Napló
Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Már ott tartok, hogy nem csak a mindennapjaink hevernek romokban, de a családi életünk is. Kijelenthetem, hogy egyedül nevelem Bencét, mert a párom, amikor gond és baj adódik, akkor fogja a sátorfáját és elmegy. Bár sose írtam róla, mert úgy gondoltam, hogy nem tartozik senkire a magánéletünk, de most mégis írok. Nem kell szégyellni magamat, mert én mindent megteszek a családért és főleg Bencéért. Én intézek mindent, keresek-kutatok, és kikaparom a gesztenyét, hogy Bence ne legyen lejjebb a többi gyereknél, és ne szégyellje magát. Még a párom, ha adódik egy kis gond, akkor megfutamodik. Ha elült a vihar, akkor szépen visszajön a családi fészekbe, ahol van béke, nyugalom, tiszta ruha és ennivaló. De mindezt azért nézem el neki, mert Bence ragaszkodik hozzá. Nem akarom, hogy apa nélkül nőjön fel, hiszen egy fiúnak nagy szüksége van az apjára. Bár nem ilyenre, mint Ő, de akkor is az apja. Nekem nem volt igazi édesapám, bár aki nevelt, a két lánya mellett, én voltam a harmadik, a legkisebb. Igazán szeretett, nem is kívánhattam nála jobbat. Taníttatott, nevelt, nevére vett, így sosem derült ki, hogy nem vagyok a vérszerinti gyereke. Már több, mint egy éve elment közülünk, de most is sírok, ha felelevenítem, milyen jó is volt! Bencének is mindig ilyen jó apát kívánok, de sajnos neki nem adta meg a sors. Ő remélem, mindig azt fogja emlegetni a gyerekeinek, hogyha Anya nem lett volna, akkor régen az árvaházban lennék. Mert még betegen is mindig azon gondolkodom, hogy mi, hogy legyen, hogy minden meglegyen. Ha a barátnőim nem állnának ilyenkor mellettem, összetörnék. De ők jók, és mindig bíztatnak, és segítenek. Most is segítenek fát szerezni. A barátnőm családjának van erdőrésze, amiből jár nekik
Tisztelettel:
Szécsiné Erika
