Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Rettenetes hetem volt, az idegeim pattanásig feszültek, minden napra jutott egy-két káoszos ügy. Dettinek megint begyulladt a füle, de tagadja, mert menni akar oviba, soha nem panaszkodik.
Csak akkor tudom, hogy baja van, ha rajta kapom, valami fájdalom megnyilvánításán, esetleg többször oda nyúl.
Ügyes volt az Anyák napi műsoron, szépen mondta a verset, türelmes és tündéri volt. Ő az autista kislányom, egészen az ünnepig titokban tartotta a versét, mert meglepetést akart. Sikerült Neki, majdnem sírtam, így 6 évesen ez az első ilyen ünnepünk, mert eddig egy mikulás ünnepségre sem engedték, hogy ott legyen, ez egy másik hely volt. A mostani óvodánk, családias, és végtelenül türelmesek, csak hálás lehetek nekik! Dettinek ez nagy mérföldkő!
Ma reggel csőtörésünk lett a fürdőszobában, hát erről nem is írnék, mert még mindig a hatása alatt vagyok, azt hittem agyvérzést kapok.
Apukám eljött, és segít, gyorsan kell csinálni, mert Dettinek gondot okoz a káosz a fürdőszobában.
A hét azért is volt nehéz, mert hol szeles, hol túl napos az idő. Janikának a nap nem jó, Dettinek a szél.
Ma reggel Réka is itthon maradt, mert nagyon hányingere volt és fájt a feje.
Mi jöhet még? Remélem semmi!
Üdvözlettel:
Lencsés Jánosné