszönsz? Csak annyit mondott:
-Jajj, Anyu, sietek! Nála nem volt semmi gond, sem az alvásnál, semminél. Nagyon szeretik az oviban, és szófogadó, nem úgy, mint itthon.
Kisebbik fiú, Tomika is nagyon szeret bölcsibe járni, bár ő még reggelente egy kicsit sírdogál.
Itthon Ő is megváltozott, sokkal rosszabb lett, de gondolom más is így van vele. Olyan nagy dolgok nem történnek nálunk, mert sajnos korlátozottak a lehetőségeink. Leginkább itthon vagyunk, és bent játszunk, olyan nyugis kis család formájában. Persze, mint mindenhol, az én fiaim is veszekednek, de ez is pillanatnyi állapot.
Most, hogy ilyen rossz az idő, a mese a sláger, de sokszor szoktunk festegetni, só-gyúrmázni.
Ennyit tudtam írni, jövő héten újra írok, remélem, történik valami érdekes, kis történetbe illő esemény.
