Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Bár tudom, hogy nagyon sok lemaradásom van, de úgy érzem, most már rendeződnek a problémák, és most már a naplóírás sem fog elmaradni. Le kell írjam, hogy hónapokig jártam kezelésre, mert nem tudták megállapítani, hogy amit találtak kis csomót a méhen belül, az jóindulatú, vagy rosszindulatú, vagy mi lehet. Közel fél év orvosi vizsgálat és mindenféle járkálás után derült ki, hogy csak egy rosszul beforrt heg, melyet az első fiam születése után nem vettek észre, és nem is kezeltek.
Rossz volt, hónapokig azt gondoltam, hogy beteg vagyok, és mi lesz a gyerekekkel, ha én nem leszek. Egy hónapja tudom biztosan, hogy egészséges vagyok, és most kezdek felébredni a rémálomból, amit eddig átéltem. De, hogy már nyugis a helyzet, most már csak pozitívan gondolkozom. Kicsit egysíkú az életünk, de azért ritkán történnek olyan dolgok, amiket szívesen megosztok másokkal.
A napokban nagyobbik fiam elkezdte mesélni, hogy milyen régen sétáltunk a Duna-parton, és hogy emlékszem-e még erre.
- Persze, mondtam neki.
Mire Ő:
- Anya, van nekünk száraz kenyerünk?
- Igen, egy-két falat.
- Akkor öltözz, és vigyük ki a hosszú nyakú kacsáknak.
Hosszas beszélgetés és magyarázás után értette csak meg, hogy ilyen hidegben már nem nagyon lehet őket etetni, mert ők is elbújnak. De neki ez nem volt kielégítő válasz, és nem is akarta elfogadni a tényeket, és csak ennyit mondott:
- Akkor is öltözz, és menjünk, nézzük meg hová bújtak!
Aztán minden kezdődött elölről, magyarázkodás és beszélgetés a hattyúkról. Ezt a beszélgetést kisebbik fiam is hallgatta, majd így szólt:
- Nem megyünk sehová, alvás van!
Ő itt lezárta a mi beszélgetésünket.
Egyébként sok olyan dolgot csinálnak, ami aranyos, de nagyon nehéz levélben leírni, hogy az olyan legyen olvasás közben, mint mikor megtörténik.
