Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Nagyon telnek a hónapok, már november van! Szerencsére mindig van munka, ezen a héten még lesz napszám, pár napig almát szedünk, aztán pedig káposztát vágunk. Nagyon jó ez a kiegészítő munka, az újságkézbesítést is lassan megszokom, csupán az a gondom, hogy igen hosszú a falunk, és fárasztó minden reggel ilyen sokat biciklizni, bár lehet a kerékpározás még menne is, csak az a gond, hogy 116-szor le is kell szállnom a bicajról, (ennyi újságot kézbesítek naponta), hozzávetőlegesen naponta 5 km-t kerékpározok. Tudom, hogy sokan ettől többet is kerékpároznak, csupán edzés miatt is, nekem most az a nehéz, hogy hajnali órákban teszem meg ezt az utat, 5 és 7 óra között kézbesítek, majd fél 8-tól napszámba megyek este 5-ig, már sokszor érzem a kimerültség jeleit, de nagyon kell a pénz, és végre adódott lehetőség, hogy egy kicsit könnyíthetek az életünkön...
A családom jól van, Édesanyám szerencsére egészséges, már a korához képest, szedi a gyógyszereit és pszichésen jó hatással van rá, hogy szükség van rá kicsit jobban a családban is, legalábbis most ezt jobban érzi.
Gyermekeim csodálatos kis emberkék, nagyon sokat segítenek, és nagyon sajnálnak, mikor fáradtan haza érek, teljesen ki vagyok ilyenkor már „szolgálva”, terített asztal vár, és együtt vacsorázunk, közben elmesélik a napi történéseket, mit csináltak, mit gondolnak, és mik a tervek akár holnapra, vagy mire van szükségük.
Lányom nagyon várja a fogszabályozó első próbáját, ami november 11-én lesz, és 16-án fogja megkapni végleg, szegénykém tele van félelemmel, hogy is fog tudni vele enni, és milyen érzés lesz, és nem utolsó sorban a barátnők mit szólnak majd hozzá, nem fogják-e csúfolni miatta, remélem minden megoldódik rendben!
Az őszi munkákkal is készen vagyunk, betakarítottuk a kertben termett terményeket, elraktároztuk nagy részét a pincében, vagy a kamrában.
Nemrég volt halottak napja, nagy szeretettel emlékeztünk Édesapámra, együtt volt a családunk, a Bátyámék és az Öcsémék is itthon ebédeltek, és aztán együtt mentünk a temetőbe, sokat beszélgettünk Apuról és a hiányáról, már 3 éve lesz, hogy nincs köztünk, mégis nagyon fáj a hiánya még mindig.
Nagyon „szép” volt a temető, a sok emlékezés mécsese, gyertyája világított és a csodaszép virágokkal beborított sírhalmok, ahogy körbeállták a rokonok, barátok. Sok-sok család ilyenkor találkozik, mert az még mindig olyan szép dolog, hogy a távolban élő emberek is ellátogatnak legalább ilyenkor a szerettei sírjához.
Nekünk is voltak távol élő rokonaink is, unokatestvéreim az ország túlsó feléből. Remélem, ez a hagyomány még nagyon megmarad a családunkban is.
Búcsúzom, de már nyugodt szívvel megígérem, hogy a következő beszámolóm kicsit hosszabb lesz, több lesz a szabad időm, és lesz időm írogatni is.
Legyen minden olvasómnak csodaszép a napja, a hete, történjen minden a lehető legjobban vele és a szeretteivel!
Üdvözlettel:
Juhászné Mária
